Mártha Imrét, a Budapesti Közművek vezérigazgatóját is menesztené a cégvezetői pályázatokat bíráló bizottság

A cégvezetők leváltása a Tisza Párt szívügye, a március végén lezárult ten­derre összesen 43 pályázat érkezett, ám néhány aspiráns több cégvezetői posztot is megpályázott. Összesen 17 aspiránst hívtak meg szóbeli meghallgatásra.

Korábbi felvétel

Megszólalt az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága, embertelen bánásmód, zsúfoltság és erőszak uralkodik a magyarországi börtönökben

A bizottság több büntetés-végrehajtási intézetben is járt, és bár a helyszíni bejárásokkor egy rab sem panaszkodott, később számos hihető állítás érkezett a fogvatartottak fizikai bántalmazásáról. A küldöttség értesítéseket kapott szexuális zaklatásokról, rasszista megjegyzésekről, transzneműek megalázásáról.

Megjelent a határozat, mások mellett Eperjes Károly és Vidnyánszky Attila is ott van az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság tagjai között

A Sándor-palota is delegál egy személyt. 

Sulyok Tamás, Orbán Viktor és Kövér László a 2024. évi Kossuth- és Széchenyi-díjak átadóünnepségén

Idén minden harmadik parlamenti képviselő lógott a bizottsági ülések nagy részéről, de simán zsebre tette a havi több milliós fizetést

A vizsgált 159 képviselőből 28 a bizottsági ülések több mint 50 százalékán nem vett részt személyesen 2024. január 1. és 2024. december 16. közt, míg további 25 képviselő az ülések 40-49 százalékáról hiányzott – derült ki a Népszava gyűjtéséből, amelyben megvizsgáltuk mennyit lógtak idén a bizottsági ülésekről a politikusok. Úgy tűnik, Menczer Tamás és Kocsis Máté kifejezetten szeret hiányozni.

Kitört a lázadás, a budapesti fideszes képviselők is kritizálják az új lomtalanítási rendszert

Ritka egyetértésben kritizálták a Budapesten jövőre bevezetendő új lomtalanítási rendszert a főváros kormánypárti és ellenzéki vezetői a Vitézy Dávid vezette városfejlesztési bizottság hétfői ülésén.

Alighogy benyújtotta Vitézy Dávid, a BKK máris lépett a kutyák és biciklik ingyenes szállításáért

A közlekedésért is felelős fővárosi bizottság elnöke javaslatára a testület több pontot is megszavazott, ami szerdán a Fővárosi Közgyűlés elé kerül. 

Itt az újabb blamázs, két EP-bizottság sem hívja meg Szijjártó Pétert, hogy bemutassa a magyar EU-elnökség programját

Sem a külügyi, sem a nemzetközi kereskedelmi bizottság nem kíváncsi a tárcavezetőre. A két döntés meglehetősen rendkívülinek számít.

Szijjártó Péter az orosz nagykövetet súlyosabb ügyben sem rendelte be

Az MSZP javaslatot tesz, hogy önálló parlamenti bizottság foglalkozzon a Balaton ügyével

Molnár Zsolt szerint elérhetővé kell tenni ezt a nemzeti kincset a magyar családok számára.

Molnár Zsolt a Balatonnál

Deutsch Tamás rendkívüli parlamenti bizottsági ülésen vitatná meg teóriáját Donáth Anna és Cseh Katalin áskálódásairól

A Fidesz EP-képviselője szerint momentumos kollégái intézhették el, hogy az uniós parlament elsöprő többsége eljárásokat zúdított hazánk nyakába. Kérdés, az ellenzéki politikusok mivel bírhatták rá a magyar kormányt, hogy fittyet hányjon a jogállamiságra, illetve megszegje a kötelezettségeit.

A kormányhivatal szerint törvénytelenül működött Hódmezővásárhelyen a pénzügyi bizottság

Egyvalaki két testületet is vezetett, márpedig erre nem lett volna lehetősége 

Márki-Zay Péter állítja, „példátlan tisztességgel és átláthatósággal” jártak el a pénzek felhasználásakor

A Budapest Airport is „tájékoztatta” az EP-delegációt a kormány dolgairól

Az EP-delegáció tagjainak nyilatkozatai alapján nem éppen kedvezően számolhattak be a kormányról. Bár a kabinet nagyon úgy akarja beállítani, hogy a tulajdonos el akarja adni a céget (bár az üzemeltető ennek tényét sohasem erősítette meg), pénze sincs nagyon rá. Közben Orbán Katarban már arról beszélt, az emírségből is vannak érdeklődök, akiket „üdvözölnek”.

Pegasus-botrány: Varga Judit válaszolt, nem találkozik a különbizottság tagjaival

A nemzetbiztonság az EU-tagállamok kizárólagos hatásköre – írta információink szerint az igazságügyi miniszter.

Pegasus-botrány: négy nap múlva találkozna Varga Judittal a EP-küldöttség, de a miniszter még arra sem válaszolt, hogy fogadja-e őket

Csak a nemzetközi intézményektől várhatnak jogorvoslatot a lehallgatási botrány magyar áldozatai – hangzott el az Európai Parlament szakbizottságának meghallgatásán.

Magyarországra jönnek, Varga Juditot is meg akarják hallgatni a Pegasus-botrány tényfeltárói

A tervek szerint Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével is találkozni fog a Pegasus lehallgatási botrányok kivizsgálására megalakult európai parlamenti különbizottság (PEGA) február 20-21-én Magyarországra érkező küldöttsége – értesült a Népszava.

Palkovics László egy nagy múltú győri cégnél kaphat felügyelőbizottsági elnöki posztot

Úgy tűnik, nem elég, hogy az egykori technológiai és ipari tárca vezetője egy állami cég vezérigazgatója és a győri egyetem kuratóriumi elnöke.

Vádemelési javaslatot fogadhatnak el Donald Trump ellen

A Capitolium 2021. január 6-i ostromát vizsgáló amerikai képviselőházi bizottság arról szavazhat majd, hogy a volt elnök ügyében az igazságügyi minisztériumhoz forduljanak-e.

Donald Trump helyett csupán egy régebbi videója „vallott” a képviselőházi bizottság előtt

Összevesztek a Beneš-dekrétumokon, nem írták alá a szlovák–magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét

Rastislav Káčer külügyminiszter szerint a kérdés nem kapcsolódik a kisebbségek helyzetéhez. A nézeteltérés ellenére több mint 50 intézkedés és ajánlás kérdésében megállapodtak.

Véglegesítette a tervezett gázársapka részleteit a német szakbizottság

A Check24 energiaárakkal foglalkozó portál szerint a tervezett, kilowattonkénti 12 eurócentes gázársapka – amely az alapfogyasztás 80 százalékáig lenne érvényes – 1056 eurónyi megtakarítását jelentene évi 20 ezer kilowattos fogyasztás mellett egy átlagos háztartás számára.

Hivatalosan is beidézték Donald Trumpot, tanúvallomást kell tennie a Capitolium ostromáról

Eskü alatt.

Steve Bannon hajlandó tanúskodni a Capitolium ostromát vizsgáló képviselőházi bizottság előtt

Donald Trump volt főtanácsadója ellen két pontban emeltek vádat a kongresszus megsértése miatt. 

Itt a javaslat, lelépteti a Fidesz az Állami Számvevőszék eddigi elnökét

A volt fideszes képviselő, Domokos László után Windisch László vezetheti a szervezetet. Kevesebb, de mélyebb és átfogóbb ellenőrzést szeretne.

Bizottsági elnök: a Capitolium ostroma Donald Trump puccskísérlete volt

Ivanka Trump, az előző amerikai elnök lánya azt mondta, „elfogadta”, hogy William Barr volt amerikai igazságügyi miniszter visszautasítja apja összeesküvés-elméletét. A tárcavezető állítása szerint többször is megmondta Trumpnak, hogy elvesztette a választást, a csalásról szóló állításai pedig nem helytállóak.

Gulyás Gergely szerint a kistelepülések népességnövekedése az évtized magyar sikere

Kezdődik: mindenki előtt meg akarják kérdezni Rogán Antaltól, mi köze a titkosszolgálatokhoz

Egyik bizottságból a másikba rohannak át ma és holnap az ötödik Orbán-kormány leendő miniszterei, elkezdődnek ugyanis azok a meghallgatások, amelyek alkalmasságukról döntenek. Mindez persze csak törvényi formalitás a kétharmad fényében.

Kövér szembemegy Orbán kijelentésével, kénye-kedve szerint bünteti az ellenzéket

Kövér László, az Országgyûlés titkos szavazással megválasztott elnöke aláírja az eskü szövegét az Országgyûlés alakuló ülésén a Parlamentben 2022. május 2-án.

Hadházy szerint Kövér szemétkedni fog, nemcsak a Fidesz, a házszabály is a bojkottálók ellen fordult

Azonnal egymásnak is ugrasztaná a Fidesz az ellenzéki pártokat, Toroczkai László segít

Nemcsak egymással, hanem a szélsőjobboldali Mi Hazánkkal is meg kell egyeznie az összefogott ellenzéknek a nekik járó parlamenti bizottsági helyekről és a vezetésükről. A helyzet a hatalomnak kedvez.

Beszédes hallgatás

A republikánusok megfúrták Biden tervét, egyelőre nem áll össze a Capitolium elleni támadást vizsgáló bizottság

Az amerikai elnök fokozni fogja a nyomást a kongresszusra az ügyben.

Újabb fejezet nyílt a Capitolium ostromának ügyében - Bizottság vizsgálhatja a történteket

Az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza, az amerikai képviselőház elfogadta a capitoliumi eseményeket vizsgáló bizottság felállításáról szóló jogszabálytervezetet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang