A Fidesz és a Mi Hazánk elnöke nyaralásra, illetve más okokra hivatkozva utasította vissza a paksi meghívást – mondta Magyar Péter miniszterelnök a péntek délutáni helyszíni bejelentkezésben.
Magyar Péter a Facebook-ra feltöltött videóban arról beszélt, hogy szombat délelőtt 10 órára hívta meg a parlamenti pártok elnökeit Paksra. A politikus szerint a helyszínen az évtizedek óta nem látott méretű dunai építkezést, a fenékküszöb kialakítását akarta ismertetni velük, és el akarta mondani nekik, hogy az utóbbi évtized mely mulasztásai sodorták válságos helyzetbe az országot. Azt mondta Orbán Viktorról, hogy az elmúlt hetek aszálya, az energiaválság és a Duna rekordalacsony vízállása alatt sem szólalt meg. A volt miniszterelnök a hallgatásával és távolmaradásával végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül – fogalmazott. Azt is mondta, hogy ha Orbán Viktort érdekelné a válság megoldása, elment volna Paksra megtekinteni az építkezést és a védelmi munkálatokat.
Orbán Viktort és Semjén Zsoltot is Paksra hívja Magyar PéterSemjén Zsolt sem megy Paksra, Toroczkai László pedig a Mi Hazánk korábbi államfőjelöltjét küldenéA miniszterelnök a helyszíni munkákról azt mondta, elkészültek a nyolc méter mélyre lefúrt rögzítőcölöpök, amelyekhez mintegy négy centiméter vastag acélsodronyokkal rögzítik majd a 80 méteres bárkákat. Ezek irányított süllyesztésével emelnék meg a Duna vízszintjét. A munkálatok a nap 24 órájában zajlanak a Magyar Honvédség,ipari búvárok, vízügyi szakemberek, vállalkozók részvételével.
Magyar Péter közölte, 145 ezer köbméter követ építenek be, és az ideiglenes mellett végleges megoldás is készül. Magyar Péter megköszönte a munkában részt vevők segítségét, valamint azt, hogy több mint száz vállalkozástól és civiltől érkezett felajánlás. Végül azt mondta, együtt, közösen megemelik a Duna vízszintjét és biztosítják a Paksi Atomerőmű működését.
Magyar Péter: Paksnál újra apad a Duna, a helyzet nehéz, de néhány nap alatt megépülhet a fenékküszöb
