„Hosszú a történetünk, 38 éve ismerem Juditot, szerintem Magyar Péter felvetése nagyon átgondolt volt” – idézte a Telex Garri Kaszparov válaszát a lap megkeresésére, reagálva arra, hogy a a Tisza-frakció alkalmasnak tartaná Polgár Juditot a köztársasági elnöki poszt betöltésére. A sakkvilág csúcsát 15 éven át uraló sakklegenda szerint a sakkban maradandót alkotó – a férfi sakkozók ranglistáján az első tízbe is bekerült, a női sakkozók ranglistáját 26 éven át vezető – Polgár Judit ideális jelölt lenne. – „Kiemelkedő intellektuális képessége egyértelmű, világszerte ismert, a Netflixen róla készült film után ez fokozottan igaz, Magyarországot a világban is kiválóan képviselné” – mondta Kaszparov.
Szerinte fontos az ezzel kapcsolatos kormányfői üzenet is, ami – ahogy fogalmazott – jelzi, hogy Magyar Péter nem csak saját embereire támaszkodik, hanem valóban a nemzet egységét keresi. – „De elismerem, váratlan lépés volt, aminek sakkozóként nagyon megörültem. Reggel írtam is Juditnak, hogy ez egy vérbeli sakkos húzás, igazi vezércsel!” – mondta. Kaszparov szerint a köztársasági elnök alapvetően, de nem kizárólagosan ceremoniális szerepének ellátását szerinte Polgár Judit politikai semlegessége is segíti, és em tartja megalapozottnak azt a felvetést, hogy ebben a pozícióban jogi végzettség lenne szükséges.
Megismételte, hogy ideális jelölt lenne a feladatra az átmeneti időszakra, amelyre Magyarországnak szüksége van, és hozzátette, hogy ilyen döntéshez Magyarországnak csak gratulálni lehet – mondta Polgár Juditról, aki egyszer 2002-ben egy moszkvai tornán legyőzte őt.
Bujdosó Andrea: Polgár Judit a legalkalmasabb köztársasági elnöknekA Telex felidézte, hogy a ma már külföldön, jellemzően az Egyesült Államokban élő, de Európában is gyakran megforduló Kaszparov sosem titkolta, hogy elítéli a Putyinhoz közel álló Orbán Viktor kormányának politikáját is. – „Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, nem szívesen mennék Magyarországra sem, mert a kormány késznek látszik Putyin orosz elnöknek tetsző szívességeket tenni. Nem iszom teát ismeretlenekkel, és nem megyek olyan országokba, ahol nem érezhetem magam biztonságban, mert a helyi kormány túl közel áll Moszkvához” – mondta már tíz évvel ezelőtt a HVG-nek adott interjújában.
Polgár Juditot javasolja Magyarország új köztársasági elnökének több ismert sportoló, kutató és művészOrbán Balázs: Közjogilag hibás lesz Polgár Judit megválasztásaHavasi Bertalan Polgár Judit államfői jelöléséről: Mindegy a személy, önkényuralom van
