Augusztus 20. – elméletben – ugyanúgy szól az államalapításról, 1000 évről, Szent Istvánról, hazáról, szuverenitásról, mint arról, hogy milyen is egy olyan kulturális fesztivál, amely egy történelmi jelentőségű ünnep köré épül. Igazából olyan, amilyennek épp mondják: a tűzijáték is „bazári” volt egy időben, aztán csak „felemelő, nemzeti büszkeségre okot adó művészi előadás” lett belőle – Orbán Viktor szavaival élve, a 2021-ben a Kossuth Rádiónak adott interjújából idézve. 1991 óta lehetett belőle hivatalos állami ünnep és egyben a függetlenségét visszanyert ország egyik legfontosabb jelképe, ezzel együtt pedig az egymást váltó kormányok egymásra licitálva csináltak belőle versenyt, ki és milyen eszközökkel képes a nagyobb tömeg megszólítására. Ehhez kötelező elem lett a számos családi program, a Mesterségek Ünnepe, a Duna feletti légiparádé, a napokig tartó gasztronómiai, hagyományőrző és egyéb kulturális programok és egy minél látványosabb, minél hangosabb tűzijáték, fényfestés, drónshow. Most pedig a kupac tetejére még érkezik a techno is.
Az államalapító ünnepünk a legszorgosabb erőfeszítés ellenére annyira megosztó, mint a szintén ehhez a naphoz kapcsolt Magyarország Tortája: lehet akármennyire mesteri az idei nyertes Bíborfehér, mindenki ismer legalább egy valakit, aki nem szereti a túrót. Ahogyan mindenki ismer valakit, aki szerint a techno lényegében zenének csúfolt zaj. Mégis, talán senki nem látta jönni, hogy a túrónak és a technonak lehet bármi köze egymáshoz, pedig más kulturális nyelven legalább egy napig mégis ugyanazt jelentik. Mert hát az a helyzet, mára mindkettő ugyanúgy szerves része a magyar kultúrának.
Ugyanis a techno már a rendszerváltás előtt az underground szubkultúra része volt, s a kilencvenes évekre bőven egyet jelentett a szabadsággal, egy olyan világ iránti vággyal, amely a vasfüggönyön túl húzódott.
Aztán – ahogyan egyébként számos zenei műfaj az elmúlt három évtizedben – rohamtempóban nőtte ki saját magát Magyarországon, át is ment az évek alatt a maga nagyobb korszakain. A kilencvenes évek elején az undergroundból lassan eljutott már a szélesebb közönséghez is – hála többek között a Tilos Rádiónak és DJ Palotainak. A kilencvenes évek közepére már betört a magyar partikultúrába, bár még a hagyományos diszkóhoz képest kissé idegennek hatott, valamiféle kuriózumnak számított: de előbb-utóbb megszerveződtek az első tematikus partisorozatok és még működésük alatt legendássá váltak helyek, mint a Közgáz Klub. 1996-ra pedig Magyarországnak is lett saját technofesztiválja, Hyperspace néven, nemzetközi DJ-k, színvonalas hang- és fénytechnikával (idén november 14-én, a Bónusz Fesztiválon ünnepli 30. jubileumát), amely arra is jó volt, hogy bekösse Magyarországot a nemzetközi vérkeringésbe. Nem mellesleg 2000 és 2006 között volt egy Budapest Parádénk is, amely ugyan nem kifejezetten a műfajra épült, de mondhatni, elég erősen képviseltette magát a techno is. Kisebb ugrással 2010 környékén megszületik a Technokunst, amely a műfaj kevésbé mainstream vonalát erősítette és annak underground szubkulturális jellegét őrizte volna meg.
A kormány nem titkolt célja, hogy az idei programmal a fiatalokat is megszólítsák.
Ehhez talán a legkiemelkedőbb névnek Nina Kraviz mondható, aki simán az egyik főfellépő lehetne egy Balaton Soundon – ha még létezne a fesztivál. Szintén a program része a német Modeselektor, amely nemcsak többször megjárta már a Sziget fesztivált is, hanem a nem kis hatású német elektronikus zenei szintér egyik legfontosabb szereplője is. Carl Craig a műfaj őshazájából, Detroitból származik, Grammy-díjra is jelölt lemezlovas, több mint 30 éves pályafutással a háta mögött. De fellépnek magyar “veteránok” is, mint Sikztah, a magyar underground élet egyik meghatározó neve és olyan őstehetségek is, mint a német Christian Löffler, aki legutóbb például a Müpában vonósok társaságában adott koncertet. Csak a műfajtól idegenkedőknek: a programot tekintve közel sem egy megúszós bazári showműsorról van szó, amely arra hivatott, hogy kiszúrja a fiatalok szemét. Még az is lehet, hogy más kulturális nyelven ugyan, de itt is előfordulhat, hogy lehet egy „felemelő, nemzeti büszkeségre okot adó művészi előadás”.
