Ördöglakat

A magyar muskétások hete

Hazugságvizsgáló

Vitézy Dávid: Ha kineveznének főpolgármester-helyettesnek, akkor azonnal lemondanék

 Senkinek nem érdeke az előrehozott választás Budapesten, de az előfordulhat, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek szavaznia kell a saját feloszlatásáról – mondta a Népszavának Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, aki nem titkolja: ma is megvan benne az a fajta elégedetlenség, ami tavaly arra sarkallta, hogy elinduljon a választáson. Interjú.

Én nem fogok semmiféle pénzügyi ellenőrzés ellen érvelni, de komoly, részletes átvilágításra aligha van idő – vélekedett Vitézy Dávid a kormány legújabb, Budapestet érintő tervéről

Bot a küllők között

Csak az Orbán-kormány nem szavazta meg, hogy az EU új vámokat vessen ki orosz és belarusz agrártermékekre

A vámokat azonban elfogadták, mert bőven megvolt a minősített többség.

 Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője - Korábbi felvétel

Jászai Gellértnek adnák az állami hadiipart

A mostani, padlássöprésnek is beillő cégeladási hullám az Orbán-kormány legnagyobb magánosítási akciója.

Puzsér Róbert: A tüntetéseken kívül nem kellenek egyéb eszközök – Videó!

A „tüntikézések” mihasznaságát korábban gyakran kritizáló főszervezőn kívül rutinos tüntetőket kérdeztünk arról, miben különbözött az ellehetetlenítési törvény ellen szervezett demonstráció az eddigiektől.

Nem elég, hogy kifosztja, még ellenőrt is küldene Budapestre az Orbán-kormány, kár, hogy közben mindegyik állítását cáfolják

A kabinet tömegközlekedést és a parkolást tartja a főváros két legfontosabb feladatának. Erre adnának is pénzt, miután átvilágították a gazdálkodását. 

Karácsony Gergely új főpolgármesterként 2019-ben járt a Karmelitában, akkor Gulyás Gergely azt mondta, partnerként tekintenek majd rá

„Ha kiderülne, hogy itt vagyok, kirúgnának” – Az Orbán-kormánynak már felmondtak, de még van tüntető, aki fél

Volt, aki a tömeget hiányolta a több tízezres kedd esti tüntetésen. 

Megvolt az első Budapest–Orbán-kormány tárgyalás, nagyítóval is böngészhetik a Városháza gazdálkodási adatait

Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás be nem fizetése miatt 10,2 milliárd forintos állami inkasszó után kritikus helyzetbe került a fővárosi önkormányzat költségvetése. Rég nem volt ilyen egyeztetés Budapest ellenzéki vezetése és az Orbán-kormány illetékesei között.

Korábbi felvétel

Publicus: A megkérdezettek 53 százaléka szerint a kormány igyekszik a Ferenc pápával való viszonyát utólag jobbnak beállítani, mint amilyen volt

Amikor a Publicus azt kérdezte, melyek azok a területek, amelyeken komoly eredményeket ért el Ferenc pápa, a legtöbb szavazatot – 60 százalékot – a „háborúellenesség, a béke képviselete” kapta. 

Kéri László: Soha senkinek a kezébe nem lehet kontroll nélküli hatalmat adni, mert az kihozza belőle a legbestiálisabb vonásokat

Eddig közel 50 fórumot tartott Petschnig Mária Zita és Kéri László a Tisza Szigeteken, hogy a gazdasági- és politikai helyzetről beszéljenek. Ezúttal a fideszes Kisbéren jártak.

Mondják, amit gondolnak, tudnak, megértetik az emberekkel, ami első ránézésre érthetetlen

Vitézy Dávid szerint a MÁV is szolidáris lehet Budapesttel, mert összeomlott a közlekedés a balatoni fővonalon

Eközben a MÁV-nál már bemondták, hogy Karácsony Gergely a hibás.

Pályázattörlés, ellehetetlenülés: az Orbán-kormány elvágná Budapestet az Európai Uniótól is

Kimeríthetetlennek tűnik az Orbán-kormány ötlettára, ha Budapest megsarcolásáról van szó. Az uniós forrásvesztés a lakhatási, foglalkoztatási, hajléktalan programokat, a rakpartprojektet és a Bajcsy-villamos megvalósítását is fenyegeti.

A főváros
végleg elveszíti a trolivásárlásra ígért, de soha meg nem kapott 11 milliárd forintnyi uniós forrást is

Az Orbán-kormány 300 millió forintot költött Sulyok Tamás elnöki rezidenciájának felújítására

A köztársasági elnök tavaly decemberben költözött be a Karády-villaként ismert hegyvidéki ingatlanba, amelybe 25 millió forintért ingóságokat is vásároltak. 

Az Orbán-kormány azzal ünnepli Budapest Pride fesztivált, hogy kitiltotta a szivárványos zászlót az állami intézmények épületeiről

A kitiltásról szóló határozat csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben Orbán Viktor aláírásával, a mihazánkos Novák Előd ihletésére.

Szivárványos zászló a budapesti városházán 2021. június 28-án

Lázár János lapja beszólt a többi fideszesnek, akik nem mernek kimenni az emberek közé

Kezdenek sokasodni a NER-en belüli odamondogatások.

Újabb trükköt talált az Orbán-kormány, Budapest már most nyáron térdre rogyhat

Karácsony Gergely szerint a szakadék széléig vinné el Budapestet a kabinet, hiszen újabb milliárdokat vonna el a csőd árnyékában tengődő fővárostól. 

Rendkívüli bizottsági ülést tart a főváros, Baranyi Krisztina Karácsony-Vitézy megbékélést szorgalmaz

A Fideszt leszámítva mindenki egyetértett abban, hogy a kialakult fővárosi válságot a Fidesz idézte elő.

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely a bizottsági ülésen június 4-én

Karácsony Gergely: További, csaknem 18 milliárd forintnyi iparűzési adó-bevételtől fosztja meg a kormány Budapestet a NER-es kaszinótulajdonosok érdekében

A főpolgármester úgy véli, egyértelmű a politikai szándék a főváros működésképtelenné tételére, de az szerinte a kormányra is vissza fog ütni.

Karácsony Gergely a rendkívüli sajtótájékoztatón június 4-én

A magyarok többsége szerint az Orbán-kormány mindenkit becsapott, a miniszternek le kellene mondania a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után

Tízből hat embert felháborít, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Tisza által közzétett felvételen a békementalitással való szakításról beszélt. Ugyanennyien gondolják, hogy az Orbán-kormány becsapja a szavazókat, amikor látszólag a béke mellett tesz hitet.

Béke vagy háború? – A többség nem szereti a kettős beszédet

„Budapest kivéreztetésének van egy határa, amit ha átlép az Orbán-kormány, az visszaüthet rá”

Miközben a Tisza Párt alapvetően biztonsági játékot játszik, Karácsony Gergelynek erőt kell mutatnia.

Csőd fenyegeti Budapestet, Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid összehívta a rendkívüli ülést

A két politikus félretette az ellentéteit, világos politikai üzenetet küldene a város csődveszélyről az Orbán-kormánynak és a budapestieknek. Karácsony Gergelyt arra kérik, hogy mutassa be a határidőket tartalmazó vészforgatókönyvet. 

Munkában a közgyűlés. A Fidesz, a Tisza és a Podmaniczky Mozgalom együtt javasolt  a részvételi költségvetés ügyében

Palotás János: Orbán Viktor ördögi mesterterve

Napról napra, lépésről lépésre megvalósulni látszik Orbán Viktor ördögi mesterterve, aminek célja, hogy hatalma és vagyona biztosítékaként Magyarországot a Kreml csatlós államaként beillessze a keleti diktatúrák közösségébe, .

Orbán Viktor mesterterve, hogy azt kommunikálja, nem akar kilépni sem az Európai Unió­ból, sem pedig a NATO-ból, miközben minden lépése arra irányul, hogy a két szervezetből kitessékeljék Magyarországot

A felperzselt föld taktikájával győzne a Fidesz

Orbán Viktorban és pártja felső vezetőiben átszakadt valamilyen belső gát, elindították a kontroll nélkül bosszúhadjáratukat a saját hazájuk ellen. Podcast.

Orbán Viktor: A magyar gazdaság jövőjét csak Ukrajna uniós csatlakozása ingathatja meg

A miniszterelnök azt állítja, az Orbán-kormányt nem érdekli az ideológia a gazdaságban.

Képernyőfotó

Nyilvánosságra hozta a Borkai-féle titkos Audi-szerződést a győri polgármester

Az Orbán-kormány szolidaritási hozzájárulás címén tartja a markát, miközben a Borkai-féle szerződés a bevételeket is ingataggá teszi.

Tömegével állnak ki a Budapest Pride mellett az EP-képviselők, már 70-en jelezték, hogy ott lesznek a júniusi felvonuláson

Sokan úgy látják, ha az Orbán-kormány következmények nélkül betilthatja a Budapest Pride-ot, akkor minden hasonló felvonulás erre a sorsra juthat.

 Budapest Pride felvonulás 2024-ben

Orbán Viktor: Harcolni kell az igazságért és harcolni a hazugság ellen

Már több mint 1,6 millióan küldték vissza a kormány úgynevezett véleménynyilvánító szavazásának íveit. A miniszterelnök a Kossuth Rádióban kitért a banki csalások ügyére, a CPAC-et pedig a nemzetközi Harcosok Klubjának nevezte. Orbán Viktor szerint az EU könnyen fegyverkezési versenybe bonyolódhat Oroszországgal. Az átláthatóságinak nevezett ellehetetlenítési törvényről nem esett szó. 

VSquare: Orbán Viktor valódi fenyegetést lát a 7. cikkelyes eljárásban, fél, hogy a Tisza Párt a 2026-os választást egy EU-tagságról szóló népszavazássá formálja át

Az eljárás Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséhez vezethet a jogállamiság megsértése miatt. Orbán Viktor emiatt hízelgett  a magyargyűlölő román szélsőjobbnak.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang