Meg kell hagyni, Varga Judit kétségtelen erénye a következetesség. Még soha, sehol, semmilyen körülmények között nem hagyta el önkritikus mondat a száját, és ehhez a szerdai parlamenti meghallgatás során is kőszigorúan tartotta magát.
Ő aztán soha sehol semmit nem hibázott. Mindenről a baloldali sajtó tehet meg a természetesen a volt férje. Orgánuma kemény, sistereg, kivétel, amikor magáról beszél. Akkor érezhetően ellágyul, néha elcsuklik a hangja.
Érezhetően saját vállára borul, hogy ő a keményen dolgozó vidéki kisember, a szakmai méltóságában megbántott, üldözött „miskolci jogász". (Ez utóbbi kevéssé ismert szakmai kategória, leszámítva, hogy annak idején jellemzően Miskolcon volt a legalacsonyabb ponthatár a felvételiken – bár Vargára miskolciként talán ez nem áll –, többnyire azok mentek oda, akiket Pestre, Szegedre vagy Pécsre nem vettek fel.)
A személye ellen felhozott szakmai kifogások – például hogy az orbáni önkény egy totál alkalmatlan, teljességgel felelőtlen pártkatonát teleportált Deák Ferenc székébe – a „miskolci jogásztársadalom" becsületén ejtenek foltot.
Kétségtelenül érdekes gondolat, bár most éppen nem ugrik be, hogy Seszták Miklós lesittelésével a kisvárdai jogásztársadalmat csukták volna le, vagy az eredetileg gyógyszerész Hankó Balázzsal a salgótarjáni patikusok lettek volna testületileg mártírrá.
És ez még csak Varga Judit az ülés előtt, a folyosón, öt méteren és 40 másodperc alatt előadott magánszámának a szüzséje volt.
Az igazi, hardcore fideszes pszichopátia a teremben bontakozott ki.
Juditunk az egykor biztos halál torkába néző Szókratész védőbeszédéből indított, úgy, hogy a terem átellenes falán Nagy Imre képével szemezett, feje felett pedig az ötvenhatos megtorlások áldozatainak a márványba vésett nevei voltak. Miközben legyünk tényszerűek, a Varga Juditot fenyegető legsúlyosabb veszély momentán az, ha a fodrásza kezébe megremeg a hajsütővas, vagy túltolja a dauert.
Majd ezt követte nagyjából tíz percnyi blazírt arccal felolvasott totális bullshit, közhelyömleny a jogállamiságról, a végrehajtások fontosságáról.
Utána és közben a sajtó ismételt felszólítása töltötte ki a teret, hogy innentől a médiamunkások hátralévő életüket szenteljék Dr. Varga Judit okvetlenül felállítandó márvány emlékműve kisuvickolásának, illetve érezhető és visszatérő dorombolás a bizottságot vezető Toroczkai Lászlónak, aki – ki tudja – Judit szerint „talán egy nap kormányzati pozícióban találja magát”. (Mindenesetre tény, hogy a Medián szerint is ugyanakkora a támogatottsága a Mi Hazánknak, mint Judit volt munkaadójának, szóval egy fideszes karrieristának immáron a Mi Hazánk is opció).
És természetesen nem maradt el a volt férj ekézése sem, aki minimum egy szörnyeteg, de legalábbis volt képe fellebbezni a bíróságra, amikor az ügyészség elutasította a feljelentését.
Miszerint lesznek szívesek kivizsgálni, amit Varga Judit igazságügyi miniszter a saját szavaival mondott, mint a világ legtermészetesebb dolgát, és pedig azt, hogy Rogán Antal nevében valakik manipulálták a Völner-Schadl-ügy iratait.
Elvégre a jó igazságügyi miniszter pont arról ismerszik meg, hogy bölcs belátással, csuklás nélkül, simán benyeli, hogy valami olyasmi történik a működése alatt, ami utoljára úgy 1962 körül volt, hogy az ügyészségen politikai csicskások fogalmaztak vádiratot.
Úgy egészen mellesleg a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottságban azért jutott pár perc a végrehajtási visszaélésekre is – itt jött a szakmai lényeg! –, miszerint Völner Pál annyira tök jól látta el a feladatát, a végrehajtási ügyek ellenőrzését, hogy Varga Judit nyugodtan ráhagyhatta az egészet, ő pedig nem ért rá a beosztottjait ellenőrizgetni, mivel – tesszük hozzá – fel-alá röpdösött az európai nagyvárosok között, és napi hat-hét frissen mosott-vasalt hajú PR-fotós Facebook-posztot gyártott magáról.
Ahogy azt is csak érintőlegesen pendítette meg – bár lehetett volna hosszabban, igaz, nem a végrehajtásokhoz tartozik –, hogy Völner beosztott kiválóságának köszönhetően Judit jó miniszter asszonyként rá bízta a Pegasusos lehallgatások engedélyezését is. Tudják, amikor a NER méregdrága izraeli kémszoftverekkel ütötte fel a politikai ellenfelei telefonját.
(Mivel a manipulatív személyiségek tarolása mára elsőrendű rendszerprobléma, így felvilágosítási céllal nem érdektelen felemlegetni egy ezekre a figurákra jellemző apróságot. Érdemes megfigyelni, hogy Judit mint politikai aktor milyen tudatosan öltözködik. Anno, a Hajdú Péter előtt előadott, Magyar Pétert karaktergyilkoló és őt bántalmazóként ábrázoló önvallomásához gondosan felvett egy nemzeti színű karkötőt (fideszes szubkultúrában kötelező!), most pedig a parlamenti mártíriumához bocskait húzott.
Ellenpont: amikor a Fővárosi Törvényszéken kellett tanúskodnia a Völner-Schadl-ügyben, akkor jó volt a sima business outfit is. Aminek az lehet a magyarázata, hogy Varga Judit alighanem ösztönösen érezte, hogy a törvényszéken ez a nemzeti alapú szimpátiakeltés nem igazán tud működni, ott hozzáedződtek az ilyen áldozati pózoláshoz és mérsékelten kooperatívak, így ott érdemesebb volt a szakmailag kompetens profi jogász képét mutatni.)
Miután a Varga magánszáma véget ért és a kárhoztatott sajtóval övezve elviharzott a teremből, a levegőben jó ideig ott párállott a ki nem mondott gondolat.
Az egész tökfelesleges volt, ez az ember tényleg nem tudott semmiről semmit.
Ez az ember valójában olyannyira súlytalan volt, hogy sem Orbánnak, sem Rogánnak, sem senki másnak egyszerűen nem kellett beavatnia semmibe.
Annyi volt a szerepe, hogy igazságügyi miniszter titulusba bújtatott Megafon-propagandista legyen, nettó pártharcos, Brüsszelbe röpködjön, csapkodja az asztalt, idehaza meg aláírjon mindent, amit elé tesznek, és rutinosan ne nézzen oda, ahová nem kell.
Majd amikor a kegyelmi ügyben kellett valami könnyítés a hajón, akkor a másik alibipolitikus, Novák Katalin mellett őt is kihajították a tatról, nagyjából úgy, ahogy egy multicégnél kezdik a leépítést a magukat fontosnak gondoló, ám valójában simán lecserélhető marketinges léhűtőkkel.
Nagyjából ennyi Varga Judit közpolitikai története, amiért felesleges lenne könyörgő szentmisét tartani, elvégre csinovnyikokért a franc se imádkozik, érdemtelen. Még az ördögnek sem kell, mert még a pokolhoz is unalmas.
Bár ha Varga Juditon múlna, akkor a parlamenti szerepléséből ítélve alighanem ő még így is elmenne a templomba, és buzgón imádkozna saját szabadulásáért.
