Huszonöt évvel a torontói világpremier után Cannes-ba is eljutott A napfény íze. Újra nézve pedig az az érzésem, hogy talán aktuálisabb, mint valaha.
Ez az új, felújított kópia gyönyörű. Pont úgy néz ki, mint amikor először bemutattuk a filmet. Ami az aktualitását illeti: amikor készítettük, nekem arról szólt, hogy bármelyik politikai rendszerben voltak áldozatok. Minden egyes rezsimnek megvannak az elnyomottjai. Megoldása se a bal-, se a jobboldalnak nincs az igazságtalanságra. A napfény íze egy történelmi körforgást mutat be. Miközben ma Magyarországon az antiszemitizmus terén pozitív fejlődés történt 1998-hoz képest, amikor a filmet forgattuk, Nyugaton, illetve mondjuk Kanadában, ahonnan én jövök, ahhoz hasonló körülmények vannak, mint ahogyan a második világháború alatti Magyarországot ábrázoltuk: a névváltoztatások, az áttérés a keresztény vallásra – de ezek sem akadályozták meg a holokausztot.
Ironikus, de a szabad világban a zsidógyűlölet most nem csak, hogy elfogadott, de erősítve is van, Magyarországon most nincs. Régen volt, most már nincs.
Mármint úgy érti, teljesen megszűnt az antiszemitizmus?
Ha van is, akkor számomra láthatatlan. Kanadában, mielőtt elutaztam volna Cannes-ba, egy zsinagóga ellen volt bombatámadás és zsidó iskolát is ért fegyveres támadás. Redszeresen tűntetnek „halál a zsidókra” szlogeneket hangoztatva. Tíz évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna.
Érdekes, ennek biztos vannak geopolitikai okai is, tehát most van a gázai konfliktus, és nekünk közelebb van az ukrán konfliktus, tehát valószínűleg az nagyobb figyelmet kap.
De nem, ez túl könnyű magyarázat, mert például oroszellenes tüntetések nincsenek sehol. Se Európában, se Kanadában. Mindegy, hogy hány ukrán halt már meg, ez nem agenda. Orosz templomokat nem robbantanak fel.
A napfény íze minden drámaisága ellenére is optimista alkotás: a végén szabadon ott sétál az utcán Szabó István is. Ha most készülne a film, ahogy mondja, egy megváltozott a világban, beleegyezne egy ilyen optimista befejezésbe?
Jó kérdés. Kevésbé vagyok optimista, mint huszonhét évvel ezelőtt. Ha nyugaton készítem a filmet, ammkor a válaszom: nem. Ha Magyarországon, akkor ez sem egyszerű, mert itt az emberek vélemény alapján választanak oldalt. Szóval, nem biztos, hogy igen.
Magyar filmnek tartja A napfény ízét?
Itt is két szempont van.
Ha az az érdekes, hogy miről szól a film, akkor száz százalékban magyar. Ha mint filmipari termékre tekintünk a finanszírozás szempontjából, akkor nem, mert egyetlen magyar forint sem volt benne.
Szóval, magyar témájú külföldi film.
Az, hogy Ralph Fiennes három szerepet alakít a filmben, kinek az ötlete volt?
Erre István és én másképpen emlékezünk – mármint, hogy melyikünknek jutott az eszébe. De az biztos, hogy ennek nagy szerepe volt abban, hogy elvállalta a szerepet. Mindemellett zseniálisan játszotta el a családfő három különböző életszakaszát. Méghozzá úgy, hogy volt olyan forgatási nap, amelyiken két különböző generációt is alakított.
Milyen hosszú volt a forgatás?
116 nap, azaz csaknem fél év.
Ez elképesztően hosszú idő. Mit gondol, össze lehet manapság még hozni egy ekkora monstre forgatást?
Biztos, hogy nem, a világ ebben is megváltozott. Ma már örül az ember, ha negyven nap jut egy mozifilmre. Annak idején más árak voltak, főleg Magyarországon. Most minden sokkal drágább és a pénzek kevésbé jönnek. Kevesebb a bevétel, szűkebb a piac egy efféle szerzői műnek. A szuperhős mozik és a horror még megy, de egy művészfilm esetében egyre vékonyabb az ösvény, amit be tud járni.
A cannes-i fesztiválról mi a véleménye?
Tízszer voltam filmmel a versenyprogramban, nekem mindig ez volt a Mekka. Én erről a világról álmodoztam, amikor tinédzser voltam. Bár a fesztivál és a körülötte lévő világ nagyot változott – sajnos nem pozitívan –, még mindig ez a filmvilágnak a központja. Itt lehet olyan alkotókat felfedezni, akikről addig még soha nem is hallottál. Na, és akkor a csodálatos kilátásról a tengerre még nem is beszéltem.
Ez segít a sok film feldolgozásában, nem?
Meg az alváshiányban, hiszen Cannes-ban nagyon későn fekszem le, ellenben irtó korán kell kelni. Amikor fiatal voltam, sokszor le sem feküdtem.
Mikor volt először Cannes-ban?
Tizenkilenc éves voltam, de ekkor még nem a fesztiválra jöttem. A kanadai vízilabda válogatottban játszottam és Nizzában volt egy meccsünk. Három kocsival jöttünk Európába és a meccs után rávettem pár másik játékost, hogy az egyiket kössük el, jöjjünk le Cannes-ba és vacsorázzunk itt. Persze, pénzünk nem volt, szendvicset ettünk a Croisette-n, de azért megnéztük a leghíresebb helyeket. Aztán amikor visszamentünk a kocsihoz, akkor letartóztattak minket, mert az edző bejelentette, hogy ellopták az autót – nem tudta, hogy mi vittük el. Ott vártunk órákat, mire az edző megjött.
Ez majdnem olyan izgalmas, amikor a Karambol című, David Cronenberggel készített filmjén összeverekedtek a kritikusok a reggeli sajtóvetítésen, még 1996-ban.
Így van, és ennek nagyon hamar híre ment. Ezt élveztem a legjobban, bevallom. Az esti premieren már őrület volt, az emberek blokkolták az autók előtt az utat a fesztiválpalotához. Aztán az egyik fotós betolta az objektívét a kocsi ablakán és elkezdett minket mint az örült fotózni. Egy másik felmászott az autó tetejére, onnan kezdett fényképezni. Aztán végül odaértünk valahogy, de késett a gála is.
Utoljára A jövő bűneivel volt versenyben Cannes-ban. Ebben szerepel Kristen Stewart, aki a fesztiválon rendezőként debütált. Mit gondol róla?
Mármint, hogy jó rendező lesz-e belőle? Megvan hozzá az esze és a bátorsága, és olyan jól választott színésznőként szerepeket, hogy rengeteg zsenitől tanulhatott.
Donald Trump filmes vámjaihoz mit szól kanadai producerként?
A kanadai filmipar abból a szempontból nagy, hogy sokkal olcsóbb ott forgatni, mint az Egyesült Államokban, az adóvisszatérítés is gáláns – viszont ez csak gazdasági előny, nem jelent semmiféle hatalmat. Készül itt-ott egy jó kanadai film is, és nagyon sok pici kis produkció, úgy évente hatvan-hetven állami támogatással, amit soha senki se lát, csak a rendezőnek a családja. De. hát ilyenek is kellenek.
Trump vámja meg nettó hülyeség. Nem lesz abból semmi, hiszen már szóltak neki, hogy Amerikának lenne a legrosszabb.
A Hunyadi-sorozat, amely nemzetközi szinten is siker, sokak szerint túl drága lett.
Ez a fajta művészet igen sok pénzbe kerül. Az írónak elég egy penna, a festőnek egy ecset ahhoz, hogy alkosson. Ám a filmre sosem tud elég lenni a pénz. A döntéseket meg, hogy ki kap és ki nem, meg kell hozni – de nem nekem. Ugyanakkor megértem azokat, akik úgy érzik azért nem jutottak támogatáshoz, mert a Hunyadi drága volt. És erre csak azt tudom mondani, hogy én több pénzt hoztam Magyarországra forgatni, filmekre, mint amibe került a Hunyadi. Először 1994-ben forgattam Magyarországon és összesen négy televíziós és három mozis produkciót hoztam ide. És azt is kijelenthetem, hogy több külföldi pénz volt a Hunyadiban, mint eddig volt magyar filmben.
Névjegy
Robert Lantos 1949-ben született Budapesten, kanadai magyar filmproducer.Gyermekkorát Uruguayban, Montevideóban töltötte, ahová családjával menekült ki az 1956-os forradalom idején. Kanadába 1963-ban költöztek. Pályáját független filmproducerként kezdte 1976-ban. Többek között olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Karambol (1996, az Eljövendő szép napok (1997), az eXistenZ – Az élet játék (1999), az Ararát (2002), vagy Csodálatos Júlia (2004).
