A határon túli magyar politikust azért tuszkolták rendőrautóba, mert nem vette le a láthatósági mellényét, amelyen az szerepelt, hogy megkérődjelezi a Beneš-dekrétumokat.
Mindeközben a Fidesz káderképzője, az Orbán Balázs vezette Mathias Corvinus Collegium éppen Szlovákiában tartja a téli táborát.
Péntek este van, több mint ezren tüntetnek a Beneš-dekrétumok ellen Pozsony óvárosában, a Fő téren.
A tények makacs dolgok – vágott vissza az ellenzéki pártvezető arra, hogy a szlovák kormányfő sajtótájékoztatóján azt mondta róla, képtelenségeket terjeszt.
„Magyarnak lenni nem államellenes bűncselekmény” - szögezték le.
Juhász Imre ombudsman nyílt levélben konkrét intézkedésekre szólít fel, amelyek a kifogásolt szlovák büntető törvénykönyvi tényállás hatályon kívül helyezését célozzák.
Mindemellett kérdéseket tesznek fel az Európai Bizottságnak az intézkedések gyakorlati érvényesítése kapcsán.
A miniszterelnöki főtanácsadó minden jel szerint önállóan döntött úgy, hogy mégiscsak lépni kell. Szijjártó Péter ma inkább az EU-tagországok nagyköveteket fenyegette.
Szerinte a Fico-féle jogszabály-módosítás szürreális, a Beneš-dekrétumokat halott törvénynek kellene nyilvánítani.
Felvidéki gyökerű honfitársainkat felháborítja a Beneš-dekrétumok reneszánsza, és nyugtalanítja a magát nemzetegyesítőként definiáló Orbán-kormány viselkedése az ügyben. Riport.
A Tisza Párt elnökének levele nyomán politikai vita tárgyává vált a Beneš-dekrétumok jogi megítélése Szlovákiában.
„Önnek jogában áll és kötelessége is minden Szlovákiában élő embert képviselni, beleértve a felvidéki magyarokat is” – üzente Peter Pellegrininek a Tisza Párt elnöke.
„Mi még mindig Szlovákia vagyunk. Szlovák Köztársaság, nem pedig Felvidék” – szögezte le Peter Pellegrini.
Magyarország legyen magyar ország. Rendben. Akkor viszont ne lepődjünk meg, ha egyszer csak Romániából román országot, Szerbiából szerb, Szlovákiából meg szlovák országot akarnak csinálni.
A Tisza Párt elnöke azt követeli, hogy Szlovákia vonja vissza a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését is büntető törvénymódosítást.
A közéleti szereplők és aktivisták által indított petícióban a vitatott jogszabályi szigorítás hatályon kívül helyezése mellett követelik egy szakértői bizottság létrehozását, amely részletes áttekintést készít a végrehajtott vagyonelkobzásokról.
A Tisza Párt elnöke egy megjegyzéssel azért odaszúrt az egykori LMP-alapítónak, aki vele együtt részt vett a szlovák nagykövetség előtti szombati tüntetésen.
A Fico-kormány által nemrég átvitt új jogszabály-módosítás ma is börtönnel fenyegeti a felvidéki magyarokat.
Megüzennék a Fico-kormánynak, hogy tartsa tiszteletben a magyarok alapvető jogait. A Facebook-esemény tanúsága szerint már több mint ezer embert érdekel a demonstráció.
Volt, aki jelezte az államtitkárnak, hogy inkább foglalkozzon az egészségüggyel.
A Tisza Párt elnöke jelezte, ha kormányra kerül, a lehető legerősebb diplomáciai választ fogja adni a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető szlovák jogszabályra.
A közéleti szolgálat csak akkor vállalható, ha minden körülmények között összhangban marad az elveivel – indokolta a döntését Forró Krisztián.
Amúgy is a németek miatt van az egész, nekik lehetőségük lett volna azt mondani, hogy ilyen jogszabályok fenntartása mellett nem lehet belépni az EU-ba.
Peter Pellegrini előbb részbeni vétót emlegetett, végül mindent jóváhagyott. A szlovákiai magyarokat kollektív bűnösnek kimondó egykori rendeletek felmelegítéséhez az Orbán-kormány csak asszisztált.
A Fidesz azt is megakadályozta, hogy az EP napirendre tűzze a Beneš-dekrétumok kérdését.
A politikai elemző szerint eddig is okozott meglepetéseket a mostani kampány, a miniszter azonban tett egy újabb öles lépést a Fidesz ideológiai törzsterületének lebontása felé.
Közben Lázár János leszlovákozta a Tisza Párt Vas megyei képviselőjelöltjét, a felvidéki magyar Strompová Viktoriát.
Nem tudta megmondani, mikor várható a magyar kormány konkrét lépése, mivel „tele a naptár”.
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a tiltakozáson felszólította Peter Pellegrini államfőt arra, hogy vétózza meg a büntető törvénykönyv kérdéses módosítását.