Talán mindannyian láttunk már vitákat a közösségi oldalakon, ahol kommentelők akaszkodnak össze, mert valaki felvásárolja boltláncok limitált termékeit, majd többszörös áron próbálja meg azokat eladni. Egy-egy felkapott termék – legyen szó szezonális befőzőautomatáról, hirtelen divatba jött kulacsról, limitált kiadású játékról – órák alatt eltűnik a boltok polcairól, hogy aztán a másodlagos piacokon, például a Facebook Marketplace-en vagy a Jófogáson jóval magasabb áron bukkanjon fel. De mi áll ennek a mechanizmusnak a hátterében? Miért pörög ennyire a piac egy olyen tárgy körül? Miért vagyunk hajlandók a reálisnál mélyebben a zsebünkbe nyúlni a pókháló mintájú gofrisütőért? Vagy jobb, ha azt kérdezzük magunktól: miért vagyunk hajlandók többet fizetni olyasmiért, amire talán nincs is valódi szükségünk?
Gáz, ha kimaradunk?
- A felvásárlási láz alapvető fogyasztói pszichológiából és piaci jelenségekből fakad, aminek kulcsa a felfokozott kereslet és a nagyon szűkös kínálat találkozása. Ez a szűkösség sok esetben időhöz kötött: egy ünnephez, egy adott évszakhoz, vagy olyan különleges termékhez kapcsolódik, amely csak rövid ideig érhető el. A termék megszerzésének vágya mélyen gyökerező pszichológiai reakció, amely az őskorban a táplálék, vagy a tűzifa gyűjtése idején a túlélést jelentette: a legfontosabb javakat azonnal be kellett szerezni, amikor azok rendelkezésre álltak. A 21. században is ez, a hiánytól való félelem, a scarity effect munkál bennünk, ráadásul ezt az ösztönt a kereskedők és a gyártók ki is használják. Amikor egy termék csak rövid ideig érhető el, az hatalmas nyomást gyakorol a vásárlóra, beszűkült tudatállapotot hoz létre, meggondolatlan döntésekre készteti, nehogy hiányt szenvedjen valamiben – magyarázza a jelenséget Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesülete fogyasztóvédelmi szakértője.
Ehhez kapcsolódik még pluszban a modern közösségi média világában rendkívül erős FOMO (Fear of Missing Out), azaz a lemaradástól való félelem. Senki sem szeretné, hogy a gyermeke vagy ő maga kimaradjon abból, amiről az egész közösség beszél. A divatcikkek – mint például az amerikai mintára népszerűvé vált Stanley Cup termoszok vagy a Labubu kabalababák – gyorsan státusszimbólummá válnak. A vásárló nem pusztán egy használati tárgyat vesz meg, hanem az élményt, hogy „nekem is sikerült megszereznem”, sőt, akár illúziót is, hogy ő volt a legügyesebb a csoportban, aki túljárt a többiek eszén. A gyártók ezt a hullámot is meglovagolják: újabb és újabb színeket, kiegészítőket dobnak piacra, vagy limited edition jelzéssel látják el a termékeket.
Odacsapnak a jegyüzéreknek
Ám nemcsak a gyártók használják ki a vásárlói gyengeséget, hanem azok is, akik egy kis pluszpénzt szeretnének keresni a divathullámon. A kialakult hiányérzet, a kereslet magánszemélyeket is arra ösztönöz, hogy mindebben meglássák az üzleti lehetőséget. Felvásárolják a népszerű termékeket, hogy aztán felárral értékesítsék azokat az online platformokon. Ez nem minősül nagyszabású, klasszikus kereskedelmi tevékenységnek, hanem inkább lakossági „ügyeskedésnek” – hangsúlyozza Haraszti Anikó. Ráadásul a boltok és a gyártók számára ez a fajta ingyenes hype, azaz felhajtás sokszor kifejezetten előnyös is, hiszen ingyenreklámot generál a terméknek.

Miközben a kulacsok vagy a konyhai kisgépek piacán ez a jelenség legfeljebb bosszantó, a koncertre, vagy sporteseményekre szóló jegyeknél már komoly torzulásokat okoz, ha a profi jegyüzérek előre felvásárolják a jegyeket, majd többszörös áron próbálják értékesíteni azokat. És amint láttuk, míg a divattermékek gyártóinak nem okoz érvágást a felvásárlás, a jegyeladásnál a szervezők komoly lépéseket kénytelenek tenni. Haraszti Anikó példaként a szigorú darabszám-korlátozásokat idézi fel, amikor személyenként maximum 2-4 jegy vásárolható, vagy sorsolásos rendszereket alkalmaznak a nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzéseknél. Felhívja a figyelmet a digitális, applikációhoz kötött, QR-kódos jegyekre, amelyeket nehezebb hamisítani, így ezzel sok kellemetlenségtől tudjuk magunkat megkímélni.
Minden mánia kifullad
Haraszti Anikó nem ismer olyan adatot, amely arról tanúskodna, hogy a másodlagos piac óriási volumenű lenne. Már csak azért sem valószínű, mert akkor a cégek komoly lépéseket tennének azért, hogy ezt a fajta kereskedést megakadályozzák.
A jogi szabályozás szerint Magyarországon a magánszemélyek évi 600 ezer forintos bevételig adómentesen adhatják el a felesleges tárgyaikat, egy áru pedig annyit ér, amennyit valaki hajlandó adni érte. A felvásárlási láz mögött meghúzódó pszichológiai mechanizmusok ismerete azonban segíthet abban, hogy racionálisabb döntéseket hozzunk.
Amikor legközelebb szembejön velünk egy „csak most” limitált ajánlat, érdemes megállni egy pillanatra, elgondolkodni a valós szükséglegeinkről. Azt sem árt figyelembe venni a döntés előtt, hogy egy mánia előbb-utóbb elér mindenkit, és ha már mindenkinek ugyanaz a tárgy van a birtokában, az érték és a varázs megszűnik. Elvész a különlegesség érzése – pont az, amiért nemrég azt a sok pénzt kiadtuk.
Kell, mert elérhetetlen
A hiány keresletnövelő erő, amikor tehát egy termék elfogy, a másodlagos piacokon, mint a Facebook csoportok vagy a Vinted, azonnal megjelennek a nyerészkedők. Ők pontosan arra játszanak, hogy a boltokban hiány keletkezett – avat be a dolog hátterébe Buvár Ágnes pszichológus, az ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézet kutatója. Szociálpszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a szűkösség és a nehezen elérhetőség alapvetően pozitív, vágyakozó érzéseket generál a fogyasztókban. Amikor lemaradunk valamiről a boltban, de az nagyon tetszik, az eredeti ár már nem szolgál viszonyítási alapként: onnantól kezdve a másodlagos piac szabályai és a kereslet diktálják az árakat. A háttérben pedig, hiába is tekint önmagára a 21. századi ember kifinomultabb lényként, ilyenkor ősi ösztönök helyezik magukat szolgálatba. Ez a működésmód mélyen gyökerezik az evolúciós pszichológiában. Buvár Ágnes felidézi Robert Cialdini társas befolyásolással kapcsolatos kutatásait, amelyek rámutatnak a hiányelvűség erejére. A mintát ősidők óta hordozzuk magunkban. A szűkös erőforrást, legyen ez akár hosszú hetek után elejtett mamut húsa, akár nemesfém, a többinél jóval értékesebbnek éljük meg. De említhetjük a tiltott gyümölcs hatást, amely hasonlóan működik, mint amikor egy könyvet betiltanak – ekkor mindenki azt akarja elolvasni.

Adjunk magunknak időt!
A fentebb említett vásárlások esetén ráadásul nem a tárgy funkciója számít. Mivel többnyire nem hatalmas összegekről van szó, a kockázat alacsony, így könnyen elindul egy hedonista impulzusvásárlási mechanizmus: „Nekem ez kell!” Ez a jelenség a koncertjegy-üzérek világára hasonlít, ahol a telt házas események után teljesen új piaci logika alakul ki. Mivel az elmúlt százezer évek során valóban igaz volt nagy általánosságban, hogy a ritka dolgok értékesebbek, a modern kori reakciók valós és hasznos evolúciós megfigyeléseken alapulnak, éppen ezért rendkívül nehéz ellenállni nekik, ha reflexből, gondolkodás nélkül cselekszünk. Azzal kapcsolatban azonban, hogy fékezhető-e az ősi ösztön, Buvár Ágnes jó hírrel szolgál: az ellenszer a fogyasztói tudatosság. Ha a döntési folyamatba beiktatunk egy kis időt – például megvárjuk a holnapot a megrendeléssel – máris esélyt kapunk arra, hogy észrevegyük: nem a legésszerűbb döntést készülünk meghozni. Bár az ösztönös vágyat ez sem törli el teljesen, remek fegyver lehet, hogy elkerüljük a manipulatív árdrágítások csapdáját.
Fiatalság, bolondság
Bár a „felesleges” fogalma nem egzakt, néhány kutatás igyekszik ilyen irányban tapogatózni. Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár három évvel ezelőtt az ebbe a kategóriába tartozó kiadások nagyságát igyekezett feltárni. A 16-19 évesek kétharmada, az 50-59 éves korosztály 44 százaléka vallotta, hogy van utólag feleslegesnek ítélt kiadása. A leggyakoribb felesleges kiadástípusok körében 56 százalékkal vezetett az impulzusvásárlás. A MediaMarkt tavaly végézett reprezentatív kutatást. A vásárlási döntések 62 százaláka mögött a jó ár-érték arány, 52 százaléka mögött az akciók állnak. Az impulzusvásárlások 17 százalékát a pozitív érzelmek, 11 százalékát a stressz befolyásolja. A hirtelen felindulásból vásárlóknak mindössze 13 százaléka vallotta be, hogy megbánta a költést.

