Szolnokon folytatta országjárását Magyar Péter miniszterelnök, ahová ezúttal Rost Andrea kísérte el. Rögtön a beszéd első perceiben akadt egy kis fennakadás, ugyanis a kormányfő felé hajítottak valamit, mint később kiderült, tojást.
A miniszterelnök az akció után megkérte a „fideszes trollokat”, hogy ne dobáljanak italokat, mert mint mondta, nem szeretné, ha egy idős embert vagy gyereket öntenének le vízzel vagy sörrel. „Ha engem le szeretne önteni, nyugodtan jöjjön ide, semmi probléma, de azt szeretném kérni, hogy civileket ne öntsön le semmivel” – fogalmazott, majd saját híveit nyugtatta, mondván, a fideszesek egyre kevesebben vannak, nem kell őket bántani. Inkább becsüljék meg, hogy milyen kitartóak, hiszen „amikor a pártjuk már összeomlott, a főnökük már elmenekült, ők még mindig itt vannak, ezt is lehet értékelni”. A kormányfő szerint a dobálók frusztráltak, mert szembesülnek azzal, hogy a Fidesz átverte őket, hiszen a korábbi kormánypárt riogatásával ellentétben senkit nem vittek el a frontra, és még az uniós pénzek is érkeznek.
Magyar Pétert leöntötték borral Szekszárdon„Nem kell nekem semmilyen esernyő, nem vagyok Demszky Gábor vagy ilyenek, egy kis víztől vagy fröccstől még senkinek nem lett semmi baja” – jelezte Magyar Péter, aki később a közönségtől tudta meg, hogy valójában tojással próbálták megdobni. (A kormányfő egy 2007. március 15-én történt eseményre utalt, amikor Demszky Gábor akkori főpolgármestert dobálták meg ellentüntetők tojással, és a biztonságiak fekete esernyőkkel próbálták védeni – ennek ellenére egy tojás eltalálta a politikust.) A kormányfő arról is beszélt, hogy minden ilyen próbálkozás csak erősíti a Tiszát, a térségben szerinte ma 80-90 százalékkal nyerne a kormánypárt jelöltje.
Ami a beszéd tartalmát illeti: a kormányfő röviden beszámolt a XIV. Leó pápával való vatikáni találkozójáról, amit hatalmas megtiszteltetésnek és életre szóló élménynek értékelt. Jász-Nagykun-Szolnok megyére rátérve kiemelte a vízgazdálkodás helyreállításának fontosságát, amelyet közös nemzeti ügynek nevezett. Minél gyorsabban lépni kell, hiszen az utolsó, kritikus órákban vagyunk – hangsúlyozta.
Magyar Péter meghívta XIV. Leót, a változásokról, kereszténységről és a mesterséges intelligenciáról is szót váltott a pápávalMint kifejtette, voltak hetek, amikor úgy tűnt, hogy fizetésképtelenné válik az ország; az, hogy ezt sikerült elkerülni, Magyar Péter szerint csak annak köszönhető, hogy a Tiszának volt koherens gazdasági, költségvetési programja. Az egészségügyről szólva a miniszterelnök kifejtette, jelezte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek, hogy a kormányzás alatt is fog előre be nem jelentett kórházlátogatásokat tenni, ezzel is ösztönözve a kórházak állapotának javulását. A klimatizálás terén szerinte már sikerült javulást elérni, de még mindig bőven akad teendő.

Ami az elszámoltatást illeti, a miniszterelnök elmondta, hogy az utóbbi időszakban 37 ügyben tett feljelentést a kormány, összesen 2221 milliárd forintnyi közpénzzel kapcsolatban. Az NKA-ügyet és a Volánbusz-ügyet érintően hétfőre ígért fejleményeket. Megismételte továbbá azon ígéretét, hogy a tiszás képviselőket arra kérte, egyhangúan függesszék fel az ő mentelmi jogát is. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal szintén hétfőn fogja prezentálni az első négy ügyet, amivel foglalkozik majd.
Beszédében Magyar Péter belengette a kataadózás átszervezését is: mint mondta, a jelenlegi rendszer azért nem maradhat, mert a katások a korábbi eljárás szerint nem kaphattak táppénzt, sem anyasági ellátást, de a rendszer még a nyugdíjról sem gondoskodott. Ezért a készülő javaslat szerint a katázással fizetendő adó emelkedni fog, hogy az említett juttatásokat a katások is megkaphassák.
A kormányfő bejelentette azt is, hogy jövő év január elsejétől jön a vagyonadó, ráadásul lehet, hogy 500 milliárd forint felett nem 1 százalék lesz a befizetendő adó, hanem több.

