Lázár Jánosnak a nyílt utcán is megmondták, hogy eltelt 15 év, de itt csak szét lett lopva minden

Az építési és közlekedési miniszter pénteken Berettyóújfalun tartott lakossági fórumot, amikor valaki kérdezni kezdte.

Az építési és közlekedési miniszter egyik korábbi fórumán

Végrehajtás indult Schadl Györggyel szemben, mert nem volt hajlandó visszabontani azt a jogszerűtlenül bővített siófoki luxusnyaralót, ahol házi őrizetét tölti

Mindenki úgy éljen, ahogy tud – mondta egyszer Orbán Viktor.

Korábbi felvétel

Betörtek egy csepeli végrehajtói irodába, érzékeny adatok kerülhettek ki

A rendőrség lopás gyanúja miatt nyomoz, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is bejelentést tettek az incidens miatt.

Elsőfokon a bíróság is méltatlannak talált egy fideszes képviselőt Józsefvárosban

A VIII. kerületi képviselő-testület november végén fosztotta meg mandátumától Kecskeméti Lászlót, akit jogerős bírósági ítélet kötelezett arra, hogy adja vissza az önkormányzatnak az általa bérelt lakást. 

Végrehajtást kér az Átlátszó a győri önkormányzat ellen, mert nem adják ki nekik a földvásárlási adatokat

A szerződéseket még a fideszes Dézsi Csaba András polgármestersége idején kötötték, de valamiért az ellenzéki Pintér Bence sem akarja őket kiadni, a jogerős bírósági ítélet ellenére sem.

Változtat a végrehajtási szabályokon az Orbán-kormány, növekszik a mentesített jövedelem

A végrehajtás alól mentesített összeg 60 ezer forintról a mindenkori nettó minimálbér 60 százalékára nő, ami jelenleg 106 ezer forintot tesz ki. 

Jámbor András végrehajtási eljárást kezdeményezett az Origo ellen

A kormánypárti portál a jogerős ítélet ellenére sem tette közzé azt a helyreigazítást, amelyre a bíróság kötelezte.

A NAV a hiteles tájékoztatást kéri számon a Népszaván úgy, hogy öt napja nem válaszol kérdéseinkre

A hivatal csak a témával kapcsolatos cikkeink megjelenése után válaszolt kérdésünkre. 

Egy év alatt megnégyszereződött, közelít a járvány előtti szinthez a végrehajtások száma

2022 első felében még tartott a kilakoltatási moratórium, akkor 597 végrehajtás volt. Ez 2023-ban már 2305-re nőtt.

Valamiért jóval nagyobb árbevételt értek el a Schadl-ügy vádlottjainak irodái, mint az azonos területen dolgozó végrehajtók

Schadl György felesége például 100 millióval többet kereshetett 2021-ben, mint a másik gödöllői illetékességű iroda, de olyan vádlott-végrehajtó is akadt, aki 300 millió forinttal szárnyalta túl az azonos illetékességi területen működő társát. Csak egy-két kivétel akad.

Tizennégy év alatt kilencszer indult végrehajtás a cég ellen, melyben Orbán Viktor öccse is tulajdonos

Ennek ellenére a Gamma Analcont Ipari Folyamatműszergyártó Kft. gazdálkodása stabilnak tűnik.

ifj. Orbán Győző

Végrehajtást indított Dzsudzsák Balázs egyik cége ellen a NAV

A válogatottságtól visszavonult, de a Debrecen NB I-es csapatában még aktív labdarúgó a nyáron vásárolta be magát egy – mint kiderült – adósságokkal terhelt tanácsadó cégbe. Korábban egy léghajógyártól remélt busás hasznot, de most elszállhatnak az üzleti reményei. 

Dzsudzsák Balázs a magyar válogatott mezében rekordot döntött, üzletemberként még edzenie kell

Döntött a bíróság: az önkormányzat végrehajtási eljárást kezdeményezett, bezár a Ruszwurm Cukrászda

Már zárat is cseréltek a bejáratán.

Nem teljesítette a bíróság jogerős döntését a TV2, így újabb félmilliós bírságot kapott

Persze ez gyaníthatóan aprópénz nekik, mivel nyereségük tavaly 1,2 milliárd forint volt. 

Népszava

A Qualitas Gimnázium igazgatója szerint nem igaz, hogy visszavonták az intézmény működési engedélyét

Birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek, és alternatív megoldásként találtak egy épületet, ahol 12 tanteremben tudják folytatni a tanítást.

Az állam zenét rendel, az örökös fizet

Félmilliárdot követel Pintér Sándor tárcája, perre készül az ORÖ

Az Országos Roma Önkormányzat fellebbezett a nem jogerős ítélet ellen, amely szerint a testületnek több mint félmilliárd forintos támogatást kell visszafizetnie – tájékoztatta lapunkat Lakatos Oszkár általános elnökhelyettes.

Itt az ítélet, több mint félmilliárdos támogatást kell visszafizetnie az Országos Roma Önkormányzatnak

Az indoklás szerint a támogatások elszámolása során az ORÖ olyan súlyos hibákat és hiányosságokat vétett, melyek lehetetlenné tették a támogatások felhasználásának ellenőrzését, ezért a Belügyminisztérium követelése jogszerű.

Illusztráció

Végrehajtási jogot jegyeztet be az ORÖ székházára az állam, leállítja a központi támogatást is

Az ORÖ viszont egymilliárdos fizetési felszólítást küldött a Belügyminisztériumnak.

Nemcsak a testület és a hivatal működése bénulhat meg, a béreket s a rezsiszámlákat sem tudják fizetni, ha a BM valóra váltja a fenyegetését

„A végrehajtói maffia olyan mélyen fonódott egybe a NER-rel, hogy már nem látszik, hol kezdődik Schadl György, és hol ér véget Varga Judit”

A Fővárosi Törvényszék épülete elé hirdetett tüntetést a Szikra Mozgalom. Tíz pontot soroltak fel, amit el szeretnének érni, az erről szóló törvényjavaslatukat elviszik a Parlamentbe. 

Tükröt állított fel a Karmelita kolostornál a Szikra Mozgalom

„Ha a végrehajtói maffia áldozatainak szemébe nem, tükörbe tudtok nézni?” – tették fel a kérdést. A tükröt kedd délutánig őrzik, utána az Egységes Diákfront fog felügyelni rá. A Szikra Mozgalom kedd délután a Fővárosi Törvényszéknél tüntet a végrehajtások áldozataiért.

Végrehajtást indított a belügy, a NAV-ot küldi az Országos Roma Önkormányzatra

A minisztérium 323 millió forintot akar beszedni az adóhatóság révén az Országos Roma Önkormányzattól. Lakatos Oszkár, a testület elnökhelyettese minden elemében vitatja az eljárás jogszerűségét, és politikai támadásról beszél.

A testület elnökhelyettese szerint olyan tételekről van szó, amelyek még az előző, 2019 előtti ciklushoz, a Farkas Flórián-féle elhíresült Híd a munka világába programhoz és hasonló projektekhez kötődnek

Lemondott Schadl György és a bírósági végrehajtói kar elnöksége

A különféle korrupciós bűncselekményekkel megvádolt elnök jelenleg börtönben ül, így nem tudja ellátni feladatait. 

16 alkalommal kell beismernie a TV2 Tényeknek, hogy hazudtak Juhász Péterről, miután a csatorna a korábbi ítéletek végrehajtását is szabotálta

Nem hatotta meg a bíróságot a fideszes sajtóorgánum érvelése, miszerint a valótlanságok egyenkénti beismerése nem férne bele a műsoridőbe.

Végrehajtót küld a Jobbik a Mediaworksre

Pitiánerségből jelesre vizsgázott a Magyar Nemzet néven megjelenő sajtótermék. 

Schadl György felesége visszadátumozta a papírokat, valaki 38 millióért szerzett meg egy 450 milliós villát

A felelősöket nem csak a végrehajtók között kell keresni.

Schadl György

Trükközött a TV2 Tények a helyreigazítással, Juhász Péter végrehajtási kifogást tett

Volt, hogy mindössze részeket ragadtak ki az ítéletekből, máskor meg sem nevezték Juhászt, és nem hangzott el az sem, hogy megsértették a jó hírnevét. A TV2 szerint „a helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.

Nem enyhül a szorítás, a NAV végrehajtási jogot jegyeztetett be Iványi Gábor egyházának ingatlanaira

Eközben az állam visszatartja a normatíva egy részét.

Karácsony Gergely már tudja, hogyan lenne érdemes feltárni a Völner-ügyet

A főpolgármester szerint a végrehajtásokat is újra kell szabályozni egy kormányváltás esetén.

Végrehajtás alá kerülhet a bűnügyi zár alatt lévő szálloda, ha elmarasztaló ítélet születik a Quaestor-ügyben

A Fővárosi Főügyészség reagált a tulajdonszerzéssel kapcsolatos esetleges jogsértésre.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang