Kiss László;Óbuda;áramlopás;444.hu;

Összetűzött Kiss László és a 444

A politikus azt állította, a lap nem kereste meg és nem közölte a válaszait, miközben a cikk szerzője szerint az írás első verziójában teljes egészében közölték a reakciót.

Vita alakult ki a 444 és Kiss László, Budapest III. kerületének polgármestere között egy önkormányzati áramlopásról szóló cikk miatt.

Az ügy előzménye, hogy a lap kedden fényképes bizonyítékok és írásos dokumentumok alapján arról írt: Krébesz Dániel, Kiss László 2024-es kampányfőnöke, a békásmegyeri piac jelenlegi igazgatója önkormányzati áramot használhatott kriptobányászatra.

A 444 szerint a cikk megjelenése előtt írásban keresték meg az érintetteket, köztük az óbudai polgármestert is. Kiss László oldaláról válasz helyett először személyes találkozót kértek, lehetőleg a lap által megadott péntek reggeli határidő utáni hétfőre vagy keddre. A cikk szerzője azt írta, nem zárkózott el a találkozótól, de jelezte, hogy a kérdésekre a megadott határidőig várják a válaszokat.

Az önkormányzat végül csütörtök este írásban elküldte a válaszait. A 444 szerint ezt megelőzően az önkormányzat kommunikációs osztályvezetője telefonon is kereste a szerzőt, és a beszélgetésben többek között a lap forrásának hitelességét kérdőjelezte meg. A lap szerint a telefonbeszélgetésben azt is próbálták vitatni, hogy Krébesz Dániel Kiss László kampányfőnöke lett volna, később pedig már azt mondták, ennek nincs jelentősége.

A cikk megjelenése után a 444 egy harmadik, a Fővárosi Önkormányzatnál dolgozó forrásától is kapott egy dokumentumot, amely szerint egy „kerületi kampányfőnöki” megbeszélésen a III. kerületet Krébesz Dániel képviselte.

A konfliktus a cikk megjelenése után éleződött ki. Kiss László a 444 Facebook-oldalán azt állította, hogy nem keresték meg kérdésekkel, és nem közölték a nyilatkozatát. A 444 ezzel szemben azt írta, hogy ez nem igaz: a cikk első verziójában nyolc bekezdésen keresztül, teljes terjedelemben és változtatás nélkül idézték a polgármesteri hivatal válaszait.

A történet később a Telex Kiss Lászlóval készített hosszabb interjúja után folytatódott. A polgármester az interjút a saját felületein is megosztotta, majd a 444 szerint Szabó Tímea nyomán sajtóetikai kifogások jelentek meg a kommentek között a cikkel szemben. Kiss László ekkor már azt írta, hogy a válaszait csak azután tették bele a cikkbe, hogy ezért külön szót emelt.

A polgármester azt is állította, hogy lett volna egy személyes találkozójuk, amelyre az újságíró nem ment el. A 444 szerint ezzel szemben az önkormányzat csak a cikk megjelenéséig szorgalmazta a személyes találkozót, a későbbi háttérbeszélgetés felvetésére pedig már nem reagáltak.

A szerző azt írta, miután a polgármester oldalán megjelent vádakra a saját Facebook-profiljáról válaszolt, Kiss László letiltotta, törölte a hozzászólásait, és személyeskedő megjegyzéseket tett róla.

Majdnem a teljes összeg NER-közelben landolt.