egészségügy;Magyarország;felújítás;VIP;Bajcsy-Zsilinszky Kórház;visszautasítás;

- A Bajcsy-Zsilinszky Kórház szerint minden rendben volt a felújítással, VIP-osztály pedig nincs is

Nincs, mert emelt szintű részlegnek hívják? 

Mint a 444 nyomán megírtuk, a Fidesz-frakció és az Orbán-kormány győzelmi jelentései ellenére a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztályán nem igazán látszanak annak a felújításnak a jelei, amely 3,5 milliárd forintba került a kardiológiai osztályán, csak a VIP-osztályt újították fel.

Arról, hogy akkor valójában mi történt, a Telex küldött kérdéseket az egészségügyi intézménynek, és azt a választ kapta, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház minden feltételezést határozottan visszautasít, „a felújítás a kardiológiai osztály és az ahhoz tartozó mátrix területét érintette, amely mind a kardiológiai, mind a sebészeti osztályt kiszolgálja. E szerint az A épület földszintjén elhelyezkedő kardiológiai osztályon több mint 800 négyzetméternyi falfelületet újrafestettek, valamint 240 négyzetméternyi lépcsőfeljáró kőfelület tisztítása és csiszolása is megvalósult. „Az említett részleg a két osztály betegei számára biztosít rugalmas elhelyezési lehetőséget, ez optimalizálja a betegellátást és a kapacitáskihasználást. A kórház által közzétett kisfilmben is ezek a felújított részek láthatók” – hangzik a válaszul küldött levél, amely hangsúlyozza, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nincs is VIP-osztály. 

Ennek a válasznak egy része ugyanaz, amit a 444 is megkapott már, csakhogy a Mátrix Betegellátó Osztálynak sem az intézmény honlapján, sem úgy általában az interneten nincs nyoma. A portál újságírója felhívta a kórház központi számát, és kérte a Mátrix Betegellátó Osztályt, mire a telefonközpontos a gyanút megerősítve közölte, hogy ilyen osztály nincs, amikor pedig megtudta, hogy ez elvileg a kardiológia mellett van, azt mondta, hogy az a VIP-osztály, meg is adta a mellékét. A VIP-osztályon azonban már senki nem vette fel a telefont.

A Telex – amelynek a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fényképeket küldött a felújítás előtti és utáni állapotokról – ennek kapcsán felhívja a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmény térképéhez mellékelt angol nyelvű leírásban igenis szerepel VIP-osztály (VIP Section), amely magyarul az Emelt szintű részleg nevet viseli. 

Amíg nincs változás, a következő áldozat már most veszélyben van. A Patent Egyesület petícióban követeli, hogy a magyar rendőrök kötelező, átfogó áldozatvédelmi képzést kapjanak.