sajtótájékoztató;Duna;paksi atomerőmű;beruházások;Magyar Péter;Tisza-kormány;

Magyar Péter: Paksnál újra apad a Duna, a helyzet nehéz, de néhány nap alatt megépülhet a fenékküszöb

A miniszterelnök az atomerőműnél szerdán tartott rendkívüli kihelyezett kormányülésről a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a döntés előtt számos megoldást megvizsgáltak, de volt, amit el kellett vetni, mert az ország nukleáris biztonsága az első.

Jelenleg mínusz 119-120 centiméter a Duna vízállása Paksnál, a helyzet nehéz. Az atomerőműnél nemhogy néhány centiméternek, milliméternek is jelentősége van – közölte a csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatón Magyar Péter. A miniszterelnök kiemelte, a Duna újra apadásnak indult, vasárnapra, hétfőre már mínusz 132 centiméterre süllyedhet a vízállás, amikor a nemrég újraindított második turbinát ismét le kell állítani. Ez még mind semmi, mert az előrejelzések szerint a jövő héten a vízállás elérheti a mínusz 137 centimétert, ami azért veszélyes mert 140-nél a teljes atomerőművet le kell állítani.

A jelenleg működő két turbina majdnem 500 megawattot termel, a leállás havonta 50 milliárd forint veszteséget okozna az országnak, nem beszélve a magyar és nálunk működő termelő külföldi cégek veszteségeiről – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a kormány a döntésekkor hazánk gazdasági és költségvetési helyzetét is figyelembe kellett venni. Mint hozzáfűzte, két hete folyamatosan ülésezik a védelmi munkacsoport, és bárki bármit hazudik, a vízállást 3-6 napnál hosszabb idő alatt nem lehet előrejelezni, tehát a krízis nem volt látható hónapok óta, azok mondják ezt, akik 16 évig nem tettek semmit.

Elmondta még, hogy rengeteg műszaki megoldást áttekintettek a szakemberekkel, és volt olyan, amit el kellett vetni az ország nukleáris biztonságának, így a magyar emberek biztonságának érdekében. – Az elmúlt napokban sok kókler akarta dezinformálni az embereket, például a romániai atomerőmű példáját előhozva, ahol sziklát robbantottak a Dunában, de ez sem segített csütörtökön délelőtt teljesen le kellett állítani. Ugyanilyen agymenéses ötletek voltak a mederkotrásos, szivattyútelepes megoldások is – emelte ki Magyar Péter. Szerinte az MVM-nek, a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek lett volna pénze korábban megfelelő beruházásokal megelőzni a helyzetet, de az Orbán-kormány azt propagandára költtette velük. A terveket elvetették, a beruházásokat pedig lehúzták – tette hozzá.

A miniszterelnök beszámolt a megkezdett munkálatokról is, amelyek normális esetben hónapokat vennének igénybe, de most csak néhány nap van rá. – A szakamberek most rohammunkában készítették el az ideglenes megoldás terveit. Két projekt fut egyszerre, a fenékküszöb Paks és Dunaszentbenedek között, utoljára 1995-ben Dunakilitinél volt ilyen. Ez segít megemelni a vízszintet Paksnál. A két 80 méteres bárka elsüllyesztésére csak szükség esetén kerül sor. A fenékküszöb az atomerőmű hidegvíz-csatornája mellett épül mindkét partról dolgoznak már. A balparton a honvédség dolgozik, a jobbparti részen az erőmű oldalán a kijelölt vállalkozók a vízüggyel együtt készítik elő a munkát. A munkagépek jelentős része már a helyszínen van, kijelölték a szállítási útvonalat, a 110 ezer tonna kő depóhelyeit, és a kövek lerakása is zajlik.

Magyar Péter megjegyezte, hogy olyan ismert cégek, mint az osztrák Strabag, vagy a magyar KÉSZ Zrt. ingyen ajánlott fel eszközöket. Ő azonban hiányolja a NER-es oligarchák és cégeik adományait, felajánlásait. Fel is hívta Szíjj László, Garancsi István és a 30 milliárdos jachtján az olasz partoknál ringatózó Mészáros Lőric figyelmét, hogy várják a felajánlásokat a [email protected] e-mail címre.

A kormány kapcsolatban áll Dunaszentbenedek és Paks önkormányzatával, a két település polgármestere is részt vett a szerdai kormányülésen. Arról biztosították az ott élőket, hogy a vízállásnövelő beruházások során minden szempontból tekintettel lesznek az ott élők nyugalmára, és ha netán valahol kár keletkezne akár az utakban, akár a partszakasz területén, azt a magyar állam megtéríti, a helyreállításokat pedig elvégzi. A megkezdett munkákat a – a hőkupolák és az energiaválság idején is bizonyított – Védelmi Igazgatási Hivatal (VIH) koordinálja, azon belül is a hivatal főigazgatója, Kádár Pál dandártábornok – mondta a kormányfő. 

Kádár Pál kiemelte, az állami szervek számára olyan fórumot biztosítanak, amelynek segítségével az erőforrások egy irányba fordíthatók. Komoly műszaki tervek vannak a megvalósításra, köszönik a felajánlásokat, de az is előfordulhat, hogy olyan érkezik, amelyet már túlhaladtak a munkálatokkal, de azt ígérte, hogy mindent figyelembe vesznek, és mindenkinek visszajeleznek. Elmondta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság a legfontosabb szereplő a projektben, de természetesen a Paksi Atomerőmű Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Magyar Honvédség együttműködésére is szükség van, ahogy  az Országos Atomenergia Hivatal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal is közreműködik a feladatok elvégzésében.

A kormányzati sajtótájékoztatón elhangzott, hogy fenékküszöb megépítéséhez összesen 145 ezer köbméter követ fognak önteni a Dunába. Előbb 35 ezer köbméter, később 110 ezer köbméter követ fognak megmozgatni. Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese szerint Paksnál nehezebb a helyzet, mint a dunakiliti fenékküszöbnél volt, mert ott majdnem áll a víztér, itt viszont nem ez a helyzet. Szerinte fontos, hogy a létesítés műszaki paraméterei olyanok legyenek, hogy azok teljesítsék a hajózás feltételeit. Jelenleg ugyanis erre nincs mód.

A bárkák esetleges elsüllyesztéséről Gacsályi József kiemelte, hogy az a módszer olyan, mint egy piros gomb, amit csak akkor nyomnak meg, ha a fenékküszöb nem épül meg kellő időben. Jelenleg azoknak a cölöpöknek a kiépítése zajlik, amelyekhez a bárkákat rögzítik majd. Vízmérőket is telepítenek a bárkák fölé és alá, hogy percről percre lássák, hogyan hat a Duna vízszintjére a beavatkozás. A két bárka együttes vízbe süllyesztése becslések szerint akár 40 centiméterrel is megemelheti a vízszintet. Azokról Magyar Péter közölte: korábban a mohácsi Duna-híd építésénél teljesítettek szolgálatot, és a vállalkozó-tulajdonos első szóra felajánlotta a kormánynak. Az elsődlegesnek tekintett fenékküszöbről azt is elmondta, hogy nincs környezeti veszélye, a Duna életét nem fogja nagy mértékben befolyásolni.

A Tisza párt alelnöke szerint ugyanis az emberek igazságot akarnak. Éppen ezért – utalt egy Mészáros Lőrinchez köthető cég friss megbízására – nem lehet kizárni a tisztességes versenyből a korábbi kormányközeli vállalkozásokat sem, ha ők adják a megfelelő ajánlatot.