kormányinfó;

Gulyás Gergelyt megkérdezték, az Orbán-kormány legalább az évszámot eltalálja-e a jövő évi költségvetésben

A portál újságírója az átláthatóságinak nevezett törvényről kérdezett, mondván, ami az egyszázalékos adófelajánlások visszamenőleges elvonását illeti, nem lehet tudni, hogy pontosan kihez fűződik a módosító. Gulyás Gergely megismételte, hogy ha visszamenőleges a szabály, az alkotmányellenes. Vitályos Eszter tagadta, hogy ő részt vett volna az üldözési törvény létrehozásában, ő csak „szolidaritásként” csatlakozott hozzá előterjesztőként.

Ki fogja eldönti, hogy a külföldi befolyásolás mikortól jogsértő is meddig nem? - teszi fel a költői kérdést a lap. (A törvény szerint a Lánczi Tamás-féle Szuverenitásvédelmi Hivatal előterjesztése után az Orbán-kormány dönt.) Arra a felvetésre, hogy ez mennyire transzparens, a miniszter rendre igyekezett hárítani magától a felelősséget azzal, hogy ő nem csatlakozott benyújtóként az indítványhoz.

Gulyás Gergely elmondta, nem Magyarország kezdett el először foglalkozni a külföldi befolyásolás problémájával. A miniszter tagadta, hogy nem lenne konkrét feltétele annak, hogy kit helyeznek feketelistára. Az hvg.hu újságírója felidézte Lázár János fenyegetőzését, amikor is a Telex újságírójának azt mondta, nem tudhatja előre, hogy aggódni kell-e az egzisztenciájáért. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter szerint nem sérül a jogbiztonság.

A miniszter szerint vita van arról, hogy egy éven belül hány bankautomata szerezhető be, ezért tervezik az automaták telepítését két ütemben, az 1000 feletti, illetve az 500 fő feletti településeken.

Arról, hogy Bayer Zsolt azzal rontott neki a KDNP elnökségéből távozó Gaal Gergelynek, hogy kegyelmi állásokat kapott a NER-ben, Gulyás Gergely azt mondta, nem tud ilyen konkrét esetről. Korábban Gaal a területfejlesztési minisztériumban dolgozott.

Az Orbán-kormány nem tervezi tovább módosítani a választási törvényt, nem is lesz ilyen - szögezte le Gulyás Gergely. 

Mit gondol, a 2026-os költségvetésből legalább az évszámot sikerül majd tartani? – firtatta a hvg.hu újságírója, amire Gulyás Gergely elfojtott egy mosolyt, aztán visszakérdezett, volt már, hogy nem sikerült. Azt a tárcavezető elismerte, hogy az ukrán háború és más külső hatások miatt nem mindig sikerült magát a költségvetési célokat tartani.

A nagypolitikai kérdések után elsőként a cégvezetői pályázatok ügyével tértek vissza a fővárosi témákra a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Vitézy Dávid azt javasolta, hogy a BKV és a BKK pályázatát nyissák újra vagy írják ki ismét, míg ezzel párhuzamosan a BKV-nál felmerült korrupciós vádak miatt induljon átfogó vizsgálat.