gyász;Győri Audi ETO KC;Női kézilabda NB I;

Elhunyt Konkoly Tamás, az ETO egykori kézilabdázója, az ETO utánpótlásedzője

Hosszan tartó betegség következtében, ötvenegy évesen elhunyt Konkoly Tamás, az ETO egykori kézilabdázója, az Audi ETO utánpótlásedzője.

„Korábban maga is kézilabdázott, majd klubunk utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. Rengeteg tehetségünk az ő kezei alatt ismerkedett meg a sportág alapjaival” – írta közösségi oldalán a Győri Audi ETO KC.

A Kisalföld.hu oldalon olvasható, hogy a szakember betegségéről nyár elején jött a hír, a népszerű Konki – ahogyan mindenki becézte – a közvéleményhez fordult segítségért.

„Súlyos betegséggel küzdök nap, mint nap és az állapotom javításához olyan kezelésekre és terápiákra van szükségem, amelyek költségeit családunk már nem tudja egyedül fedezni" – írta közösségi oldalán Konkoly Tamás június elején.

A sportoló pályafutását Győrben kezdte, sokáig erősítette a férficsapatot, majd játszott Balatonfüreden. Visszavonulása után az Győri Audi ETO utánpótlásához került, ahol 2012 óta több korosztályos csapat edzője volt, emellett nemrégiben még játékos-edzőként dolgozott az NB II-es lipóti férficsapatnál is.

Testvére Konkoly Csaba, aki az ETO-t korábban BL-döntőig vezette, jelenleg pedig a Vasas női csapatának trénere. Konkoly Tamást két gyermeke is gyászolja.

Temetése szeptember 29-én, délután 3-kor órakor lesz Győrben, a Szabadi úti temető új köztemetőjében.

Hámori Luca pontozással megnyerte elődöntőjét és bejutott a női 65 kilogrammos súlycsoport fináléjába a szófiai ökölvívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.