„Megérkezett a caracasi Simón Bolívar nemzetközi repülőtérre a magyar kormány, a magyar emberek által biztosított első humanitárius segélyszállítmány, amelyet a venezuelai kormánnyal egyeztetve juttattak el a katasztrófa sújtotta ország lakosságának” – írja Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. A Magyarországról indított adomány összesen 42 raklapnyi segítséget tartalmazott: egészségügyi védőfelszerelést, gyógyszert. A szállítmány az Európai Unió által szervezett humanitárius művelet keretében érkezett meg Venezuelába.
A segítségnyújtás hamarosan tervezetten folytatódik: a következő szállítmánnyal orvostechnikai eszközök, védőoverallok, valamint magyar civil szervezetek által felajánlott adományok indulnak útnak. Magyarország és a magyar emberek szolidárisak a katasztrófa érintettjeivel, és továbbra is támogatják a bajba jutottakat – fűzte hozzá a tárcavezető.
Venezuelát június 24-én, kevesebb mint egy perc különbséggel két, 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg. A kettős földrengés halálos áldozatainak száma a legfrissebb adatok szerint meghaladta az 5208-at, 16 740-en megsérültek, az ENSZ becslése alapján pedig akár 50 ezer ember sorsa továbbra is ismeretlen. Közel 18 ezren váltak hajléktalanná.
Meghaladta az 5200-at a venezuelai földrengés halálos áldozatainak a számaMagyarország több száz millió forinttal segít a földrengés sújtotta Venezuelának Hatalmas földrengés volt Venezuelában, akár százezer áldozat is lehet
