Aláírta

Megkérdeztük, a Fidesz kérte-e Sulyok Tamástól, hogy ne írja alá a saját elmozdítását, de Havasi Bertalan nem válaszolt

Arról, hogy radikalizálódik-e a Fidesz, még korai lenne beszélni.

A Fidesz nyílt hatalmi önkényről ír, Orbán Viktor szerint már senki nincs biztonságban Magyarországon

Mindenféleképpen rettegni kell. 

„Van még lejjebb a Fidesznek, nagyon közel a 10 százalékos népszerűség”

László Róbert, a Political Capital elemzője szerint a korábbi kormánypárt egyelőre még értelmezhető politikai erő, de vezető politikusainak távozása és a megújulásra képes szereplők hiánya további eróziót jelez.

Korábbi felvétel

Úgy tűnik, az Alkotmánybíróság simán belenyugodott Polt Péter bukásába, az átmenetre is van már megoldás

Ezentúl a testület sem folyamatban levő törvényjavaslatokat, sem elfogadott jogszabályokat nem kommentál.

Polt Péter még legfőbb ügyészként a parlament igazságügyi bizottsága előtt tartott 2018-as meghallgatásán

Megszólalt Havasi Bertalan, miután Navracsics Tibor azzal kritizálta a Tiszát, hogy pont úgy jár el, ahogyan a Fidesz tette

A Fidesz kommunikációs igazgatója a Népszavának reagált arra, hogy Navracsics szerint a Tisza a Fidesz hatalmi logikáját követi a hétfői Alaptörvény-módosítással.

Magyar Péter: Gulyás Gergely azt javasolta, hogy a fideszes képviselők adják vissza a mandátumukat, de leszavazták

A miniszterelnök úgy tudja, a Fidesz jogászai már előre megírták azt az alkotmánybírósági beadványt, amelyet később a köztársasági elnöknek saját indítványaként kellene benyújtania „az Orbán-báb Polt Péter” vezette Alkotmánybírósághoz.

„Orbán Viktornak nem az a dolga, hogy ide jöjjön!” – Testen kívüli élmény volt a Fidesz tüntetése, a fiatalok csak röhögni mentek

Takács Péter szerint a miniszterelnök jelenléte elvitte volna a fókuszt a Fidesz csütörtöki tüntetéséről a Sándor-palota előtt. A vezér és közpénz nélkül maradt Fidesz egyelőre látványosan bajlódik az ellenzéki léttel. Riport.

Az „önkény” ellen és Sulyok Tamás védelmében tüntettek a Sándor-palotánál

Önkény, ima, lemondás – Galéria a Fidesz tüntetéséről

Orbán Viktor pártja csütörtökön a „Stop Önkény” felkiáltással tartott egy álszent kis demonstrációt az újabb alkotmánymódosítás ellen, amellyel a Tisza-kormány akarja megfosztani Sulyok Tamást a köztársasági elnöki tisztségtől.  A tömegben egy idő után zúgott a „Mocskos Tisza!”, sokan Magyar Péter lemondását követelték, Osztie Zoltán plébános pedig azt mondta, imádkozik a miniszterelnök megtéréséért. 

Tüntetett a Fidesz a Sándor-palota előtt, zúgott a „Mocskos Tisza!”, Magyar Péter lemondását követelték

A Fidesz se gondolta, hogy több tízezren lesznek, különben nem a köztársasági elnök hivatala elé szervezett volna demonstrációt. Orbán Viktor nem vette a fáradságot a jelenléthez.

Magyar Péter kinevette Gulyás Gergelyt, szerinte vicces, hogy a Fidesz elkezdett aggódni az alkotmányért

Annyira mégsem lehet  válságos a helyzet, hiszen ráér hétfőre összehívni a Fidesz-frakciót.

Drámai töltetet hordoz, hogy Magyar Péter és Gulyás Gergely személyében két egykori barát pengézik egymással a parlamentben

Áder János: Alkotmányellenes Sulyok Tamás tervezett elmozdítása

A volt köztársasági elnök szerint alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a jelenlegi államfő eltávolítását övező helyzet.

Áder János - Korábbi felvétel

Tavaszi szél után tisztítótűz

Alkotmánybíróság: Nem veszünk részt a társadalmi egyeztetésben

Magyar Péter hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy visszavezetik az alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatárt, így megszűnik Polt Péter alkotmánybírósági elnök megbízatása.

Magyar Péter egy mondatban reagált Török Gábor kritikáira

A miniszterelnök megjegyezte, nem lenne szép dolog szembemenni a demokratikus népakarattal.

Korábbi felvétel

Elkészült a felmérés, még a fideszesek negyede is támogatja a vagyonvisszaszerzési hivatal létrehozását

Az Europion felmérése szerint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításával értenek egyet leginkább a magyarok a tervezett alaptörvény-módosítások közül, Sulyok Tamás lemondatása és a képviselői mandátumok korlátozása valamivel megosztóbb. A többség szerint alkotmányos változtatásokra szükség van, de új alkotmányra nem feltétlenül.

„A nagy többség elvárja Magyar Pétertől, hogy mutassa meg, végre egyszer a magyar történelemben következménye lesz a bűnöknek”

Az megalapozatlan állítás, hogy a Tisza csak az ellenfeleit üldözi, és nem kormányoz. Ez egyszerűen nem igaz – szögezte le Horn Gábor politikai elemző.

Közjogi méltatlanságok

Sulyok Tamás egyelőre nem kommentál, de óva int a közhatalom önkényes gyakorlásától

A Sándor-palotát azután kerestük meg, hogy hétfőn Magyar Péter a Parlamentben bejelentette, kezdeményezik a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését.

Ezt a négy alkotmánybírót küldené nyugdíjba a Magyar-kormány

Köztük van Polt Péter is.

Csaknem háromszáz NER-közeli potentát bukja a milliós illetményt érő pozícióját

A kekvák megszüntetése közel 300 kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyet is érint.

A Fidesz-szavazók 30 százaléka is támogatja, hogy nyolc évnél tovább senki se lehessen miniszterelnök

Ugyanez a kérdés a polgármesterek esetében már jóval megosztóbb.

Gulyás Gergely győzelemnek tekinti az Alaptörvény-módosítás pontosítását

A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a politikai és civil tiltakozás eredményeként meghátrált a kormány.

Gulyás Gergely az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás utáni sajtótájékoztatón április 21-én

Szokatlan lépésre szánta el magát a Tisza

Ágh Attila politológus nem lát kivetnivalót abban, hogy az új kormány által javasolt alkotmánymódosítás értelmében Orbán Viktor már nem lehet többé miniszterelnök, míg Majtényi László alkotmányjogász szerint a korlátozás felvet problémákat.

A módosítás után Orbán Viktor nem ülhetne többé a kormányfői székben

„Reméljük, hogy a lehető legrövidebb időn belül az összes kekvát megszüntetik”

Körülbelül 3000 milliárd forint vagyon kerülhet vissza az államhoz a közérdekű vagyonkezelői alapítványok állami kézbe vételével, de mindez csak az első lépés egy hosszú úton – mondják a szakértők az alaptörvény tervezett módosításáról. Körkép.

A Corvinus Egyetem nagy értékű részvényeket, ingatlan vagyont kapott

Orbán Balázs az Alaptörvény-módosításról: Úgy félnek Orbán Viktortól, mint ördög a tömjénfüsttől

A parlamentarizmus és a demokrácia adminisztratív eszközökkel történő korlátozásaként értékeli a Fidesz volt kampányfőnöke a Tisza Párt első javaslatát, amely két ciklusban maximalizálná a miniszterelnök mandátumát. Deutsch Tamás is reagált az Alaptörvény módosítására, szerinte a Tisza-frakció „továbbra is súlyosan be van szarva” Orbán Viktortól.

Korábbi felvétel

Megtört az egység, Szlovákiában ellenzéki szavazatokkal fogadták el a 2018-as magyarnál is durvább alkotmánymódosítást

Az alkotmányba a többi között bekerült az, hogy két nem létezik, a férfi és a nő, gyereket csak hagyományos család fogadhat örökbe.

Taps pénteken a pozsonyi parlamentben az alkotmánymódosítás elfogadása után

Az Orbán-kormány elintézi ezt is, a Pride-törvény miatt inkább kerülhetik Magyarországot a hollywoodi világsztárok

Nem valószínű, hogy a már megkezdett filmes munkálatokat megszakítják, a jövőbeli produkciók helyzete azonban bizonytalanná vált. Az érintett stúdiók, produkciós cégek és streamerek egyelőre nem foglaltak állást az ügyben.

Brad Pitt a Hungaroringen az F1 című film forgatásán 2024. július 19-én

Megszavazta a 15. alkotmány-módosítást a fideszes parlamenti kétharmad

140:21:0 arányban. A momentumosok egy „Minket kitilthattok, az igazságot nem” feliratú molinót feszítettek ki az ülésteremben, a Kossuth téren tüntettek.

Újra alkotmányt módosított a fideszes kétharmad, a tüntetők nem jutottak el a Sándor-palotához

Ma tizenötödjére is átírták a gránitszilárdságú alaptörvényt. A momentumos blokádot a rendőrök simán felszámolták, a tiltakozók ezt követően Sulyok Tamásnak akartak üzenni. A Lánchídnál útjukat állták a rendőrök.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang