Duna;Vitézy Dávid;Híd;Mohács;

Vitézy Dávid: Megépül a mohácsi Duna-híd, de egy útszakaszt kivesznek a beruházásból

A kormány folytatja a híd építését, az alföldi oldalon viszont nem valósul meg a korábban megrendelt 2×2 sávos bővítés.

A kormány döntése nyomán folytatódik a mohácsi Duna-híd építése - írta pénteki Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter.

Vitézy Dávid közlése alapján a felülvizsgálat arra jutott, hogy magát a hidat már nem lehet észszerűen visszafordítani, és sem vasúti közlekedésre nem alakítható át, sem 2×1 sávosra nem szűkíthető. A miniszter ugyanakkor továbbra is indokolatlannak tartja a 2×2 sávos kialakítást, és úgy véli, egy 300 milliárd forintos beruházásba a Pécs-Szeged vasúti kapcsolathoz szükséges megoldásnak is bele kellett volna férnie. A híd a tervek alapján megépül, az alföldi oldalon viszont elhagyják azt a mintegy 20 kilométeres, 2×2 sávos útszakaszt, amelyet az eredeti 2×1 sávos kialakítás helyett rendeltek meg.

A tárcavezető jelezte, júniusban nyilvánosságra hozták azokat a korábbi tanulmányokat, amelyek állítása szerint nem támasztották alá a beruházás túlméretezett műszaki tartalmát. Felidézte, hogy Lázár János idén márciusban az alföldi oldalon az eredetileg tervezett 2×1 sáv helyett 2×2 sávos utat rendelt meg, ami több mint 76 milliárd forinttal növelte a költségeket. Ezt a projektelemet állítják most le. Vitézy Dávid azzal indokolta a döntést, hogy ennek az útszakasznak az építése még nem kezdődött meg, a rendelkezésre álló forgalmi előrejelzések pedig még 2050-ig sem indokolják a 2×2 sávos kialakítást, a tervezett szerbiai közlekedési fejlesztések hatásait figyelembe véve sem. Az alföldi oldalon ezért marad az eredetileg tervezett 2×1 sávos út.

A miniszter számítása alapján a módosítással mintegy 74-76 milliárd forint közpénzt takarítanak meg. Hozzátette, ezt az összeget nem vonják ki a közlekedésből, hanem az országos közúthálózat felújítására fordítják.

Szerinte valószínűbb, hogy a tárca nem mond igazat, és nem akarja beismerni, hogy a miniszter sem mondott igazat arról, Kolesár Gergely lett-e a hulladékgazdálkodási rendszerért felelős helyettes államtitkár.