örökségvédelem;ingatlanok;Magyar Levente;Tarr Zoltán;

Negyvenegy, többnyire romos épületet vett a határon túl az Orbán-kormány, de csak egyet újított fel közülük

Most az új kabinetnek kell kezdenie valamit ezzel a helyzettel.

Az egész Kárpát-medencében ingatlanokat vásárló, 2021-ben alapított Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány (KEOMA) augusztus végével a többi, nem egyetemeket fenntartó alapítvánnyal együtt megszűnik, ám az általa aranyárban vásárolt, többnyire romos épületekkel az új kormánynak kell valamit kezdenie. Ám egyelőre semmilyen koncepció és pénz sincs a költséges feladatra – írja a HVG.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a portálnak elmondta, hogy bár a kekvákat megszüntető törvény az ő tárcájának szignálta ezt az alapítványt, mivel az semmilyen kulturális feladatot nem látott el (csak hatalmas ingatlanvagyont halmozott fel), a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak adták át. A HVG úgy tudja, hogy a kulturális tárca ehhez egy feljegyzést is mellékelt, amelyben az örökségvédelmi szempontból fontos épületek megtartására és fejlesztésére hívta fel a figyelmét. Ám ez a portfoliónak csupán negyede.

A cikk kiemeli,

az összességében sok tízmilliárd forintért megvásárolt és még legalább ennyi ráfordítást igénylő ingatlanokat olyan sebességgel vásárolták, hogy a valódi célra, a felújításra és hasznosításra nem futotta sem a pénzből, sem az időből.

A HVG birtokába került hivatalos – körülbelül két évvel ezelőtt összeállított – lista mintegy negyvenegy épületet említ: 26 romániai, 11 szlovákiai, 2 horvátországi, egy-egy szlovéniai és szerbiai ingatlant. Csak Pozsonyban a Nyerges utcai klasszicista épületre (ami 2018-ig magyar nagykövetség volt) és a trencsénteplici egykori elegáns Pannónia szállóra igaz, hogy a „kivitelezés tenderezhető”, a többinél idáig sem jutottak el, „előkészíthető” vagy „tervezhető” fázisban voltak. De a portál talált olyat, ami mellett a „tartalék” kifejezés szerepel, amivel „nincs feladat”. A HVG szerint csupán

egyetlen ingatlant sikerült öt év alatt felújítani és tavaly átadni: az egyik első szerzeményt, a szatmárnémeti Pannónia Szállót.

A KEOMA kuratóriumi elnöke egyébként Magyar Levente, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese volt.

A több mint ötven szervezetet tömörítő CKP szerint a minisztériumnak nyilvánosan és egyértelműen meg kellene magyaráznia, hogy egy-egy szakmai javaslat éppen miért nem megvalósítható.