Megszűnt jelenlegi formájában a Tisza párt Roma Kerekasztala, lemondott Solymosi Máté, a szervezet vezetője - számolt be a Roma Sajtóközpont.
Az oldal több, egymástól független forrásból származó értesülése szerint Solymosi Máté lemondott a kormánypárt Roma Kerekasztalának vezetéséről, egyúttal lezárta a szervezet jelenlegi formájában zajló működését is. Erről elsőként Karácson Zoltán Fidesz-közeli roma influenszer számolt be a Facebook-oldalán, de a Tisza egyelőre nem adott ki nyilvános közleményt róla.
A beszámoló szerint Solymosi a kerekasztal belső csoportjában jelentette be a változást. Az üzenet gyorsan terjedni kezdett, annak tartalmát a Roma Sajtóközpontnak többen is megerősítették, azonban forrásaik a hivatalos bejelentésig nem kívántak névvel nyilatkozni.
A portál felidézi, a Tisza Roma Kerekasztala a párt 2025. május 14-én megtartott első országos roma fórumának résztvevőiből szerveződött meg. A találkozón roma szakemberek, civil szereplők, fiatalok és a Tisza-szigetek roma delegáltjai vettek részt. Munkacsoportokban egy tízpontos társadalompolitikai javaslatról egyeztettek. A párt akkor azt közölte, hogy a fórumsorozat célja a roma közösségek és a döntéshozók közötti közvetlen párbeszéd, valamint a helyi tapasztalatok és szakmai javaslatok becsatornázása volt, s a tervek között szerepelt egy, a későbbi szakpolitikai munkát is megalapozó társadalmi megállapodás kidolgozása is.
A kerekasztal működését Bódis Kriszta szervezte társadalompolitikai szakértőként, Solymosi Máté pedig vezetőként, illetve koordinátorként tevékenykedett. Bódis Kriszta a választások után úgy értékelt, hogy a szervezet országos jelenlétté vált, tagjai pedig olyan településekre és közösségekbe is eljuttatták a Tisza üzeneteit, amelyeket más politikai szereplők nehezen értek el. Azonban az utóbbi hetekben a Tisza roma aktivistái erőteljesen bírálták a szervezet működését, például, mert nem látható, miként jutnak el a kerekasztal javaslatai a kormányzati és parlamenti döntéshozatalba, illetve az sem, milyen szerepet kapnak a munkában részt vevő roma szakemberek.
Ezek után meglehetősen rosszul sült el egy Tiszainokán, Lakatos Gusztáv kezdeményezésére megtartott roma találkozó, amelyen bár megjelent Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke is, Bódis Kriszta és Solymosi Máté távol maradtak, amit ráadásul a résztvevők szerint előzetesen nem is jeleztek. Ezt sokan nehezményezték, így a tiszainokai találkozó után megingott a közös munkához szükséges kölcsönös bizalom - idézte fel a portál.
Solymosi Máté kormányzati szerepéből fakadó összeférhetetlenségre hivatkozva mondott le a vezetésről, amellyel a központi kerekasztal működése lezárult. A tervek szerint a jövőben a választókerületekben kialakított közvetlen kapcsolatokra és különböző szakmai együttműködésekre építenének, hogy milyen szervezeti keretek közt, az egyelőre nem világos.

