Szinte intézményenként másképp fizetik a szakdolgozókat, új bérrendszert ígér a kormány

A 2027-re tervezett 500 milliárd forintos egészségügyi többletforrás felét fordítanák a korábban megígért szakdolgozói béremelésre. Közben a kórházakból nemcsak bérpanaszok érkeznek: van, ahol a műszakok kiállítása, máshol a tiszta ágynemű biztosítása okozott gondot – derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara XIII. országos tudományos kongresszusának első napján.

Svéd Tamás: Jelen pillanatban még nemes verseny zajlik aközött, hogy a fejünkre omlik-e a rendszer, vagy meg tudjuk állítani az összedőlését

„Már az is eredmény lesz, ha sikerül a repülőt kihúzni a dugóhúzóból” – vélte Svéd Tamás, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára lapunknak adott interjújában. 

Rákkeltő azbeszt az utcán, 40 fokos kórtermek – Tanul-e bármit a magyar egészségügy a katasztrófáiból?

A szombathelyi oladi platón csokos családok építkeznek azbesztes kőzúzalékon. Hivatalos mérések szerint a levegő azbeszttartalma a megengedett határérték közel háromszázszorosa. A magyar kórházakban hőség idején műtétek állnak le, egyes osztályokon még a ventilátort sem engedik be, mert az elektromos hálózat összeomlik. Éjszakánként húsz–negyven beteg jut egy nővérre, a minisztériumban pedig 190 szakember hiányzik, akik egy adatalapú „tanuló egészségügyet” építhetnének. Benke Ágnes (24), Élő Anita (Válasz Online) és Danó Anna (Népszava) a Szike Extra podcast legfrissebb epizódjában arra keresi a választ: képes-e a rendszer tanulni ezekből a katasztrófákból vagy csak újra és újra reprodukálja őket. 

Az azbeszttel szennyezett szombathelyi Síp utca bitumenes zárásán dolgoznak 2026. május 12-én. Az „Oladi-plató” városrészben megkezdõdött az azbeszttel szennyezett utcák bitumenes zárása

Országos leltárt készít az egészségügyi kormányzat, az ellátóegységek mintegy ötöde nem működik rendesen

A nyilvántartott 2544 ellátóegységből 464 részben vagy teljesen szünetel, miközben számos osztály működését külső orvosközvetítő cégek biztosítják. Az új minisztérium teljes állapotfelmérést indít a kórházakban.

Közös kiállás egy jobb egészségügyért 2025. március 8-án Budapesten a Kossuth téren

Újra kapnak nyugdíjat a túlszolgáló magyar egészségügyisek, de ezután is maradt még probléma

Nagy többségüknek pontosan megérkezett számlájára hétfőn a nyugdíja.

Sokan még nem kapták meg a visszamenőleges korrekció összegét

Idén sem számíthatnak sok jóra az ápolók, semmi sem készteti arra az Orbán-kormányt, hogy csökkentse az egészségügyi szakdolgozók bérlemaradását

Legutóbb 2023-ban és 2024-ben kaptak béremelést a szakdolgozók, köztük az ápolók.

Tüntetés az egészségügy állapota miatt – a kormány nem lép

Takács Péter: Mi erős állami egészségügyben hiszünk, amelyik minden rászoruló magyar honfitársunk egészségügyi problémáját megoldja

Takács Pétert azzal az interjúval kapcsolatban kérdezték, amelyet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) volt elnöke adott lapunknak. 

„Ha valakinek nincs egy haverja, aki végigviszi a rendszeren, akkor az elveszett”

A beteget nem érdekli kié a műtőlámpa, ő csak gyógyulni akar - hangsúlyozta a VOSZ egészségügyi tagozatának elnöke.

Több millió forintos fizetést visznek haza a nyíregyházi kórház vezetői

Hadházy Ákos ellenzéki képviselő közzétette a birtokába került állami bérjegyzéket, amely szerint az intézményben 24 felső- és középvezető kap elképesztően magas összegeket.

Sok ápoló csalódott a reméltnél kisebb béremelés miatt, közben az Orbán-kormány már várja a vendégmunkásokat a kórházi ágyak mellé

Az átlagbér bruttó 460 ezer forint, ennek a húsz százaléka 92 ezer forint. Ehelyett azonban sokaknál 50-60-70 ezerrel nő a bére.

Miként a tanároknál, úgy az ápolóknál sem világos, miként számították ki, hogy ki mennyit kap

Cser Ágnes: Eldöntheti a kormány, hogy szembe megy-e a népakarattal

A munkáltatók lényegében szabadon dönthetnek arról, hogy az alig másfél hónap múlva esedékes egészségügyi szakdolgozói bérrendezésben az öt fizetési kategórián belül kinek mennyivel emelik a bérét. Ez elfogadhatatlan az MSZ-EDDSZ és a Mentődolgozó Önálló Szakszervezete (MÖSZ) számára.

Lenullázták a szakdolgozók jövőképét – állítja Cser Ágnes szakszervezeti vezető

Egyik pillanatról a másikra 15 ezer szakdolgozó tűnhet el az ellátórendszerből

Eközben évi 200 ezer műtétet végeznek, további 41 500-an várnak beavatkozásra.

Alig jelent meg a jogszabály a háziorvosi praxisok szakdolgozóinak járó bértámogatásról, máris óriási felzúdulást keltett

Nem a 2072 alapellátásban dolgozó orvos, és a 700 alapellátásban dolgozó szakápoló kérését vették figyelembe.

Az újrarajzolt körzetektől még nem lesznek fiatal háziorvosok

Nem volt elég a 3000 aláírás, mégis praxistámogatásként kapják meg szakdolgozóik bérfedezetét a háziorvosok

Elvben akár hóközi utalással is megérkezhet az összeg.

Nem úgy kapják meg az összeget, ahogy sokan szerették volna

Hiába várták a háziorvosok, nem vitte a postás a szakdolgozóik béremelésének fedezetét - Reagált Takács Péter

A praxisvezetőket viszont jogszabály kötelezi az emelt bér kifizetésére. Vagyis az az orvos, aki az augusztus bérrel nem adja oda munkatársának az emelést is, jogszabályt sért. 

Számháborúzik a debreceni egyetem, az egészségügyi szakszervezet 188 olyan dolgozóról tud, aki felmondta a túlmunkát

A feszültséget a béremelés okozza Debrecenben az egyetemi klinikák azon munkahelyein, ahol eddig az ügyeleti munkáért kiemelt ügyeleti pótlékot adtak, de most annak egy részét vissza akarja venni a munkáltató.

Van olyan egészségügyi szakdolgozó, aki hatvanezer forinttal kevesebbet visz haza a béremelés után

Ha úgy tetszik, negatív növekményről beszélhetünk. 

A feszültséget növeli az is, hogy a műbillentyűt többször is kilöki a szív mozgása és a sebészeknek türelem játékot kell folytatni a siker érdekében

Megjelent a kormányrendelet az ápolók és más szakdolgozók béremeléséről

A korábbi ígéretnek megfelelően júliustól nőhetnek a keresetek az egészségügyben, de jóval az infláció alatti mértékben.

Az ajánlott emelés a keresetek értékének a megőrzéséhez is kevés

Akikért még a harang sem szól

Ápolók éhbéren: már az élelmiszer megvásárlása is gondot okoz a szakdolgozók háromnegyedének

Van kórház, ahol már az előkészületeit is akadályozzák a fizetésemelést követelő tiltakozó akciónak – állítja a Független Egészségügyi Szakszervezet.

Hiába számítottak rá, január helyett csak júliusban kaphatnak béremelést az egészségügyi szakdolgozók

A határozat szerint az Orbán-kormány a kétlépcsős béremelés első ütemére 2023. július elsejétől, a másodikra pedig 2024. március elsejétől kerít sort.

Még idén dönthet az Orbán-kormány a szakdolgozói béremelésről

Ha a kabinet jóváhagyja Takács Péter egészségügyi államtitkár javaslatát, mintegy 180-200 milliárd forintos forrásból két részletben 2023 és 2024 elején nőhet a szakdolgozók fizetése.

Egyre nagyobb a bérfeszültség, amiért a szakdolgozói fizetések lemaradnak az orvosokéitól

Lejtőről indul az ápolók bérfelzárkóztatása, mire kézhez kapják az emelt jövedelmet, az infláció már ki is végezheti

Hiába van ajánlás a szakdolgozók béremelésére a hamarosan kormány elé kerülő, az egészségügy átalakításáról készült államtitkári koncepcióban, mire az a pénz eljut az érintettekhez, értékét veszítheti.

Szakdolgozókat einstandol az országos tiszti főorvos

Müller Cecília nem engedte vissza a koronavírusos betegek kezelésére átvezényelt egészségügyiseket. Azt javasolta, oldják meg az újraindítás problémáját helyettesítéssel vagy szüneteltessék tovább a rendelést.

Levelüket megírták

Kritikus szintet ért el az ápolók hiánya

Menekülnek a 30-40 éves szakdolgozók a kórházakból. Ez megroppanthatja az ellátórendszert.

Emmi: ma megkapják a bérkülönbözetet az egészségügyi szakdolgozók

Kedden megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága az MTI-vel.

Fotó: Molnár Ádám

Balog megerősítette: előrehozzák a szakdolgozók béremelését

Hó közben, február huszadikán kapja meg több mint 80 ezer szakdolgozó az egészségügyben a januárra előrehozott nyolcszázalékos béremelést – jelentette be Balog Zoltán humán miniszter. 

MTI Fotók: Kovács Tamás

Beijedt a kormány? - Előrehozzák az ápolók béremelését

Eddig az volt a kormányzati álláspont, hogy nincs gond a bérekkel, de azért a választások előtt inkább mégis emelnének FOTÓ: NÉP

Az ápolókat senki sem kérdezi

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang