Négy hektárnyi védett gyepet kaszált le Óbudán egy tehenész, a főváros feljelentette

A főpolgármester szerint a Mocsárosdűlőn történt a természetkárosítás, ami bűncselekmény. Több tíz millió forintos lehet a kár, de a rendőrség szerint elég volt szóban figyelmeztetni az elkövetőt.

A főváros egyik nagy természetvédelmi területe

Hivatalosan is visszatért Kiss László, indulatos beszéddel kezdte

Eskütétellel és heves politikai beszéddel foglalta el ismét Óbuda polgármesteri székét Kiss László a III. kerületi képviselő testület rendkívüli ülésén, miután 9 hónapos fogva tartás után a múlt héten a bíróság elrendelte a szabadlábra helyezését.

Kiss László nem lát okot arra, hogy lemondjon

Az ellenzéki politikus attól tart, hogy az ellene bevetett eszközöket Magyar Péterrel szemben fogják majd alkalmazni. 

A bíróság szerint mindenki ismeri az ügyét, ezért nem fog újra bűncselekményt elkövetni az óbudai polgármester

Nemcsak emiatt, hanem büntetlen előélete, valamint stabil egzisztenciális körülményei miatt is szabadulhatott. 

Jogi lépéseket kíván tenni Kiss László, akit kora délután engedtek ki a börtönből

A napokban döntött a bíróság az óbudai polgármester szabadlábra helyezésről.

Kiengedhetik a börtönből Óbuda polgármesterét

Visszautasíthatta a Kiss László letartóztatásának meghosszabbításáról szóló indítványt a bíróság.

Az ügyészség indítványozta Kiss László polgármester letartóztatásának a meghosszabbítását

Újabb 3 hónapig maradhat rács mögött Óbuda első embere.

Óbudán tesztelhetik Rákosrendezőt: a Halászbástyáról és a Margit hídról is látható lakótornyok épülnének a volt harisnyagyár helyén

Előbb azonban módosítani kell a kerületi és a fővárosi területrendezési szabályzatot. A főváros megfizethető lakhatást kérne a hozzájárulásért cserébe.

Iványi Gábor Óbuda díszpolgára lesz

Az indoklás szerint akaratlanul is az elnyomó hatalom elleni küzdelem jelképévé vált. 

Korábbi felvétel

Kiengedik a börtönből a korrupcióval vádolt MSZP-s exalpolgármestert

Házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyelet alá kerül.

Kiengedhetik a börtönből a korrupcióval vádolt volt óbudai alpolgármestert

A bíróság hamarosan dönt.

Kiss László május közepéig letartóztatásban marad

Az erről szóló végzés a fellebbezés miatt nem végleges.

Újabb három hónappal meghosszabbítaná Kiss László letartóztatását az ügyészség

2025. május 16-ig. Az indítványáról a bíróságnak kell döntenie.

Kiss László - Korábbi felvétel

Nem döntött az óbudai testület a letartóztatott Kiss László fizetéséről

A képviselő-testület három verzió közül választhatott.

Kiss László - Korábbi felvétel

Duplájára emelhetik a börtönben hűsölő óbudai DK-s polgármester fizetését

Frakciótársai állítják, Kiss László a fogdából is ellátja a feladatát.

Fideszes képviselőt választottak Óbudán a letartóztatott MSZP-s helyére

Időközi választás volt Veszprémben, Budakalászon és Tiszakécskén is.

A börtönben lévő Kiss László egyik alpolgármestere szerződött parkfenntartásra egy céggel, amelynek volt vezetője is letartóztatásban van

Tavaly novemberben nettó 2,28 milliárd forint értékű szerződést kötött városüzemeltetési, parkgondozási feladatok ellátására a Pannon Park Forest Kft.-vel.

Az óbudai parkok gondozása mögötti szerződések kérdések, kétségek sokaságát vetik fel

Az óbudai önkormányzat szerint Kiss László a börtönből is ellátja munkáját, így jár neki a fizetés

Egyben jelezték, más esetekben nem volt ilyen buzgó a kormányhivatal. 

Sára Botond visszakövetelné a börtönben ülő DK-s polgármester fizetését

A főispán úgy véli, az ellenzéki politikus jogtalanul veszi fel járandóságát. 

Sára Botond érkezik Orbán Viktor évértékelőjére a Várkert Bazárhoz 2023. február 18-án

Tízen is indulnak a letartóztatásban lévő MSZP-s Czeglédy Gergő óbudai önkormányzati mandátumáért

Tiszapárti jelölt nincs köztük.

Meghosszabbították Óbuda DK-s polgármesterének letartóztatását

A többek közt hivatali vesztegetéssel vádolt Kiss László letartóztatását bűnismétlés veszélye miatt két hónappal kitolták.

Leszakadt a plafon egy III. kerületi általános iskolában

Szerencsére a hibát gyorsan kijavították. 

Lemondott a mandátumáról a letartóztatásban ülő volt óbudai alpolgármester

Még októberben, de most derült ki.

Kiss Lászlónak 195 ezer forintos útiköltség-térítés jár, miközben előzetesben ül

Az 1,3 milliós havi tiszteletdíj mellé.

Dr. Kiss László óbudai polgármester

2025 elején elkezdődhet a Flórián téri felüljáró felújítása

A BKK szerint előreláthatóan 2026 első negyedévéig tart majd a rekonstrukció, a munkálatok miatt az útpálya forgalmának ideiglenes korlátozására kell készülni.

Két hónappal meghosszabbította Czeglédy Gergő óbudai alpolgármester letartóztatását a bíróság

Erre a napokban tett indítványt a korrupciós ügyet vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség.

Még hónapokig börtönben marad Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere

A különféle korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított Kiss László letartóztatását meghosszabították. 

A III. kerületi polgármester bűnösségét hangfelvételek is bizonyíthatják

Börtönben tette le esküjét Óbuda DK-s polgármestere

A különféle korrupciós bűncselekményekkel megyanúsított Kiss László politikai eljárásokról írt. 

A fogdából hívta össze az óbudai önkormányzat alakuló ülését Kiss László

A letartóztatásban lévő kerületvezető az alpolgármesterek személyére írásbeli javaslatot tett.

Lezártak egy utat Óbudán, változott a 106-os busz útvonala

Óbudán lezárták a Pók utcának a Szentendrei út és a Duna közötti szakaszát. Tartós lezárásra kell számítani, az út mellett húzódó, Dunába torkolló Aranyhegyi patak elárasztja az úttestet. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang