Az NKA-botrány hetedik gyanúsítottjának egy hónapig tartó letartóztatásáról döntött csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság – írja a Telex a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatására hivatkozva. Hozzátették, hogy az ügyészség a gyanúsított személyét nem árulta el, de a portál úgy tudja, Hankó Balázs egykori kabinetfőnökéről, Konczos Nóra letartóztatását rendelte el a bíróság.
A Népszava kedden írt arról, hogy újabb gyanúsított letartóztatását indítványozta az ügyészség, akit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. „Az elektronikus adatok terjedelme és a közreműködés hiánya miatt a szerverek adattartalmának helyszínen történő mentésére nem volt lehetőség, az ügyészség az adathordozók lefoglalásáról döntött” – írta a Népszavának a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.
NKA-botrány: Újabb gyanúsított letartóztatását indítványozta az ügyészségE szerint az eljárási cselekmények okáról, céljáról és részleteiről a nyomozás érdekeire figyelemmel jelenleg bővebb tájékoztatás nem adható. Ugyanakkor lapunkkal azt is közölték, az ügyben őrizetbe vétele mellett újabb gyanúsított kihallgatására került sor különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított letartóztatását az ügyészség még aznap indítványozta.
Úgy tűnik, Mága Zoltánnál megvan a Kárpát-medencei amerikai álom receptje, csak a milliárdokról szóló kérdésekre nem válaszolHankó Balázs: Kormánydöntés volt, végre kellett hajtanomA Telex cikke szerint a nyomozati bíró a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás jogellenes befolyásolására hivatkozva rendelte el egy hónapra a letartóztatást, a döntés fellebbezés miatt nem jogerős. Szintén csütörtökön döntött a Kecskeméti Járásbíróság arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében indult büntetőeljárásban az egy hónappal ezelőtt letartóztatott hat ember közül négy letartóztatásban marad, ketten pedig bűnügyi felügyelet alá kerülnek. Konczos Nóra volt a feladója annak a kiszivárgott e-mailnek, amelyben az NKA pályázatkezelőjének a vezetőjétől azt kérték, hogy Mága Zoltán kapjon egy 500 millió forintos támogatást.
Bejelentés nélkül razziáztak ügyészek a Fidesz szervereit biztosító központban a 17 milliárd forintos NKA-botrány miattEgy hónapig biztosan letartóztatásban marad a fideszes Bús Balázs és az 17 milliárdos NKA-ügy többi gyanúsítottja isVisszavonta Tarr Zoltán a Mága Zoltánhoz köthető cég félmilliárd forintos támogatásátMint ismert, az NKA egyik átmenetileg működő testülete, a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma (KKPIK) 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 17 milliárd forintot szórt szét úgy, hogy ezt titkolta az NKA Bizottsága előtt, miközben Hankó Balázs is bőkezűen osztogatott a maga NKA-ban lévő ötmilliárd forintos keretéből. A KKPIK gyakorlatilag átverte az NKA Bizottságát, amelynek emiatt több tagja – Vidnyánszky Attila és Both Miklós – szintén előremenekült és távozott a posztjáról. Az ideiglenes kollégiumnak három tagja volt, az elnök Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének egykori fideszes polgármestere mellett Zámbó Nóra jogász, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Közigazgatási Államtitkári Titkárságának főosztályvezetője, továbbá Burom Gábor, a KIM miniszteri kabinetfőnök-helyettese. Eddig összesen hat személy volt letartóztatásban az ügy miatt, az egyikük Bús Balázs volt NKA-alelnök, Óbuda-Békásmegyer volt fideszes polgármestere.

