A felnőtté válás a legtöbb fiatal számára a lehetőségek kezdete, az állami gondoskodásban nevelkedőnek viszont a bizonytalanságba való fejesugrást jelenti. A kudarc esélye nagy, de a lecsúszás nem törvényszerű. A világban olyan rendszerek is működnek, ahol garantált pénzügyi alapokkal, kötelező önkormányzati lakásbiztosítással és meghosszabbított utógondozással érik el, hogy a legkiszolgáltatottabb fiatal felnőtteknek ne a flaszter legyen az első otthonuk.
Miközben végre a gyermekvédelmi rendszer átvizsgálásától hangos a sajtó, kevés szó esik arról, hogy az állami gondozásból kikerülő, számos traumát megélt fiataloknak mire lenne szükségük ahhoz, hogy a rendszerből kikerülve egyenesbe jöjjön az életük. A tapasztalatok alapján elkeserítően sokan lesznek közülük hajléktalanok. Ezzel a lesújtó ténnyel az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE) elemzése szembesített minket. Az egyesület nevét legtöbben a bicskei botrány után tartott tüntetés óta ismerik, de szakmai múltjuk régebbre nyúlik vissza. Felkaroltjaik között korábban is voltak állami gondozásból kikerülők, az Elsőként Lakhatást szemléletű Kunyhóból Lakásba programjukban részt vevők több mint 90 százaléka kerül ki a hajléktalanságból.
A lakhatás normatív szükséglet
– A 30 éven aluli hajléktalan fiatalok fele állami gondozásban nevelkedett, de tapasztalataink szerint az idősebb ügyfeleink között is rengetegen vannak, akik hosszabb-rövidebb ideig a családjukon kívül kényszerültek élni. Erre az új kormánynak megoldást kell találnia – figyelmeztet Kovács Vera, az ULE alapítója, társelnöke. – Folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy a szociális ellátórendszer lakhatási fókuszú átalakítására van szükség. Az általam készített szakmai anyagban egyebek között a költségvetési kiadásokat elemeztem:
a jelenlegi magyar ráfordítás nemcsak uniós, de régiós összehasonlításban is kiugróan alacsony, márpedig pluszforrások nélkül a változás kivitelezhetetlen.
A KSH adatai alapján jelenleg több mint 160 ezer ember él különféle intézményekben, és rajtuk kívül ott vannak még az utcai hajléktalanok, valamint a bizonytalan lakhatási helyzetben lévők. Ez hatalmas tömeg. Bár a nagy gondozóintézetekben nem váltható ki a lakófunkció, az anyaotthonok, a családok átmeneti otthonai, a munkásszállók és a gyermekvédelmi intézmények jelentős részénél az intézményi formát integrált lakhatással kellene felváltani vagy kiegészíteni. Ugyanez igaz a fogyatékossággal élő emberek számára fenntartott intézmények jelentős részére is. Nem egyszerűen több megfizethető lakásra van szükség, hanem arra, hogy a lakhatás a szociális ellátórendszer hivatalosan elismert szükségletévé és szolgáltatásává váljon.
Jelenleg semmilyen törvényi rendelkezés nem rögzíti, hogyan kaphat segítséget az, akinek lakhatási gondjai vannak – így az eredmény, röviden összefoglalva: sehogy.
Holott számtalan olyan élethelyzet létezik, amikor a lakhatás megoldása jelentené a tényleges kiutat a szociális krízisből. Pontosan erre mondják, hogy a lakhatásnak elismert és normatív módon támogatható szükségletté kell válnia, magyarázza Kovács Vera. Az egész európai uniós ellátórendszer ebbe az irányba halad.
Magyarországon most először bíróság is kimondta, hogy nem működik az állami gondoskodásMagyar Péter nyilvánosságra hozta az eltitkolt jelentést, 2021-ig többi mint 3300 állami gondozott vált bántalmazás áldozatáváAz intézményi kiváltás folyamata az USA-ban és más angolszász területeken már a 60-as, 70-es években elindult, és ma már a legtöbb Európai Uniós ország rendelkezik hajléktalanügyi stratégiával, valamint államilag elismert lakhatási szolgáltatásokkal. Nem is az a kérdés tehát, hogy hol működnek jó példák, sokkal inkább az a kirívó, hogy néhány helyen, így Magyarországon, Romániában és Bulgáriában még mindig hiányzik ez a szemlélet. Miközben, teszi hozzá az ULE társelnöke, a régiónk országainak nagy része, például Csehország és Lengyelország ezen a téren is régen elhúztak mellettünk.
Időt kapnak és segítséget
Miközben tehát Magyarországon az állami gondozásból kikerülő fiatalok közel fele a statisztikák szerint rövidesen hajléktalanná válik, a nemzetközi gyakorlatban számos olyan működő modellt találunk, amelyek célzott intézkedésekkel képesek megelőzni ezt a társadalmi tragédiát. A sikeres külföldi példák négy pillérre épülnek: a jogszabályi keretek rugalmasságára, a pénzügyi védőhálóra, az intézmények közötti együttműködésre és a lakhatási programokra.
„Tudnotok kell, hogy szégyenkezünk és sajnáljuk” - Több mint 30 közéleti szereplő írt nyílt levelet az állami gondoskodásában élőknekTöbb országban felismerték, hogy a 18. életév betöltése túl korai az önálló életkezdéshez. A jogalkotók ezért törvényi garanciákkal nyújtják meg a támogatási időszakot a korai felnőttkorban is. Jó példa az Egyesült Királyságban működő „staying put” program például jogot biztosít a fiataloknak arra, hogy – feltéve, hogy ebben mindkét fél egyetért – legalább 21 éves korukig a nevelőszüleiknél maradhassanak, miközben az állam továbbra is folyósítja a nevelőszülői támogatást.
Ausztráliában a „home stretch” elnevezésű kampány hozott rendszerszintű változást, amely a gondoskodási korhatárt úgyszintén 21 éves korig emelte fel.
Kutatások igazolják, hogy ez a reform az érintett csoportban csaknem a felére csökkentette a hajléktalanság kockázatát. Románia a továbbtanuláshoz köti a biztonságot: a fiatalok egészen 26 éves korukig a védelmi rendszerben maradhatnak, ha folytatják tanulmányaikat.
A jogi státusz mellett a közvetlen anyagi biztonság megteremtése is kulcskérdés.
Argentínában egyedülálló állami kezdeményezésként a nemzeti minimálbér 80 százalékának megfelelő havi fix járadékot biztosítanak a gondozásból kikerülőknek.
Ezt a pénzt közvetlenül a fiatal kapja, megkímélve őt a lakhatási szegénységtől és a korai eladósodástól. Olaszországban ezzel szemben egyéni akciótervhez kötik a támogatást: a fiatalok a 17. életévük betöltése után a szociális munkásukkal közösen dolgoznak ki egy maximum 36 hónapig tartó stratégiát. Ehhez havonta legfeljebb 780 euró (275 ezer forint) pénzügyi segítség, valamint egy dedikált mentor is jár.
A bürokrácia és az intézményi elszigeteltség sokszor a fiatalok lemorzsolódását okozza, s ezen a szakmaközi összefogás segíthet. Angliában a Közös Lakhatási Protokollok kötelezik a helyi önkormányzatok gyermekvédelmi és lakhatási osztályait az együttműködésre. Utóbbinak már hónapokkal a gondozás vége előtt megfizethető és biztonságos bérleményt kell találnia az érintetteknek. Lengyelországban a személyes támogatásra helyezik a hangsúlyt: minden 18. évét betöltő fiatal mellé kirendelnek egy hivatalos mentort, aki személyesen segíti őket az életkezdési terv megvalósításában, a hivatalos ügyek intézésében és a lakásszerzésben.
A legsikeresebb változást a lakhatási modellek átalakítása hozta el.
Finnország világhírű „housing first” (elsőként lakhatást) modellje a gondozásból kikerülőknél is alapelvként működik.
Az állam először a stabil, tartós lakhatást garantálja, a szociális munkát, az adósságkezelést és a pszichológiai támogatást pedig már a biztos fedél alatt nyújtja a rászorulóknak. Nyugat-Európában ezzel párhuzamosan a támogatott félutas házak (Foyer modellek) terjedtek el. Ezekben a bentlakásos intézményekben a fiatalok saját garzont kapnak, de a házban szociális munkások is dolgoznak. Itt a lakhatás feltétele a tanulás vagy a munka, miközben a szakemberek segítségével a fiatalok ellenőrzött környezetben gyakorolhatják a háztartásvezetést és a pénzbeosztást.
Van mit tanulnunk
A nemzetközi tapasztalatok egyértelművé teszik, hogy
a hajléktalanná válást azok a programok képesek hatékonyan megelőzni, amelyek időben – legalább 2-3 évvel a kilépés előtt – megkezdik a felkészítést.
A rendszereknek kerülniük kell a sablonokat, személyre szabott esettanulmányként kezelve a fiatalokat, és rugalmas visszatérési lehetőséget is nyújtva számukra. Végül pedig a siker záloga a komplexitás: a pénzügyi támogatást, a biztos lakhatást és az emberi kapcsolatot (a mentort) egyszerre, egymást erősítve kell garantálni ahhoz, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a stabil felnőtt életre.
A magyarországi megoldási lehetőségekkel kapcsolatban a Szociális és Családügyi Minisztériumtól megkérdeztük: milyen lépéseket tervez a kormány, hogy meghaladja a fiatalok kezét egyik napról a másikra elengedő gyakorlatot. Válaszukkal azonnal frissítjük a cikkünket.
„Szeretni kell megtanítani őket” – Magyarországon 7000 gyerek él ma gyermekotthonban, 29 ezret pedig fenyeget a kiemelésSzázaknak fel is út, le is út
A nagykorúvá váló és az utógondozásból végleg kilépő fiatalok száma évente körülbelül 1000 és 2000 közé tehető. A hajléktalanellátásra évi 12–15 milliárd forint juthat, de a KDNP-s Rétvári Bence például még a Fidesz-érában, januárban a Facebook-oldalán 18 milliárdról írt. Az összeget szakértői vélekedések szerint nem egyszerű megbecsülni, mert a járulékos vagy rejtett költségek, mint például az érintett emberek egészségügyi ellátása is nehezen forintosítható.
