A hétfői ülésén három jelölt közül Orbán Tibor, Mártha távhőszolgáltatási és energetikai vezérigazgató-helyettese, egyben a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége - MaTáSzSz elnöke, aki korábban a FŐTÁV Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese kapott támogatást. A szakember 7 szavazatot kapott a 14 fős bizottságtól, amelyből a Fidesz delegáltja nem szavazott. Mártha Imre, a Budapesti Közművek (BKM) jelenlegi vezérigazgatója 5 szavazatot kapott, Váradi Zoltánt egy bizottsági tag tartotta a legalkalmasabbnak a társaság vezetésére. Orbán Árpád, a bírálóbizottság tiszapárti vezetője a szavazás eredményéről tájékoztatni fogja Karácsony Gergely főpolgármestert.
Hétfőn a fenti szavazással három cég vezetői pályázatának bírálatának értek a végére, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei, a fővárosi vagyonkezelő cég élén is váltást javasolt a bizottság a meghallgatások végén. Az időközben a főváros két közlekedési cége – BKV, BKK - is vezető nélkül maradt. A BKV élére ideiglenesen - heves vitát kiváltva - Takács Pétert nevezte ki Karácsony Gergely.
A Tisza nem is titkolja, hogy minden cég élére új vezetőt akar, bár korábban azt mondták, hogy minden pályázó egyenlő eséllyel indul. De akkor miért nem zárták ki eleve a régieket a pályázatból?
– értetlenkedik Déri Tibor DK-s képviselő, bizottsági tag, aki ezzel együtt úgy véli, hogy bárkit is javasol majd a bizottsági döntés után Karácsony Gergely főpolgármester, csekély esélye van megnyerni a Fővárosi Közgyűlés támogatását. Kivéve, ha a nehéz pénzügyi helyzet bizarra háttéralkukat szül.
Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Tisza Párt az októberi alakuló ülés óta kiemelt feladatának tekinti a cégvezetők leváltását. Az igazgatóságok feladatait azóta a Fővárosi Közgyűlés vette át, míg a felügyelőbizottsági helyeket a főpolgármesteri hivatal munkatársaival töltötték fel. Az öt legfontosabb közszolgáltató cég vezérigazgatójának személye közben egyre inkább a fővárosi politikai játszma részévé vált. Walter Katalin ezt megelégelve bejelentette lemondását, június végén távozik a Budapesti Közlekedési Központ éléről.
Inkább bohóckodás, mint pályázat – Egyre szürreálisabb fordulatokat vesz a fővárosi közszolgálató cégek vezetőváltásának az ügyeA Tisza mindenesetre szavazási bojkottal elérte, hogy az általuk vezetett tulajdonosi bizottság szabhassa meg a pályázati feltételeket, illetve a Vitézy Dávid vezette városfejlesztési bizottság tagjaival kiegészülve bírálhassák el a beérkezett pályázatokat. A Tisza által összeállított első pályázati kiírás nem felelt meg a jogszabályoknak, így azt újra kellett fogalmazni. Második nekifutásra ugyan sikerült megugrani a törvényes szintet, de az továbbra is erősen kérdéses, hogy a Tisza által szorgalmazott vezetőváltás megtörténhet-e.
A Magyar Péter vezette ellenzéki párt jelentős tapasztalattal bíró, kiváló képességű profikat vár a piacinál sokkal szerényebb fizetésért, a piacinál nehezebb és sokkal bonyolultabb feltételrendszerben végzendő munkára, amelyet ráadásul folyamatos médiafigyelem kíséretében kell végezni.
Kezdődik a fővárosi cégvezetői pályázatok elbírálása, a Tisza Párt kiváló képességű profikat vár a piacinál sokkal szerényebb fizetésértSzakszervezeti nyomásra a pályázatba bekerült az érdekképviseletekkel való együttműködés is. A Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szervezetek Szövetsége azonban keményen bírálta a vezérigazgatói pályázatokat elbíráló bizottság módszerét, mondván a munkavállalókat képviselő szervezetek vezetői csak látszólag kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a bíráló bizottság munkájában, az eljárás a politikai szlogenekkel szemben egyáltalán nem átlátható és nem nyilvános.
A március végén lezárult tenderre összesen 43 pályázat érkezett, ám néhány aspiráns több cégvezetői posztot is megpályázott. A BKM vezérigazgatói székére tizenketten, a BKK esetében heten, a BKV élére hatan, a BFVK vezetésére nyolcan, míg a BGYH vezetői posztjára tízen jelentkeztek.
A pályázatok színvonala elmaradt a várttól, így összesen 17 aspiránst hívtak meg szóbeli meghallgatásra.
Walter Katalin, a BKK távozó vezérigazgatója: Nem lemondtam, hanem felmondtamA Fővárosi Közgyűlés májusi ülésén nem várt fordulattal megszavazta, hogy Karácsony Gergely nyújtson be előterjesztést a cégvezetők visszahívására. A főpolgármester közölte, hogy nem fogja ezt megtenni, lévén „ a közgyűlés az őrület jeleit mutatja”. Vitézy Dávid szerint viszont úgy véli, hogy a közgyűlés közel kétharmados többséggel megvonta a bizalmat a fővárosi cégvezetőktől.