„A bántalmazó intézet azt tanítja, hogy nem a jog, hanem az erő dönt”

Az a kijelentés, hogy „ők nem gyermekek, hanem bűnözők”, szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan szembeállítás, a bűnelkövetői státusz nem írja felül a gyermeki státuszt. Erről is beszélt lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanszékvezetője, Hegedűs Judit, miután megszüntették a Szőlő utcai bántalmazás két gyanúsítottjának letartóztatását. Interjú.

Nemcsak maga az ütés, a fizikai erőszak vagy a megalázás traumatizál. Legalább ennyire romboló lehet, ha a fiatal segítséget kér, és nem hisznek neki - mondja Hegedűs Judit

Rogán Antal visszalépett, inkább nem erőlteti a Szőlő utcai ügyben indított rágalmazási pert

Vélhetően azért döntött így, mert meg kellene jelennie a bíróságon. 

„Egymást védik, nem a gyereket” – Juhász Péter Pál egykori áldozata nem tud szabadulni a gondolattól, hogy társadalomra veszélyes emberek nem a börtönben ülnek

Számomra ez annak a rendszernek az emléke, ami évtizedeken keresztül lehetővé tette, hogy kiszolgáltatott gyerekekkel azt tegyenek, amit csak akarnak – többek között ezt írta lapunknak „Babák” Lili azzal összefüggésben, hogy kiderült, a Szőlő utcai intézmény két bántalmazója hazamehetett.

Miért bujkáltok?

Beismerő vallomást tett, kollégáira is vallott a Szőlő utcai javítóintézet volt rendészeti vezetője

A gyanú szerint több kiskorú intézetis fiút is megverő férfinek megszüntették a letartóztatását, helyette bűnügyi felügyelet alá helyezték, mivel együttműködik a hatóságokkal, négy egykori áldozatával szemben azonban távoltartásra kötelezték. 

Rendőrségi razzia a Szőlő utcai javítóintézetnél 2025. december 9-én.

Kiengedték a börtönből, bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet volt megbízott igazgatója

Kovács-Buna Károly ellen még nem emeltek vádat. 

Juhász Hajnalka: Bocsánatot kérek minden gyerektől, akit a gyermekvédelmi rendszer valaha cserben hagyott

A KDNP-s politikus parlamenti felszólalásában a gyermekvédelem áldozataitól beszélt, majd védelmébe vette Semjén Zsoltot, akit szerinte alaptalanul rágalmaztak meg. Azt mondta, a volt miniszterelnök-helyettest speciálisan megfigyelték a védelme érdekében, ezért szerinte nem reális, hogy ki-be járkált egy szigorúan őrzött intézménybe.

Juhász Hajnalka - korábbi felvétel

Szabó Tímea, a Zsolti bácsi-ügy alperese: Vétséget vagy bűncselekményt nem követtem el

Ma nem ment el, és a következő tárgyalásokon sem vesz részt Semjén Zsolt felperes, aki 9 politikus, közéleti szereplő ellen indított rágalmazási pert a Zsolti bácsi-ügy miatt.

Menekülés előre

Orbán Viktor: Propagandisztikus műbalhé a Szőlő utcai ügy

Szerinte egy „nemzetközi eszkortfiút” használnak fel arra, hogy becsületes emberekről becstelen dolgokat terjesszenek.

Továbbra is tizenegy gyanúsítottja van a Szőlő utcai javítóintézet ügyének, jelenleg négyen vannak letartóztatásban

A koronatanú, Bangó Sándor július 9-én egy elmeorvosi szakértői vizsgálaton fog részt venni.

Tüntetés tavaly decemberben az azóta bezárt Szőlő utcai javítóintézetnél. Sok még a nyitott kérdés

Undor

Pócs János feljelentést tesz, szerinte a Kontroll lefizette a Szőlő utcai ügy koronatanúját

A fideszes politikus szerint a bizonyítékok hitelességét nem az ő feladata igazolni.

Pócs János Szolnokon, 2026. március 30-án

Gyermeknapi akció indult a Szőlő utcánál, Lakatos Ádám és Szabó Tímea lufikkal üzent

A Gyermeknap nemcsak ünneplésről szól, hanem a bántalmazott, elhanyagolt kiskorúak iránt viselt társadalmi felelősségvállalásról.

„Megállás nélkül ide-oda, hozzák, viszik a javítóintézetben élő gyerekeket, hiába tart még a tanév”

Még mindig nem rendezett a javítóintézetekben élő fiatalok oktatása, nevelése, a bezárt Szőlő utcai intézményben lakókon kívül január óta eddig 70 főnek kellett költöznie. A Hintalovon Alapítvány friss jelentése szerint egyre több a bántalmazott és elhanyagolt gyerek. 

Életkép a már bezárt Szőlő utcai intézetben. Rengeteg fiatalnak kell költöznie

Elbocsátották a nevelőt, aki a gyanú szerint bántalmazott egy rábízott fiatalt a Debreceni Javítóintézetben

Az Orbán-kormány a Szőlő utcai botrány hatására rendőröket vezényelt a javítóintézetekbe, ennek ellenére március végén újabb bántalmazási ügyben indult büntetőeljárás. Gulyás Gergely még miniszterként azt mondta, hogyha ezeket az intézményeket a rendőrség irányította volna már korábban is, akkor ilyen nem fordult volna elő.

Magyarország sorsfordító időket él – Nyílt levélben mondott köszönetet Magyar Péternek Pop Mert, az egyik bicskei pedofil áldozat

Tíz éve várunk erre a pillanatra – írta azzal kapcsolatban, hogy a frissen megválasztott miniszterelnök kiállt a bicskei és a Szőlő utcai túlélők mellett.

Bement az ügyészségre és vallomást tett „Zsolt bácsiról” a Szőlő utcai ügy koronatanúja

Elmondása szerint az ügyészségen azt kérték tőle, hogy egyelőre ne hozza nyilvánosságra a nevét, mert ezzel veszélyeztethetné a folyamatban lévő nyomozást.

Legfőbb ügyész: Nem tudom, ki az a Zsolt bácsi és hogy létezik-e

Nagy Gábor Bálint azt ígéri, meg fogják oldani, hogy akár Dubajból is visszahozzák Matolcsy Ádám Ferrariját az MNB-ügyben, és hangsúlyozta: ha a jegybankelnök fia bűncselekményt követett el, börtönbe kerülhet. Magyar Péter más közjogi méltóságok és állami vezetők mellett őt is lemondásra szólította fel, ám a legfőbb ügyész folytatná a megkezdett munkáját. A vagyonvisszaszerzési hivatalt jó ötletnek tartja, ahogy az Európai Ügyészséghez való csatlakozást is.

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész

Juhász Péter: Zsolt bácsi azt hitte, bármit megtehet

Szerinte túl sok információ mutat egy olyan politikusra, aki azt hitte, így is, úgy is megvédik mindentől. Videóinterjú.

Elbontja a Szőlő utcai javítóintézet épületét az új tulajdonos, lakásokat építtetne a helyére

„A Szőlő utca neve hosszú időn át nehéz örökséget hordozott, melynek súlyát pontosan értjük” – fogalmazott a nyertes ajánlattevő cég. A javítóintézet épületét még március közepén árverezték el.

A Szőlő utcai épület egyik fala - Korábbi felvétel

Mégsem árulja el a nyilvánosságnak a Szőlő utcai ügy koronatanúja, hogy kicsoda Zsolt bácsi

Bangó Sándor tart a következményektől, és attól, hogy nem tudja kellőképpen bizonyítani az állítását.

Juhász Péter Pál egyik áldozata nem tudja elfogadni, hogy Tuzson Bence újra beüljön a parlamentbe

A tavaly szeptemberben lobogtatott jelentésében a távozó igazságügyi miniszter valótlanul azt állította, hogy nincs kiskorú sértettje a Szőlő utcai bűncselekmény-sorozatnak.

A Szőlő utcai ügy koronatanúja a jövő héten bemegy az ügyészségre, el akarja árulni, kicsoda Zsolt bácsi

A médiából jött rá, hogy egy politikusról van szó.

Balogh Judit, Bangó Sándor és ügyvédje, Litresits András

Nyilvánosság elé állt a Szőlő utcai ügy koronatanúja, aki tudja, kicsoda Zsolt bácsi

Egy politikus személyről van szó.

Szőlő utca: Újabb két hónappal meghosszabbították négy gyanúsított letartóztatását

Továbbra is fennáll, hogy veszélyeztetik a bizonyítást. 

Razzia a Budapesti Javítóintézetben 2025. december 9-én

A legfőbb ügyész szerint nincs adatuk arról, hogy Soltész Miklós államtitkár kapcsolatban állt volna Juhász Péter Pállal

Tordai Bence még országgyűlési képviselőként kérdezte Nagy Gábor Bálintot a bezárt Budapesti Javítóintézet volt vezetője és más fideszes politikusok kapcsolatáról. Orbán Viktor miniszterelnököt már korábban kizárták ebből a körből.

Szőlő utca: Loptak a javítóintézet kiürítése közben

A BRFK kisebb értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indított nyomozást, de tanúként egyelőre senkit nem hallgattak ki.

„Amit ma gyerekvédelemnek neveznek, az nem véd, hanem árt”

Ahhoz, hogy a bicskei történet, és a Szőlő utcai kegyetlenkedés kiderült, kellett a nyilvánosság, és az, hogy a gyerekek, fiatalok is mertek lépni.

Rendőrsorfal akadályozta meg a kétfarkúakat, hogy a CPAC Hungary helyszínén levetítsék a filmet a brutális Szőlő utcai verésekről

Nagy Dávid pártigazgató szerint alkotmányellenes volt a karhatalom fellépése, a rendőrök és a TEK-esek többeket megrángattak, egy embert ellöktek. Az MKKP panaszt tesz a rendőri intézkedésekkel szemben.

Fotómontázs az MKKP Kerepesi úti akvoójának meghiúsításáról
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang