Kivégezte a Velencei-tavat az aszály, ha a tél is száraz, a Balaton lehet a következő

Gyakorlatilag megszűnt a Velencei-tó mint fürdőhely aszály miatt. Ha a jövő nyár is ilyen lesz, eltűnhet a térképről a második legnagyobb tavunk. 

Újra lehet gondolni

Kisebb, szabadabb és lazább lett a megújuló veszprémi filmfesztivál. Az egykori Magyar Mozgókép Fesztivált (MOZGO) Veszprém-Balaton Filmpiknik címmel rendezték meg augusztus 27-29. között.

Balcsi

A Balatonnak nem elég a Balaton-törvény, hanem mint élő ökoszisztémának, önálló jogalanyi státuszt kéne neki adni.

A Balcsi most is tök jó, a majomszigetnek nevezett dűnék ellenére (a tó Balatonfenyvesnél)

Az eltűnő tó nem akadály, a Balatonon sokkal inkább az estéket rontotta el az árvaszúnyog-invázió

Rekordalacsony vízállás, elhúzódó hőkupolák és visszatérő árvaszúnyog-rajzások nehezítették a tóparti vállalkozók és fürdőzők életét az idei szezon végéhez közeledve. Míg a vendéglátósok és kölcsönzősök a napközbeni forgalomkiesésre és az esti szúnyoginváziókra panaszkodnak, a legkisebbek kifejezetten élvezik a déli part mentén kialakult homokzátonyokat. A szakemberek szerint a vízszintingadozás a Balaton természetes életfolyamatának része, a nyaralók többsége pedig bízik a gyors őszi rendeződésben. Riport.

Balatonfenyves partszakasza 2026. augusztus 19-én

Lassan a Tisza-tó lehet az új Balaton, néhol még visszaköszön Matula bácsi világa is

Két víz, két világ. Mi az, ami miatt manapság sokan a Balaton helyett inkább a Tisza-tavat választják? Vajon a szolgáltatások színvonala között is akkora a különbség, mint az árakat tekintve? Miért nem költenek pénzt a horgászok, s milyen vendégeket vonz az itt-ott még érintetlen természet? Riport.

Kisköre, Tisza-tó

Balatoni táborban simogatta és fogdosta a rábízott kislányokat egy gyermekvédelmi intézmény vezetője

A rendőrség szexuális visszaélés miatt indított eljárást, a férfi közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették. Az intézményben belső vizsgálat indult.

Képünk illusztráció

A balatoni rekordmesék vége

Rátelepszik a hőkupola a vendéglátásra is, már csak a panasz árad a Balatonnál

„Ez az időszak megy a lecsóba” – mondta a Népszavának egy balatonszemesi apartmanos, és nincs egyedül, a tónál több helyen is panaszáradat fogadott minket. A mostani hőség már a turizmusnak sem jó.

A legmelegebb órákban a strandok nagy részéről is eltűnnek az emberek

Ma reggel 13 cm volt Budapestnél a Duna vízállása

A valaha legkisebb vízállást mérték ma reggel a Dunán, 13 cm-t, (négy napja 31 cm volt) s az elkövetkező napokban pedig további, kisebb mértékű apadás várható. Az időjárás-előrejelzések szerint vízgyűjtő területein a hét második felében várható számottevő csapadék, de napokba telik, míg az Magyarország területére ér – tájékoztatta a Népszavát Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőhelyettese. Igaz, tette hozzá, hogy ezek csak prognózisok.

A Duna Budapesten július 28-án

Szállodák pluszban, magánszállások mínuszban: felemásan indult a nyár

Kevesebb volt a vendég és a vendégéjszaka, a hazai turizmusban a tavalyinál gyengébben indult a nyár a KSH friss szálláshelyi jelentése szerint. A szállodák és panziók forgalma nőtt, a magán- és egyéb szálláshelyeké csökkent. Az első fél év minimális pluszban van még.

Az idén eddig 133 ember életét mentették meg vízi rendőrök a Balatonon

A vízbe fulladásos esetek legnagyobb része bizonyos szabályok betartásával megelőzhető.

Képünk illusztráció

Megtalálták a Balatonban eltűnt kajakos holttestét

Egy kilenc hónapos és egy ötéves kisfiú félárva lett. 

Képünk illusztráció

Helikopterrel is keresték a Balatonon eltűnt 34 éves férfit

A kutatás eddig nem vezetett eredményre.

Képünk illusztráció

Takács Péter: Szerinted nem tudatosan küldtem el az anyjába a kis drogos provokátort?

A volt egészségügyi államtitkárt a korábbi hírhedt kiszólására emlékeztette egy kommentelő.

Naponta csaknem egy centimétert apad a Balaton

Nem kizárólag a hőmérséklet határozza meg a párolgás mértékét.

A vitorláskikötő alacsony vízállásnál Balatonfenyvesnél 2026. június 29-én.

Smaragd és vörös

Azért a Balcsi a régi; ha az északi parton mélyebben beúszol, ugyanaz a csillogás és smaragdzöld kedvesség simogat, ami hatvan évvel ezelőtt és azóta mindig körülvett, a NER-es nádirtás/betonozás és a hőkupolda ellenére.

Ercsey Dániel Szindbád borversenyre megy című kötete most a legjobb borkönyv, Janos von Beőthy pincészetében is erről esett szó

Milliókat bukott az állam a NER-es építkezések védelmében, a veszprémi kormányhivatalt a törvény sem érdekli

Tucatnyi elveszített bírósági per és eltitkolt költségvetési adatok jelzik, hogyan próbálta meg a veszprémi hatóság a jogszabályokat kijátszva átnyomni a civilek által támadott tóparti gigaberuházásokat – tudtuk meg.

Építik a balatonföldvári kikötőt. Minden pénzt megért

Fa dőlt a felsővezetékre, késésekre és pótlóbuszokra kell számítani a dél-balatoni vonalon

Várhatóan délig tart a helyreállítás.

Fejbe lőtt férfi holttestét találtak meg a Balatonban

A haláleset körülményeit általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálja a rendőrség.

Balaton-átúszás: az alacsony vízállás miatt különleges intézkedésekről döntöttek

A résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.

Korábbi felvétel

81 éves szörföst mentettek ki kedden a Balatonból

Épségben a partra vitték.

Képünk illusztráció

A dél-balatoni vonalon is késnek a vonatok

Itt váltóhiba okoz fennakadást.

Hűsölés vízben és agilitypálya

Egyre több gazdi szeretné a nyári kikapcsolódást négylábú kedvencével együtt tölteni. Magyarországon szerencsére már több olyan strand és fürdőhely működik, ahol a kutyák is legálisan pancsolhatnak, de indulás előtt érdemes megismerni a szabályokat és a veszélyeket is. 

A Balatonon van a legtöbb kutyastrand, de egyre több helyen − akár a Duna mentén is − találunk most már ilyeneket, elkülönítve a hagyományos strandtól

A magyar valóság új érzékelése

Nagy események történtek kis magyar buborékunkban. Ennek a buboréknak a méretét sokszor hajlamosak voltunk sokkal nagyobbnak látni mint amekkora volt, legalábbis a politikai kommunikáció elhitette velünk, hogy valójában meghatározó szereplői vagyunk a világpolitikának. 

Új idők Balatonján

Nincs árrobbanás a Balaton-parton, de egy négytagú család így se nagyon ússza meg 400 ezer alatt az ötnapos nyaralást

Idén egy négytagú család ötnapos nyaralása 270-280 ezerről indul a Balatonnál, de ez néhány programmal gyorsan felkúszhat 400 ezer fölé – derül ki lapunk összesítéséből. Tavalyhoz képest nincs óriási drágulás, és hasonlóak az arányok a Tisza-tónál is.

Gyorsan mozognak a vendégek. A legtöbben két-három nappal az érkezés előtt foglalnak, de a nyaralni indulók cirka ötöde csak aznap

Sok vendéglátósnak ez lesz az utolsó nyara, 400 ezer forintért sem találnak takarítónőt

A munkaerőhiány és a bérigények miatt évtizedes múltú éttermek maradhatnak zárva a főszezonban – derült ki körképünkből.

Tavalyi balatoni nyár. Idén sem a parton lesz probléma. A vendéglátósoknak nehezen indult a szezon, s egyáltalán nem biztos, hogy jobb lesz

Mindössze hét balatoni település maradt, ahol ingyen használható minden strand, az önkormányzatok egyszerűen nem tudják vállalni a költségeket

Több településvezető szeretne csökkenteni a balatoni nyaralókra háruló terheken

Ingyenes strand kontra fizetős fürdés − melyik település jár jobban?

Olcsóbb lehet itthon nyaralni, az emelkedő üzemanyagárak a belföldi turizmusnak kedvezhetnek

Elindult a balatoni előszezon az ünnepi hosszú hétvégével. 

Sokan csak néhány nappal az utazásuk előtt döntenek a szállásfoglalásról, ami nehezíti a szolgáltatók dolgát

Balatoni stop

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang