garázdaság;Szolnok;szabálysértés;tojásdobálás;előállítás;Magyar Péter;

Kihallgatta és elengedte a Magyar Péter felé tojást dobó férfit a rendőrség

Szabálysértés miatt intézkedtek vele szemben. 

Kihallgatta, majd szabadon bocsátotta a rendőrség azt az 51 éves abonyi férfit, aki szombaton tojást dobott Magyar Péter felé - írja a Telex a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság válasza alapján.

A férfit garázdaság és rendzavarás szabálysértése miatt állították elő, majd a Szolnoki Rendőrkapitányságra vitték.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a miniszterelnök szombaton Szolnokon tartott beszédet országjárása részeként. Magyar Péter rendezvényének elején ellentüntetők közül dobtak valamit a színpad irányába. A kormányfő ekkor úgy reagált: „Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett senkinek baja.”

Később derült ki, hogy tojást dobtak felé, amely nem érte el a színpadot, hanem a tömegben állók között ért földet. A férfit civil ruhás rendőrök a helyszínen leteperték.

Az ellenzéki párt elnöksége egyúttal azt követelte, hogy a kormány fejezze be a „Facebook-kormányzást”.