Magyar Államkincstár;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;keretszerződés;Vágujhelyi Ferenc;New Age Software Kft.;

A Magyar Államkincstár (MÁK) épülete Budapesten

Újabb 150 milliós szerződést kapott a MÁK-tól a volt NAV-elnök rokonainak cége

Örökbérlete van a NAV választás után leköszönt elnöke, Vágujhelyi Ferenc rokonai cégének a Magyar Államkincstár nyugdíj-informatikai szerződésére.

Idén júliusban újabb 150 millió forintos szolgáltatási keretszerződést kötött a Magyar Államkincstár (MÁK) a New Age Software (NAS) Kft.-vel – vette észre a Népszava. A szerződéskötés előtt ugyan kiírtak egy tendert a GovSys rendszerek üzemeltetésének támogatására, a kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások biztosítására, hibaelhárításra, de műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeket már nem határoztak meg, mondván, a hirdetmény nélküli tárgyalási eljáráson úgyis csak egy meghatározott gazdasági szereplő adhat be ajánlatot. Ez pedig a NAS Kft., amely a GovSys két szoftverét kifejlesztette.

A GovSys 1. és 2. a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál alkalmazott iratkezelő rendszer, amely kiterjed a nyugdíj-megállapításra, adategyeztetésre, nyilvántartásra és iratkezelésre szakrendszeri integrációval. A MÁK közlése szerint a cég határozatlan időtartamra szóló kizárólagos jogokkal rendelkezik a GovSys iratkezelő szoftver továbbfejlesztésére, testreszabására, valamint a jogszabálykövetésre. 

Ezen kizárólagos jogok miatt a rendszer-üzemeltetés támogatását csak a NAS Kft. tudja biztosítani, más cég részvétele nem lehetséges az eljárásban. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) már 2019-ben jelezte, hogy ezek az informatikai rendszerek sérülékenyek, mivel „több tekintetben külső szolgáltatóktól függenek”.

A rendszer fejlesztésére kötött 2004-es vállalkozói keretszerződésben ugyanakkor az szerepel, hogy „a szerződés teljesítése során a vállalkozó által végzett tevékenység során létrejövő szellemi alkotások – ideértve a szoftverek forráskódját is – tulajdonjoga a megrendelőt illeti meg. A vállalkozói díj magában foglalja ennek ellenértékét.”

Az idei szerződés mindenesetre 12 hónapra szól, a megrendeléshez kapcsolódó szolgáltatás mennyisége várhatóan havi 180 óra. Az előzetesen nettó 193 millióra becsült ár helyett a NAS Kft. ezúttal beérte nettó 150 millió forinttal.

A NAS Kft. fő megrendelője a Magyar Államkincstár, amely 2017 novemberében magába olvasztotta az eredeti megrendelő Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot (ONYF), így megörökölte a két 2004-es szerződést. Az elsőben különféle operációs rendszerek alkalmazásfejlesztésére vállalkoztak, míg a másikban a nyugdíjágazatban használt ügyviteli rendszerek szállítására. A MÁK azóta is évente több száz milliót fizet a nyugdíjbiztosító iratkezelő rendszeréhez kapcsolódó szolgáltatásokért. A 2020 januárja és 2022 decembere közötti időszakra összesen 1,39 milliárd forint értékű munkát igazolt a kincstár. A cég díjazását 2022-ben 603,7 millióban határozták meg.

A fellelhető MÁK-szerződések szerint jelenleg két szerződésük van a céggel: egy határozatlan idejű vállalkozási keretszerződés jogszabálykövetésre 529,4 millió forint értékben, illetve egy idén januárban lejárt 348 millió forintos GovSys üzemeltetési kontraktus. A fent említett tender eredményeként megkötött júliusi szerződést még nem töltötték fel az adatbázisba.

Az Állami Számvevőszék 2019-es MÁK-ellenőrzésről szóló fentebb már említett jelentésében kiemelte, hogy „az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól átvett informatikai rendszerek esetében adatvédelmi szempontból fennmaradt a sérülékenységi kockázatok egy része”. Mindez nem befolyásolta az államkincstárt abban, hogy a nyugdíjrendszerek üzemeltetésére és fejlesztésére azóta is ezzel a céggel szerződjön.

Az ONYF 2016-ban ugyan elindított egy informatikai projektet a „21. század családtámogatása és nyugdíja” címen uniós forrásból, amit azután a tervezett 2018 helyett 2023-ban 14,7 milliárd forint elköltése után sikerült lezárni. Ebből azonban menet közben kikerült a nyugdíjellátáshoz kapcsolódó informatikai rendszer továbbfejlesztése. A MÁK ezután háromszor is nekifutott a nyugdíjrendszer fejlesztését célzó közbeszerzésnek, de végül egyik sem zárult eredményesen. De a pályázati kiírásból itt is kikerült a GovSys rendszer.

A NAS Kft. tulajdonosai Bartakovics István, valamint a Trabzon Kft., amely Lévai Tibor és Lévai Tamás cége, akik a NAV májusban leköszönt elnökének, Vágujhelyi Ferencnek a mostohatestvérei, a cég egyik vezetője Lévai Tibor. Ő vezeti a kincstárnak előzőleg szintén dolgozó Professzionál Informatikai Zrt.-t is, amelynek korábban Vágujhelyi is tulajdonosa volt. De a cégben megfordult Tiborcz Péter is – Orbán Viktor vejének Tiborc Istvánnak a testvére –, aki éppen akkor dolgozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) informatikai fejlesztési főosztályvezetőként, amikor Vágujhelyi informatikai elnökhelyettes lett. Mindketten 2015-ig maradtak az adóhatóságnál. Éppen erre a 2013–2015 közötti időszakra datálódik a Microsoft súlyos korrupciós ügye, amikor az informatikai óriás közvetítő cégeken keresztül túlárazott szerződéseket kötött magyar állami szervekkel, a képződött extra profitot pedig vesztegetésekre és kenőpénzekre fordították. A nyomozás eddig nem járt eredménnyel.

De volt egy másik ügy is. A Tigra vezette konzorcium tagjaként a NAS végezte el a HYDRA informatikai rendszer 2021. évi jogszabálykövetését, karbantartását és üzemeltetését is. A 155 millióért megvásárolt, alapfeladatainak egy részét ellátni képtelen informatikai rendszert a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) úgy vette át, hogy tudott a súlyos hibákról. A fejlesztésének teljesítését úgy igazolta az alapkezelő, hogy csak „mennyiségi átvétel” történt, ki se próbálták, hogy üzemel-e. Az ÁSZ szerint a NEAK a nemzetközi elszámolással kapcsolatos működési informatikai kereteit olyan hiányosságokkal alakította ki, amely nem biztosította a szabályszerű teljesítést. Cikkünk nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálta a beszerzést, de végül arra jutottak, hogy az ÁSZ vizsgálódott, majd feljelentést tesznek, ha bűncselekmény gyanúja merül fel.

Vágujhelyi Ferenc végül idén májusban távozott az adóhivatal éléről. A NAV elnöke ugyanis államtitkárként látja el feladatát, az államtitkárok megbízatása pedig automatikusan megszűnik a kormányváltással.


Magyarország 500 millió euróval száll be az európai AI-infrastruktúra építésébe, de a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint az adatközpontok önmagukban nem hozzák el a technológiai áttörést.