Magyarország az OECD utolsó előtti helyéről az utolsóra csúszott a kórházi halálozások rangsorában. Egy friss kutatás szerint a magyarországi otthoni hospice-ellátásból naponta mindössze tizenegy ember részesül – többségük olyan szolgáltatótól, amely nem tudja biztosítani a jogszabályok által előírt teljes szakmai csapatot. A jelentés szerzője szerint a már érezhető változás elindításához a meglévő adatok összegyűjtése és azok értelmezhető formában való közzététele is elegendő lenne. A kérdés már csak az, hogy akarja-e az állam látni, amit jelenleg nem.
Az emberek többsége otthon szeretne meghalni. A betegek és hozzátartozóik egészen pontosan tudják, mit akarnak az életük utolsó szakaszában: ismerős környezetet, saját ágyat, az embereket és tárgyakat, amelyek egész életükben körülvették őket. A magyarországi valóság mégis az, hogy a betegek nagy része kórházban fejezi be az életét – az idén megjelent OECD-értékelés szerint rosszabb arányban, mint a vizsgált harminc ország bármelyikében. Ez fontos indikátora annak, hogy miként bánik a társadalom az idős, életvégi ellátásokra szoruló tagjaival. Ezt mutatja be Szöllősi Melinda, az ELTE Társadalomtudományi Kara doktorjelöltjének friss kutatási jelentése, amelynek első részét most hozta nyilvánosságra.
Zuhanórepülésbe kapcsolt a szociális szféra, a NER családbarát Magyarországán teljes kudarcot vallott a gyermekvédelemA kutatás – a KSH, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) – adatai elemzésével és politikai gazdaságtani következményeivel vizsgálja, hogy: kihez jut el az ellátás, illetve hogyan szorulnak ki az idősek a szolgáltatásokból?
Az eredmények lehangolóak. Magyarországon 2025-ben 124 193 ember halt meg. A szakirodalmi becslések alapján naponta átlagosan 140 ember hal meg olyan állapotban, amely esetében a magyar szabályozás otthoni hospice-ellátás (profi szakmai csapat segítsége mellett) a családjukkal tölthetnék az utolsó pillanatokat is. Ebből a 140 emberből naponta mindössze tizenegy kapott otthoni hospice-ellátást. Az utóbbiak közül is csak öt olyan volt, akiknek az ellátását a jogszabályok szerint kötelező teljes szakmai csapat – orvos, ápoló, szociális szakember, pszichológus – segítette.
Az otthoni hospice-ellátással foglalkozó szolgáltatóknak mindössze 21 százaléka jelentett tevékenységet minden kötelező szakmából. Az országos ellátás 42 százalékát adta olyan szolgáltató, ahol a teljes csapat elérhető volt; 58 százalékban hiányzott legalább egy szakma.
A napi 140 emberből 129 nem jut el az ellátórendszerig, vagy intézményben fejezi be az életét, vagy hozzátartozói önerőből próbálják megoldani az ellátását.
Szöllősi Melinda kutatásban jelzi, hogy pontosabb információk nyerhetők a rendszerről az ellátások helyszíni ellenőrzéséből. Valószínűsíthető, hogy a betegek egy részénél csak ápoló járt volna; egy részüknél az ellátás az utolsó héten vagy napon történt csak meg; egy részüknél nem volt folyamatos a rendelkezésre állás; vagy nem háziorvos szakmai felügyelete mellett zajlott a gondozás; illetve a finanszírozott vizitek némelyike mögött tényleges látogatás sem volt.
Nem az idősek ellátásának a javítása, a közöny kerül sokba, az állami fülek viszont süketekElveszve két ellátórendszer közt: idősgondozás magyar módraAz ellátás egyenetlen, az ugyanis, hogy kihez jut el a hospice-ellátó, nem csak azon múlik, a lakóhelyén egyáltalán működik-e ilyen, azon is, hogy ki melyik szolgáltatóhoz kerül.
Szöllősi Mellinda kutatásának legfontosabb üzenete, hogy szerinte a rendszer rövid idő alatt, új jogszabály és új pénz nélkül is elmozdítható a jobb irányba. Két konkrét javaslatot fogalmaz meg. Az első az, hogy ami ma láthatatlan – ki, mikor, milyen szakemberekkel, milyen gyakorisággal látja el a beteget –, az váljék láthatóvá, mert – szerinte – ez önmagában ösztönzőleg hathat a szolgáltatókra. A második javaslata, hogy minden ellátási eseményről készüljön ellátási napló a közös egészségügyi adatbázisba, az EESZT-be. A szerző azt is javasolja, hogy ezt a naplót – mivel az ellátások túlnyomó részét ápolók végzik, és az ő EESZT-hozzáférésük strukturális reformot igényel – a beteg háziorvosa kapja meg és töltse fel, mint saját napi munkájának részét. Hozzáteszi, hogy ezek a „puha” kormányzási eszközök – átláthatóság és adatfeltárás – rövid idő alatt javíthatnák az ellátást, de ezek nem helyettesítik a strukturális reformot.
A magyarországi idősellátás ügyével egészségpolitikai podcastünkben, a Szikében foglalkoztunk nemrég.
Nem az idősek ellátásának a javítása, a közöny kerül sokba, az állami fülek viszont süketek