Fidesz;Orbán Viktor;frakcióvezető;Gulyás Gergely;Bóka János;

Szerdán Orbán Viktor bejelenti, Gulyás Gergely után ki lesz a Fidesz új parlamenti frakcióvezetője

Valószínűleg Bóka János.

Program: Fidesz elnökségi- és frakcióülés. Holnap 10:30-kor sajtótájékoztatót tartok az új frakcióvezetővel. Kövessétek élőben itt, a Facebookon! - jelentette be Orbán Viktor .

Hogy ki is lesz az új frakcióvezető, az persze kevéssé valószínű, hogy meglepetést okoz: minden eddigi jel szerint a poszt várományosa Bóka János volt európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki már jelezte is, hogy elvállalná a feladatot. Mint ismert, a hely Gulyás Gergely lemondásával üresedett meg, aki az Alaptörvény 17. módosítása ürügyén adta be a lemondását, mondván, „a legnagyobb ellenzéki frakciónak nem lehet olyan vezetője, aki közjogi korlátok miatt nem indulhat a következő választáson.”

Orbán Viktor eddig nem ért rá foglalkozni az utódlással, ugyanis a labdarúgó világbajnokság utolsó meccseit tekintette meg az Egyesült Államokban. Az utazás kissé groteszknek tűnt, elég hülyén nézett ki legalábbis, hogy a volt miniszterelnök először hatalmi önkényt kiáltott, látványosan eltemette a magyarországi demokráciát Sulyok Tamás elmozdítása miatt, aztán a következő pillanatban minden további nélkül elhúzott az Egyesült Államokba futballmeccset nézni.

Elsőként egészségügyi védőfelszerelések, gyógyszerek érkeztek Caracasba, a következő úttal pedig orvostechnikai eszközöket, védőoverallokat csomagolnak össze.