Teljesen lényegtelen a személy kérdése, még a „jelölés” és a „társadalmi egyeztetés” összes furcsaságával együtt is – írta a Népszavának Havasi Bertalan. A Fidesz kommunikációs igazgatóját arról kérdeztük, az ellenzéki párt frakciója hogyan viszonyul Polgár Judit esetleges államfői jelöléséhez.
Mint arról írtunk, a sakkozóval Magyar Péter kormányfő ma találkozik. A politikus azt írta, a hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart.
– A magyar közélet elismert szereplői által köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit ilyen személy, ezért hétfőn találkozom vele és megkérdezem, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat – tette hozzá.
Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Judittól, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztségetHavasi Bertalan szerint, a lényeg az, hogy Magyarországon tiszás önkényuralom van, ahol a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik. „Ezt abból a tényből tudhatjuk, hogy már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, miután Magyar Péter erőszakkal eltávolította. Minden más csak porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás” – zárta az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója.
Polgár Juditot javasolja Magyarország új köztársasági elnökének több ismert sportoló, kutató és művészMegkérdeztük, a Fidesz kérte-e Sulyok Tamástól, hogy ne írja alá a saját elmozdítását, de Havasi Bertalan nem válaszolt
