mesterséges intelligencia;Gólem;adatközpont;

Mikoláš Aleš neves cseh festő és illusztrátor 1899-ben készítette el híres rajzát, amely a prágai Löw rabbit és az általa életre keltett Gólemet ábrázolja

Megállítható-e a Gólem?

Keveset tudunk ma még az MI-rendszerek tevékenységével és szabályozásával kapcsolatos nemzetközi együttműködésekről. Ha vannak egyáltalán, mennyire hatásosak? Pedig szó szerint életfontosságú a kérdés, hogy mennyire gátolják ezeket (ha vannak) az üzleti és politikai érdekek.

A közelmúltban, 2025 elején már írtam a mesterséges intelligencia (MI) előretöréséről. Most visszatérek e kérdéshez, mivel napjainkban, 2026 őszén új, döbbenetes és igencsak riasztó figyelmeztetéssel szembesülhetünk. A világ legkiválóbb, a mesterséges intelligencia fejlesztésén és alkalmazásán ügyködő vezető tudományos szakemberei közösen szólaltak meg, félelmet keltő tapasztalatuknak és jövőképüknek hangot adva.

Mi több – és ez még sokkal figyelmeztetőbb kiáltás –, az MI óriásvállalatainak leghatalmasabb főnökei is rádöbbentek: rendkívüli, fantasztikus sebességgel okosodnak, önállósodnak, sőt kooperálnak egymással az MI-ágensek és -rendszerek. 

Képesek a számukra közös célt kivitelező csoportokba szerveződni, fejlődve intézkedni, sőt esetenként akár teljesen ki is léphetnek az emberi ellenőrzés alól.

Erős vészkiáltás ez. Az MI terén élenjáró szakemberek között nem is kevesen akár néhány éven belüli hatalomátvételt is vizionálnak. Mondhatni, kétségbeesve sürgetik a fejlesztések lassítását, nemkülönben az MI-rendszerek gyors bővítését, „okosítását” célzó, erőltetett ütemben létesítendő hatalmas beruházások visszafogását. Nem ábrándos filoszok, érzelmes környezetvédők teszik közzé riasztó aggodalmukat, hanem a tudomány és technika legkiválóbb fejlesztő elméi és a leghatalmasabb üzleti vezérei.

Félelmetesek e hírek. Felvillan előttem Karel Čapek, a nagyszerű cseh író híres, közel évszázada, 1936-ban megjelent regénye, a Harc a szalamandrákkal. Tragikus írásának a végkimenetele az emberiség teljes alávetetettségét vizionálja.

Ajánlom a közönyösöknek éppúgy, mint az üzleti és a politikai hatalom birtokosainak a figyelmébe, mert Čapek víziója az emberiség teljes pusztulását vetíti elénk.

A műben hiába próbálkozik számos kiváló elme drámai figyelmeztetésekkel, sürgetve az igencsak jól kifizetődően munkálkodó szalamandrák fejlesztésének megállítását. Hiába, minthogy a profitnak, nemkülönben a politikai hatalomszerzésnek megállíthatatlan az uralma.

Mondhatják most is az örök optimisták: ugyan már, minek e vészt hirdető jóslatok! Hiszen a mélyreható technikai újdonságok mindig is félelmet, riadalmat gerjesztettek, és lám, amint tömegessé váltak, mindig sikerült a szakértelemnek meg a politikai hatalmon lévőknek bölcs korlátozó intézkedésekkel értelmes gátak közé szorítani az esetleges károkat. A szövőgépek ellen lázadó lyoni takácsokat elsodorta a tömeges termelés, ahogyan eltűntek a „félelmetes vasszörnyek”, vagyis a vonatok előtt vörös zászlót integető figyelmeztető őrök. Éppúgy tovatűntek, mint a szépséges írással kódexet teremtő, kézzel író mesterek. Sőt eltűnt maga az írógép is, amin még korábban magam is előállítottam a szövegeimet, mert most itt van a derék Word. A kézi számológépet is felváltotta az Excel, a lovakat meg az autók tömege.

Ám jó tudni, hogy mindezeknél napjainkban megfelelő használati szabályok sora garantálja a biztonságot.

Bizakodhatunk tehát, hogy az MI is megfékezhető? Lehet persze bizakodni a kényelmes „igen” válaszban. A történelmi tapasztalat mást mutat. A profit hajszolása az üzleti életben, nemkülönben a politikai haszonszerzés és terjeszkedés mohósága nyilvánvalóan nem korlátozható. Ha mégis megindulnak törekvések, ezek nehézkes, lassú és rendszerint ellentmondásokkal terhelt folyamatok. Hiszen már épülnek a gigantikus adatközpontok az MI-rendszerek működtetésére, táplálására, az összedolgozásuknak, a terjeszkedésüknek, sőt további okosításuknak alátámasztására. Több száz hektárnyi területeken folynak az építési munkálataik. Tetemes energiafalánkságuk kielégítésére pedig helyi, nem is kicsi gázerőműveket építenek melléjük, mert az adott térség, sőt, akár egy nagy ország villamos hálózata is képtelen már az ellátásukra. No persze, hűtővíz is kell nekik, tetemes mennyiségben. Természetesen hatalmas építőipari kapacitás szükséges a létesítésükhöz, majd pedig jelentős szakember állomány a működtetésükhöz. A fejlesztésükhöz pedig számos kiváló szakember szükséges, hiszen a verseny kíméletlen szabályai nemhogy leállást nem engednek, de még lassítást sem.

Ami pedig az MI bámulatos sebességű fejlődését és alkalmazásainak ugyancsak bámulatos méretű terjedését illeti, e tekintetben egyelőre még inkább csak szórványosnak tekinthető az előrelátásunk. A munkahelyek feltehetőleg transzformálódni fognak, ámbár teljesen meg is szűnhetnek. Ahogy a XX. század elején megszűnt a kereslet a hintókat, szekereket vezető kocsisok iránt, és drámaian gyarapodott az autóvezetőké, ahogy napjainkra drámaian fogy a gépírók száma, de növekedett a számítógép kezelőké, feltehetőleg hasonló lesz a helyzet a például a gyári munkások esetében, de igencsak nagy szükség lesz az automata gépsorok programozói iránt. És persze ne feledkezzünk meg a hadviselésről sem, hiszen már napjainkban is okos drónok tömege helyettesítheti a repülőgépes katonákat, hasonlóan a szárazföldi hadviselésben ügyködőkhöz.

Löw rabbi és a Gólem a mesterséges intelligencia szerint

Biztatónak látszik a jövőkép, amiről itt írtam. Csakhogy! Mit tudunk ma arról, hová vezet az emberihez közelítő értelmű, mi több, fejlődni, csoportokba rendeződni képes, önálló teendők elvégzésére, sőt fejlesztésére alkalmas MI-ágensek, sőt a már ma is belőlük szerveződő csoportosulások jövője? Képesek-e a mai legjobb szakemberek megfelelő és hatásos fékek létrehozására? Akik nemcsak az MI-ágensek működését tudják befolyásolni, gyorsan és határozottan fékezni, hanem akár azonnali leállításukra is képesek.

Keveset tudunk ma még az MI-rendszerek tevékenységével és szabályozásával kapcsolatos nemzetközi együttműködésekről. Ha vannak egyáltalán, mennyire hatásosak? Pedig szó szerint életfontosságú a kérdés, hogy mennyire gátolják ezeket (ha vannak) az üzleti és politikai érdekek.

***

A zsidó legenda szerint a XVI. század végén a híres prágai rabbi, Juda Löw ben Becalél agyagból egy hatalmas emberalakot formált, mindenféle nehéz munka, például vízhordás végzésére. A bölcs rabbi egy cédulával keltette életre a Gólemet, amelyen Isten szent neve szerepelt. Amikor kihúzta a szájából a papírt, a Gólem tehetetlen agyaggá változott. Ám amikor egyszer elfelejtette kivenni, a Gólem életben maradt, és a pusztításban lelte kedvét. Előttünk tornyosul tehát a nagy kérdés: napjainkban a mesterséges intelligenciának a prágai rabbihoz képest egyáltalán nem szentéletű tudósai, óriásvállalati, politikai és katonai vezetői mennyire képesek, irányítani és ha kell, megfékezni az MI-Gólemet?

Kanada közeledése felveti, hogy az Európai Unió egy szélesebb geopolitikai tér központjává válhat. Ehhez azonban saját cselekvőképességét is meg kell erősítenie.