Legfőbb Ügyészség;szóvivők;Nagy Gábor Bálint;

Nagy Gábor Bálint - Korábbi felvétel

Örökölte Polt Péter fürdőszobás irodáját a lemondott legfőbb ügyész

Emellett címzetes főügyészi cím, valamint legalább főosztályvezető ügyészi illetmény jár neki.

Az Orbán-kormány korábbi fejlesztési minisztere, Fellegi Tamás és családja tulajdonában álló EuroAtlantic Zrt. is közreműködik a Legfőbb Ügyészség szóvivőinek szeptember első felére szervezett továbbképzésében - írja a hvg.

A háromnapos programban gyakorlott ügyészségi szóvivők mellett két külsős szakember vesz részt az oktatásban: Mucsányi Marianna, az EuroAtlantic vezető tanácsadója, valamint Kisléghy-Nagy Rudolf, a Hír TV szerkesztő-műsorvezetője.

Az EuroAtlanticban korábban Szadai Károly, a Médiatanács tagja is érdekelt volt. A HVG azt írja, hogy a cég és Szadai Károly már az első Orbán-kormány idején a Fidesz holdudvarához tartozott. Mucsányi Marianna Szadai Károly felesége; 2019-ben távozott a Kossuth Rádió csatornaigazgatói tisztségéből, amikor férje kilenc évre a Médiatanács tagja lett. Korábban a Népszabadságnál és az InfoRádiónál dolgozott, majd saját gyártócéget működtetett, amely 2011 után a közmédia egyik nagy beszállítója lett.

Az EuroAtlanticnak jelenleg is van szerződése az ügyészséggel. A lap felidézi, hogy az augusztus 25-éig hivatalban lévő Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész korábban ugyancsak kapott kommunikációs felkészítést a cégtől. Lemondása után a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályán dolgozik tovább beosztott legfőbb ügyészségi ügyészként. Címzetes főügyészi cím és legalább főosztályvezető ügyészi illetmény jár neki, ami havonta mintegy 3,5 millió forint. Munkahelye pedig Polt Péter korábbi, több helyiségből és fürdőszobából álló Markó utcai irodája lett.

A Legfőbb Ügyészség a HVG kérdésére azt közölte, hogy 25 éve minden évben megszervezi a sajtószóvivők és helyetteseik továbbképzését, amely összesen mintegy 50 embert érint. A programot az ügyészség költségvetéséből finanszírozzák, a résztvevők pedig egyebek mellett közleményírást, újságírói megkeresések megválaszolását és interjúhelyzeteket gyakorolnak. A személyes jelenlétű képzéseket a Legfőbb Ügyészség Továbbképzési Központjában tartják.

A kormány folytatja a híd építését, az alföldi oldalon viszont nem valósul meg a korábban megrendelt 2×2 sávos bővítés.