buszbaleset;halálos tömegszerencsétlenség;M3-as autópálya;

Tizenketten meghaltak, miután felborult egy busz az M3-as autópályán

A jármű vezetőjét őrizetbe vették. aki feltehetően elaludt. 

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Magyar Távirati Iroda (MTI) megkeresésére.

Janasóczki Attila elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után. A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak. A szóvivő elmondta, az autópálya érintett szakaszát a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni az autópályára. A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került. A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon.

Közölték, a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartanak. A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálják a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket. A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott. Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette.

A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van.

A miniszterelnök közlése szerint a balesetben 12-en veszítették életüket. Magyar Péter vasárnap reggeli Facebook-posztjában köszönetét fejezte ki a mentésben résztvevőknek. Pósfai Gábor belügyminiszter ugyancsak vasárnap reggel arról írt, hogy a busz vezetőjét őrizetbe vették, aki a rendőrség közlése szerint feltehetően elaludt. 

A járaton az első információk szerint harminchatan utaztak, a helyszínre mentő is érkezett.