lövöldözés;elfogás;Pesterzsébet;csúzli;

Képünk illusztráció.

Csúzlival lőtt csapágygolyókat üzletre és lakásra egy férfi Budapesten

Elfogták és kezdeményezték letartóztatását.

Csúzlival lőtt a gyanú szerint több alkalommal csapágygolyókat egy üzlet felé egy 51 éves férfi szeptember 2-án reggel a fővárosban, a pesterzsébeti Téglagyár téren - közölte pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A becsapódások hangját többen fegyverlövésnek hitték.

Az adatok alapján 7 óra 45 perc körül történtek a lövések. A csapágygolyók megrongálták a bolt kirakatát, valamint egy közeli lakás erkélyének korlátját és ablakát is.

A helyszíni szemle során a rendőrök csapágygolyókat foglaltak le, tanúkat hallgattak ki, és megszerezték a térfigyelő kamerák felvételeit. Ezek egyikén egy férfi látható, amint csúzlival az üzlet irányába lő. A nyomozók később azonosították a feltételezett elkövetőt, az 51 éves F. Lászlót. A lakcímén tartott kutatáson egy csúzlit, hozzá tartozó gumiszalagokat és több csapágygolyót találtak és foglaltak le.

F. Lászlót a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Vallomást nem tett, és a bűncselekményt sem ismerte el. A nyomozók kezdeményezték a letartóztatását.

Egy török sofőr autójában fedezték fel a 80,225 millió forint eszmei értékű szállítmányt. Az ügyben természetkárosítás gyanúja miatt tettek feljelentést.