labdarúgó vb;Lionel Messi;

Amikor a labda a hálóba került, minden lelassult körülöttem, Úgy érzem, a sors meg volt írva, vélte Ferran Torres

Torres hős lett, Messi könnyei zárták a finálét – Így látták a világbajnoki döntőt a főszereplők

A vb-döntőt követő sajtótájékoztatók nemcsak az érzelmekről szóltak: Luis de la Fuente játékosait méltatta, Lionel Scaloni pedig először utalt arra, hogy a vereség után a saját jövőjét is újragondolja. Ennél is beszédesebb, hogy Messi hallgatott.

A 106. percben Ferran Torres döntötte el a finálét, amikor Nico Williams beadását közelről a kapuba lőtte. A csatár pályafutása legfontosabb gólját szerezte, de a lefújás után sem magáról beszélt „Őszintén szólva még mindig nehéz felfognom, hogy én szereztem a világbajnoki döntő győztes gólját. Amikor a labda a hálóba került, minden lelassult körülöttem. Úgy érzem, a sors meg volt írva. Ez a gól nem rólam szól, hanem erről a csapatról, a családomról és a 47 millió spanyolról, akik végig hittek bennünk. Ez életem legszebb pillanata” – mondta a mérkőzés hőse.

Luis de la Fuente szövetségi kapitány szerint játékosai egész tornán megmutatták, mi teszi különlegessé ezt a válogatottat. „Ez egy rendkívüli csapat, amely soha nem adta fel. A játékosok végig hittek abban, amit csinálunk, és ezért kapták meg a jutalmukat.

Találkánk volt a sorssal, de a sors csak annak segít, aki rengeteget dolgozik érte.

Büszke vagyok rájuk, mert példát mutattak alázatból, egységből és összetartásból. Ez a világbajnoki cím az egész országnak szól” – fogalmazott a spanyol kapitány, aki szerint együttese akár már a rendes játékidőben eldönthette volna a finálét.

Az argentin öltözőben síri csend volt, és a sajtótákékoztatót is ez a hangulat határozta meg: Lionel Scaloni ugyanakkor sportszerűen elismerte, hogy jobb csapat győzött. „Nagyon fáj ez a vereség, mert a játékosok mindent beleadtak. Nem lehet szemrehányást tenni nekik, hiszen az utolsó percig harcoltak. Spanyolország ma jobb volt nálunk, ezt el kell ismernünk, de ettől még büszke vagyok erre a csapatra. Egy ilyen döntő elvesztése mindig borzasztó érzés, ugyanakkor emelt fővel kell távoznunk, mert mindent megtettünk azért, hogy megvédjük a címünket” – mondta az argentin szövetségi kapitány.

Az argentin csapatkapitány könnyek között hagyta el a pályát

Scaloni külön kitért Lionel Messire is, aki 39 évesen ismét vezérként irányította Argentínát, de ezúttal nem sikerült címvédésre vezetnie a csapatot. „Nem hiszem, hogy bárkinek bizonygatnia kellene, ki Lionel Messi. Amit harminckilenc évesen véghez vitt ezen a tornán, egészen elképesztő.

Számomra ő minden idők legjobb futballistája, és remélem, minden argentin ugyanilyen büszke rá. 

Vezér volt az öltözőben, a pályán és azon kívül is. Ha ez volt az utolsó világbajnoki mérkőzése, akkor is olyan örökséget hagy maga után, amelyet senki sem vehet el tőle” – méltatta csapatkapitányát.

Az argentin szakember nem erősítette meg, hogy folytatja munkáját a válogatott élén. „Most még túl közel vagyunk ehhez a vereséghez ahhoz, hogy felelős döntést hozzak. Szükségem van néhány napra, hogy lehiggadjak, átbeszéljem a helyzetet a családommal és a szövetség vezetőivel. Rengeteget kaptam ettől a válogatottól, ezért nem szeretnék elhamarkodott nyilatkozatot tenni. Át fogom gondolni a folytatást, és amikor eljön az ideje, mindenki tudni fogja a döntésemet.”

A mérkőzés után Lionel Messi nem tartott hosszabb hivatalos sajtótájékoztatót. A képek azonban beszéltek helyette: az argentin csapatkapitány könnyek között hagyta el a pályát, alighanem Argentína, sőt az egyetemes labdarúgás egyik veretes korszakának lezárását vetítette előre.

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat. A 19 éves olasz pilóta George Russell kiesése miatt jelentősen növelte előnyét a vb-pontversenyben.