Hitelkiváltási hullámot okozhatnak a lakáspiacon a csökkenő kamatok, havi több tízezer forintos különbség is lehet a törlesztőrészletben

Kivárásra ösztönzi a lakásvásárlókat a hitelkamatok csökkenése. Az idei két alapkamatvágást újabbak követik, ami egyre olcsóbb lakáshitelekkel kecsegtet. A két-három éve még 8-9 százalékos kamattal felvett kölcsönöket már most érdemes kiváltani. 

Eladó ingatlanok a BudaPart városnegyedben

Sok víz már nem folyhat le a Dunán, még a Velencei-tó is apadhat, minden csepp számít

Az egyre gyakoribb aszályok, a Duna rendkívül alacsony vízállása és a Velencei-tó kritikus vízszintje ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy új vízgazdálkodási szemléletre és a meglévő rendszer haladéktalan fejlesztésére van szükség.

Túltolták a biciklit az ingatlanpiacon, erősödik a vevők alkupozíciója

Budapesten a Covid-járvány óta először látszik érdemi árkorrekció a használt lakások piacán. Podcast.

 A kamatplafon kivezetésével biztos nőnek a törlesztőrészletek

Gyengén teljesített májusban a magyar építőipar, a kormányváltás hatása jelentkezhetett

Az ágazat teljesítménye az előző hónaphoz képest 6,5 százalékkal kisebb volt, éves összevetésben pedig 10,7 százalékos volt az elmaradás. Ráadásul ötödével kisebb értékben kötöttek új szerződéseket, mint egy éve.

A telekpiac diktálja a lakásárakat, százezreket jelenthet az új építésű otthonok négyzetméterárában

A telekárak az ingatlanpiac lakmuszpapírjai, jó előre jelzik, hogy merre terjeszkednek a fejlesztők és milyen mértékben drágulhatnak az új építésű lakások.

Nem a nagy hőség a fürdők legjobb barátja, a magyarországi szezon egyelőre elmarad a várakozásoktól

A néhány napos kánikula megtölti a strandokat, a kitartó forróság azonban már visszafogja a vendégforgalmat. 

Ismét kinyit a Dunapark, Újlipótváros legendás helye, felkészül a Múzeum Kávéház

Megújulva, de eredeti karakterét megőrizve nyitja újra az Eventrend Group a Dunapark Kávéházat Újlipótvárosban, a Pozsonyi úton, július 25-én. A társaság következő nagy projektje a Múzeum Kávéház és Étterem őszi újranyitása lesz.

A klímával a nyaralók iránti igény is változik, a Dunakanyar árai lassan közelítenek a balatoni szintekhez

A Velencei-tó alacsony vízszintje egyelőre nem rendítette meg a helyi ingatlanpiacot, de a térség számára jelzés lehet, hogy az EFOTT 2026-tól elköltözik a tótól. Mindeközben a nyaralót vásárlók kétlaki életre vágynak.

Mélyponton az infláció, már az árrésstop kivezetését sürgetik a kereskedők

Júniusban érhette el idei mélypontját a magyar infláció, a következő hónapokban azonban ismét fokozatos emelkedés jöhet az aszály és az árrésstop kivezetése nyomán – értékelték a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait szakértők. A ma közzétett adatok szerint 2026 júniusában a fogyasztói árak átlagosan 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, májushoz képest pedig stagnáltak.

Előbb árnyékolni, aztán hűteni – Ha ez a hőség marad a nyáron, a július és az augusztus még azért húzós lesz

Az egyre gyakoribb kánikulák miatt, mind többen döntenek a klíma beszereltetése mellett. Pedig a leghatékonyabb védekezés nem a hűtés, hanem a hővédelem.

A tető szigetelése nagyon fontos része a hőmérséklet szabályozásának

Egyelőre nincs több ingyenpénz, vége a felújítási programoknak Magyarországon

Ma lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás, ami után egyetlen állami lakásfelújítási támogatási program sem marad elérhető. 

Magyarország lakóinak csaknem a fele online vásárol, az e-kereskedelem átlépte a 2000 milliárd forintos határt

Már nem az új vásárlók, hanem a rendszeresen és sokat rendelők révén bővül az e-kereskedelem, a csomagautomaták gyors terjedése pedig a logisztikán túl az ingatlanpiacot is alakítja.

Az online vásárlók rákattantak a csomag­automatákra, a megrendelések csaknem fele már ezekbe érkezik

Óvatos a munkaerőpiac, a szezonális diákmunkák iránti kereslet azonban felpörgött

A vártnál kedvezőbben alakult a májusi munkaerőpiaci statisztika, miután a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra mérséklődött.

Májusban a szebbik arcát mutatta a munkaerőpiac, a demográfiai folyamatok egyre fenyegetőbbek

Jöhetnek a megfizethető bérlakások Magyarországon

Elindulhat egy valódi bérlakásprogram.

Hatott az erős forint, 40 százalékkal megugrott az európai tengerparti járatokra eladott repülőjegyek száma Magyarországon

A repülőjegyek árazásával kapcsolatban sok a tévhit - állítják piaci szereplők. Az egyik legelterjedtebb mondás, hogy ha a felhasználó többször rákeres ugyanarra az útvonalra, vagy nem inkognitó módban böngészik, akkor egyre drágább ajánlatokat dob fel neki a jegyfoglaló rendszer. 

Minél később vásárol az utazó plusz szolgáltatásokat, például csomagfeladást, annál többet fizet

Csomag nélkül is lehet indulni a ferihegyi repülőtérre, a Kálvin téren elindult a poggyászfeladás

Egyelőre csak a Wizzair utasai élhetnek a Kálvin téri poggyászfeladás lehetőségével, de a Budapest Airport jelezte, hogy bővülhet partnerei köre.

Sokan utaznak északra, Lengyelország városai is egyre népszerűbbek

A turisztikai kapcsolatok további erősödését segítheti a magyar–lengyel államközi viszony alakulása is.

Lengyelország egyre több magyar számára vonzó pihenési helyszín

Itthon nyaral a magyarok többsége, megugrott az egynapos külföldi kiruccanásaink száma

Még nincs járvány előtti szinten a magyar turizmus, de már közelít a rekordévhez. Kérdés, hogy idén is több külföldi jön-e, és többet költenek-e mint eddig. 

Vendégmunkás márpedig kell Magyarországon, a piac gyors megoldást remél a Tisza-kormánytól

Nagy hullámokat vet a harmadik országokból érkezők munkavállalásának korlátozása. A helyzet mielőbbi megoldását elengedhetetlennek látják munkaerőpiaci szakértők.

 Azt senki sem szeretné, ha álló gépsorok lennének

Félmilliót szán külföldi nyaralásra az átlag magyar utazó, a horvát tengerpartokon minden eddiginél több magyar lehet idén nyáron

A repülős utazások iránti kereslet is látványosan erősödött. 

A legnépszerűbb úti cél továbbra is Horvátország, de erős növekedést mutat Albánia, Törökország és Ciprus is

Hangyás fagylalt és homárhotdog is megfér a slambuc és tejbegríz mellett idén

Egyetlen hosszú hétvégére az ország gasztronómiai kínálata sűrűsödik össze a Millenárison – legalábbis ez a benyomás a 17. alkalommal megrendezett Gourmet Fesztiválon, amely vasárnapig látogatható Budapesten. 

Bezár Magyarország egyetlen olyan vidéki étterme, amelynek két Michelin-csillagja van

Hamarosan bezár a tatai Platán Gourmet Restaurant, Magyarország első és egyetlen vidéki két Michelin-csillagos étterme, amely jóideje veszteséges volt. Távozik a séf, a projektből kiszáll a Gerendai Károly alapította Costes-csoport is.

Még rejtély, ki felel a turizmusért a Tisza-kormányban, van egy kis adatvákuum is

Bár a turizmus továbbra is a magyar gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata, az új kormányzati struktúrában nem kap önálló államtitkárságot. 

Az Erasmusra vár az albérletpiac is

Ősztől újra mehetnek a magyar diákok Erasmus ösztöndíjjal külföldre, és ha a külföldi diákok is visszatérnek a magyar egyetemekre, az jelentős hatással lesz a lakásbérleti piacra.

Korábban főleg bérelt lakásban laktak a külföldi erasmusus diákok

Véget ért a panelláz, befagytak a budapesti lakásárak

1,5 millió forint körül stabilizálódott az átlagos hirdetési négyzetméterár a fővárosi lakások piacán, ahol a tavalyi 20 százalék feletti áremelkedést idén áprilisig alig 1 százalékos drágulás váltotta fel. 

Tavaly ősszel még licitháború ment a panelekért, mostanra 67 százalékkal nőtt a kínálatuk, de 46 százalékkal csökkent a keresletük

Tiszaújvárosi robbanás: strukturális problémákról beszél a szakszervezet

Kicentizett dolgozói létszámok, 12 órás műszakok, veszélyes mértékű túlterheltség és elodázott karbantartások, hiányzó beruházások jellemzik a vegyipart, amely európai szinten is súlyos problémákkal küzd - mondta a Népszavának Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke, akit a pénteki tiszaújvárosi tragédiáról kérdeztünk.

Mindössze hét balatoni település maradt, ahol ingyen használható minden strand, az önkormányzatok egyszerűen nem tudják vállalni a költségeket

Több településvezető szeretne csökkenteni a balatoni nyaralókra háruló terheken

Ingyenes strand kontra fizetős fürdés − melyik település jár jobban?

Gerendai Károly: Nem véres bosszúra, hanem igazságos elszámoltatásra és működő országra van szükségünk

Remélem, olyan korszak kezdődik, ahol teljesítmény végre többet ér majd a lojalitásnál – mondta Gerendai Károly, a Sziget alapítója és a Costes-csoport tulajdonosa, aki a buliturizmus csapdáiról is beszélt lapunknak. Interjú.

Rekordmértékben nő a kínálat az újlakáspiacon, a kereslet azonban csökkent

Tavasszal átlagosan 128,4 millió forintot kellett fizetni egy új építésű otthonért a fővárosban. Ma közli első negyedéves lakásépítési adatait a KSH.

Átadási boom lesz az idén és jövőre is az újlakás-­piacon. A KSH ma közli az első negyedév lakásépítési adatait

Olcsóbb lehet itthon nyaralni, az emelkedő üzemanyagárak a belföldi turizmusnak kedvezhetnek

Elindult a balatoni előszezon az ünnepi hosszú hétvégével. 

Sokan csak néhány nappal az utazásuk előtt döntenek a szállásfoglalásról, ami nehezíti a szolgáltatók dolgát
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang