Debrecen fideszes polgármestere elismerte, hogy gond van az akkugyárakban, kemény fellépést ígért

A mérgezésekről, veszélyes anyagok szabálytalan tárolásáról érkező híreket sokáig tagadták. A Tisza Párt szerint a megvilágosodás a parlamenti választás közeledtének köszönhető.

Évekig semmibe vették a tiltakozókat, de most kellenének a voksok

Bíróságon támadta meg a bátonyterenyei önkormányzat az akkumulátor-feldolgozó üzem bővítési engedélyét

A gyárban történt korábbi súlyos balesetek, rákkeltő anyagokkal való veszélyeztetés, szabálytalanságok, működés felfüggesztés ellenére idén február végén a minisztériumi  jóváhagyás is megérkezett a jelentős kapacitásbővítésre.

Korábbi felvétel

A fideszes vezetés idején olyan feladatokra is pluszpénz járt Hajdúböszörményben, amely valójában az érintettek munkakörébe tartozott

Az ügyben jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Göröghné Bocskai Éva hajdúböszörményi polgármester egy korábbi képviselő-testületi ülésen

Havi 110 ezer forintért bérel a salgótarjáni önkormányzattól egy 5630 négyzetméteres területet a fideszes képviselő cége

Laczkó Roland leszögezte, ugyanilyen elbírálásban részesült volna egy tiszás jelölt is.

A drónnal készült felvételen a Beszterce lakótelep és a Tóstrand Salgótarjánban 2023. június 1-jén

Hatóságok vizsgálják, mi okozhatott megbetegedéseket egy egri óvodában

Még a múlt héten több mint egy tucatnyi gyermek, óvodapedagógus és dajka szenvedett hányástól, hasmenéstől. Az egész intézményt fertőtlenítik.

Az Epreskert utcai óvoda - Korábbi felvétel

A fideszes cég vezetője szerint nem is hiányzik a polgármester által keresett 1,7 milliárd forint a győri lakáskasszából

Közölte azt is, hogy bármikor képes elszámolni az összegekkel, a kifogásolt összeg pedig - a likvid eszközök és hitelkeret figyelembevételével - rendelkezésre áll.

Győr polgármestere úgy tudja, távozott a lakáskasszát kezelő cég gazdasági igazgatója

Eddig nem adtak ki közleményt az ügyben.

Korábbi felvétel

A Fidesz által irányított győri önkormányzati cég azt állítja, nem tűnt el 1,7 milliárd forint, a polgármester szerint mindenkit hülyének néznek

A Győr-Szol Zrt. szerint minden forint megvan, Pintér Bence szerint azonban semmit nem bizonyítottak, csak azt, hogy mennyi pénznek kellene meglennie.

A GYŐR-SZOL Zrt. Orgona utcai épülete

Zsákutca

Villámgyors hátraarcot vágott a balatonszemesi önkormányzat, a tiltakozás és a kérdéseink után már nem akarja eladni az akár milliárdokat érő futballpályáját

Beépítésre adta volna el rohamtempóban a vízközeli, akár milliárdokat is érő futballpályáját a balatonszemesi önkormányzat, ám helyi tiltakozó akciók, illetve a Népszava érdeklődése után hirtelen lekerült a napirendről az értékesítés.

„A terület nem a Balaton partján van, két telek és egy közút választja el a vízparttól” – érvelt a település vezetése. Ami annyiban igaz, hogy nem közvetlen tóparti a hely, hanem cirka 100 méterre található a medertől, ami balatoni viszonylatban tópartina

Mintegy 300 millió forintnyi kifizetés lehet aggályos, a fonyódi önkormányzat elutasította a közérdekű adatigénylésünket

Titkosított visszaélések. 

Az óbudai önkormányzat pert nyert a Szalézi Rend ellen, a DK-s Kiss László Krisztus útját emlegeti

A III. kerület vezetői egy önkormányzati ingatlanban lévő, de az egyház által használt óvoda tulajdonjogáért mentek a bíróságra. A korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított polgármester szerint a szerzetesek lopni akartak.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt is be akarja perelni a NER-es irodaház miatt a zuglói önkormányzat

A beruházó mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt is beperelné Zugló a Bosnyák téri irodanegyed elmaradt közösségi fejlesztései miatt.

Zenit Corso. Az új plázát úgy adták át, hogy nem voltak engedélyek, aztán meglettek

Csepreghy Nándor: Nem tud olyat mutatni nekem, hogy egy önkormányzat a vasút fejlesztését kérte volna

Videóinterjú.

Lázár János munkájában régóta külön életet élnek egymástól a szavak és a tettek

Bicske önkormányzata és Mészáros Lőrinc unokája földjein is legelhetnek a zebrák

Azt egyelőre nem tudni, hogy a több egzotikus állat tartására engedélyt kérő, szintén Magyarország leggazdagabb emberéhez köthető vadásztársaság milyen szerződéssel rendelkezik.

Demonstráció a hatvanpusztai majorság előtt szeptember 27-én

Most nem késlekedett a MÁV, sebesen leállították a Kutyapárt padfelújítási akcióját az egyik csepeli HÉV-megállóban

A HÉV-rendészek még a rendőrséget is kihívták, amikor a MKKP önkormányzati képviselője éppen végrehajtotta volna a kerületben meghirdetett részvételi költségvetésen nyertes pályázatot.

Elfajult a vita Belső-Erzsébetváros kiválásáról, az országos főrabbi a legszívesebben feloszlatná a képviselő-testület

Rendkívüli ülésen nyilvánította ki Erzsébetváros képviselő-testülete, hogy nem támogatja Belső-Erzsébetváros kiválását. Olaj volt a tűzre.

Frölich Róbert

Hadházy Ákos Dunaújvárosban: Nem csak a demokráciáért, a megélhetésért is tüntetünk

A független országgyűlési képviselőt és támogatóit civilek hívták meg, hogy szítsák az ellenállás parazsát. 

Rajkán másfél millió forintot kell fizetnie annak, aki ingatlant szeretne vásárolni, de a bejelentkezés is többszázezres tétel

Az úgynevezett önazonossági törvény alkalmazásának újabb kirívó példájaként a szlovák határhoz közeli település így rettentené el a szlovák nemzetiségűeket, akik már döntő többségben élnek ott.

Megszüntették a nyomozást Pokorni Zoltán lakástakarítási ügyében

A volt hegyvidéki polgármester ellen azután indult eljárás, hogy kiderült, éveken át a házát takaríttatta egy önkormányzati alkalmazottal. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, Pokorni Zoltánt még csak ki sem hallgatták. 

Elbontja az önkormányzat a Velencei-tó partján, a szabadstrandon önkényesen felállított kerítést

2021-ben a Velence Korzó üzemeltetője engedély nélkül kerítette el a szabadstrand egy részét, ami ellen a városvezetés tiltakozott. Mivel a GOMI Kft. többszöri felszólításra sem bontotta el a kerítést, az önkormányzat most saját hatáskörben szabadul meg tőle. 

Korábbi felvétel

Egy borsodi település Magyarországon elsőként alkotta meg saját „önazonossági” rendeletét

A rendelet elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak, a cél a többi között a lakhatási programok indítása és a spekulatív lakásvásárlás visszaszorítása.

A katolikus egyház letette a pénzt, egymilliárdért vitte Egerben a volt tiszti kaszinót

Az Egri Főegyházmegye vette meg csaknem egymilliárd forintért a város egyik legértékesebb ingatlanát, a volt tiszti kaszinó, későbbi Ifjúsági Ház, majd Kepes Központ épületét. A fideszes önkormányzat a bevételt működésre fordítja, ami a helyiek szerint szimpla vagyonfelélés.

A volt tiszti kaszinó, későbbi Ifjúsági Ház, majd Kepes Központ épülete.

Ingyenes lesz a Velencei-tó egyik felújított strandja

Legalábbis az idén nem kell fizetni, aki Velence csendesebb partszakaszán, az Északi Strandon fürdőzne, élvezné a nyarat.

Képünk illusztráció.

Családjuk lakhatásáért, egy fokkal jobb életért tüntettek Józsefvárosban a Diószegi utcai lakók

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nem létező tervek alapján elképzelt bővítése miatt több száz család került bizonytalan helyzetbe. 

Tavaly áprilisban is tüntettek a lakók a Diószegi utcában

Kritikus a helyzet Egerben, az önkormányzat elkezdte felélni a város vagyonát

Szorult anyagi helyzete miatt vagyonfelélésbe kezdett az egri önkormányzat, az erről szóló közlemény szerint azért, mert a város működőképességének megőrzéséhez és a költségvetési hiány kezeléséhez haladéktalan intézkedésekre van szükség.

Egymilliárdot remélnek az egykori Kepes Központ épületéért

Kovács Gergely: A Fidesz elvitte a kampánycuccait, miután számukra rémisztő feliratokat írtunk rájuk

A fővárosi XII. kerület polgármestere megunta, hogy a kormánypárt az önkormányzati városüzemeltető cég telephelyén tárolta a plakátjait, pultjait. 

Megkérdeztük, nincs önkormányzat, amelyik korlátozni akarná a beköltözést az Orbán-kormány terve alapján

Sem a Balaton környékén, sem az ország keleti felében lévő, népszerűbb településeken nem tervezik az önkormányzatok, hogy korlátozzák a beköltözéseket. Csak az egyik probléma, hogy ha nincs szabad forgalom, előfordulhat, hogy mindenkinek kevesebbet ér majd az ingatlana. Még a fővárosi agglomerációban is a szolidabb módszerekben bíznak.

Érdi viszonyok. Eddig is voltak korlátozások, az utóbbi évben csaknem stagnált a lakosságszám

TI: A magyarországi és az EU-s jogszabályokat is figyelmen kívül hagyva vezényelte a KeszthelyFest eseményeit a korábbi fideszes városvezetés

Csaknem 100 millió forintra kötöttek 40 szerződést ugyanazzal a céggel.

 Több szabálytalanságot talált a szerződésekben a Transparency International

Luxusterepjárót kért a várostól Kisvárda fideszes polgármestere, aki száz méterre lakik a munkahelyétől

Pár nappal azután, hogy Lázár János NER-kullancsokról beszélt a városban. Leleszi Tibor ráadásul négy éve már kapott az önkormányzattól egy 15 milliós Volkswagent.

Leleszi Tibor - Korábbi felvétel
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél