Budapest legújabb kulturális központjában, a Blaha Lujza téren újjászületett Corvin Palotában működő Apollo Gallery adott otthont az exkluzív tárlatnak. Az esemény rangját és fontosságát jelzi, hogy Almási Jonathán Csaba a rendezvény fővédnökeként állt a kezdeményezés mellé, az ünnepélyes megnyitót pedig Süle Kati personal stylist tartotta, aki inspiráló gondolataival indította el az estet.
Hangos zene, csillogás, pezsgőspohár a bejáratnál, csokis püspökkenyér és ropi az asztalokon. Gyönyörű modellek fotói a falakon. Éppen Benedek portréja előtt álltam, amikor megjelent előttem egy hölgy fekete lakksortban, fekete lakkmellényben, rövid szőke tüskehajjal és három szemüveggel. Nézte a portrét, én pedig elmosolyodtam a három szemüvegén. Teljesen természetesen visszanevetett rám, és gyorsan elhadarta, hogy az egyik a messze látó szemüvege, a másik a napszemüvege, de most éppen az olvasószemüvegét tartja maga előtt, hogy a feliratokat is kisilabizálja. Jót kacagtunk. Tőlem balra Oláh Ibolya, amott Puskás Peti és felesége, Puskás-Dallos Bogi, kicsit arrébb Lakatos Márk stylist társalgott valakivel, de Makány Márta divattervező is jelen volt az eseményen.
A látogatók nagy része a felhívásnak megfelelően, egyedi dress code szerint, virágmintás öltözetben jelent meg, az est emelkedett hangulatát pedig Puskás Peti énekes, médiaszemélyiség garantálta speakereként.
Az esemény különlegessége, hogy a felajánlott fotóművészeti képek egyetlen éjszaka alatt kivétel nélkül gazdára találtak. A kezdeményezés így nemcsak kulturális élményt nyújtott, hanem egy eddig háttérbe szorult, súlyos társadalmi problémára irányította a figyelmet.

Láthatatlan kék foltok
A kortárs agresszió és az iskolai konfliktusok kezelése napjaink egyik legnagyobb pedagógiai kihívása. Még nehezebb helyzetben vannak azok a szakemberek, akik autizmussal élő vagy speciális nevelési igényű (SNI-s) gyermekek fejlesztésével foglalkoznak. A gyógypedagógusok és az érintett szülők a mindennapokban hatalmas fizikai és mentális terhelésnek vannak kitéve. Sokan közülük sérülésekkel, kék foltokkal borítva végzik a munkájukat, miközben szeretetből nem támadóként, hanem segítségre szorulóként tekintenek a gyermekekre.
Koczka mesterfodrász, az Exhibition by Random Shooting Day megálmodója és szervezője elmondta, hogy már kilencedik alkalommal szervezte meg ezt a különleges, egynapos jótékonysági tárlatot.
„A siker igazi titka az, hogy mindenki a legmagasabb szintű szakmai tudását adja bele, kompromisszumok nélkül. A Random Shooting Day alapvetően arról szól, hogy a szakmabeliek – fotósok, stylistok, sminkesek, fodrászok, modellek – szívből, teljesen önkéntesen, az alkotói szabadság megélése érdekében dolgoznak együtt. Amikor ez a szabad alkotás találkozik a művészettel, az egy elképesztő, szinte tapintható energiát teremt. Ráadásul az emberek alapvetően nagyon szeretnek segíteni és jó ügyeket támogatni, ha látják a tiszta szándékot. A korábbi években is igyekeztünk odaállni a legfontosabb, sokszor láthatatlan vagy alulfinanszírozott ügyek mellé. Támogattuk például a Fábián Juli-emlékalapítványt, a Down-szindrómás gyermekeket segítő Rejtett Kincsek Down Egyesületet, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány „Autizmus Barát” programját, de volt olyan alkalom is, amikor állatvédő egyesületeket, menhelyeket segítettünk a képek eladásából. Idén a TREVA Egyesület – Életrevalók Programjára esett a választásunk, mert egy fontos és mélyen elhallgatott társadalmi ügyről van szó. Amikor meghallottam, milyen körülmények között dolgoznak a gyógypedagógusok, nem volt kérdés, hogy idén melléjük állunk” – fogalmazott Koczka.
Konfliktuskezelés erőszakmentesen
Balázs György, az Életrevalók Programjának létrehozója elmondta, hogy olyan gyógypedagógusokhoz és speciális nevelési igényű (SNI) gyermekeket nevelő családokhoz juttatják el a képzéseiket, akiknek a biztonsága eddig anyagi okok miatt került veszélybe. Ez a civil összefogás megmutatta, hogy a társadalom kész odafigyelni a legkiszolgáltatottabbakra, még akkor is, ha a hivatalos rendszer magukra hagyja őket.

Sokan nem tudják, pontosan mi az a krav maga, amire a program épül, és hogyan egyeztethető össze egy alapvetően katonai, harci technika a teljes erőszakmentességgel. A krav maga egy Izraelből származó, rendkívül gyakorlatias önvédelmi rendszer. Nem klasszikus harcművészet, nincsenek benne szigorú versenyszabályok, az emberi test természetes ösztöneire és reflexeire épít a minél gyorsabb szabadulás és túlélés érdekében. Amikor egy krízishelyzet vagy dühroham kialakul, a pedagógusnak nincs ideje bonyolult, koreografált mozdulatokra. A TREVA-módszer (Tudatos Erőszakmentes Védelmi Alapok) megtartotta a krav maga biomechanikai hatékonyságát, de teljesen kiiktatta belőle a támadó, fájdalmat vagy sérülést okozó elemeket.
A pedagógusoknak és a szülőknek olyan technikákat tanítunk, amelyekkel képesek kontrollálni, lecsendesíteni vagy biztonságosan távol tartani a gyermeket anélkül, hogy benne vagy önmagukban kárt tennének. Nem harcolni tanítunk, hanem a konfliktust sérülésmentesen lezárni.
Jelenleg a hivatalos állami képzési rendszerben nincs kötelező, rendszerszintű módszertani felkészítés a fizikai agresszió kezelésére. A gyógypedagógusok zseniális elméleti tudást kapnak, de amikor a gyakorlatban, a hús-vér valóságban kell fizikailag megvédeniük magukat, a kollégáikat vagy a többi gyereket egy dühroham során, teljesen eszköztelenek. Mivel az állam ezt a hiánypótló tudást nem biztosítja, a pedagógusok kék foltokkal borítva járnak dolgozni, ami villámgyors mentális kimerüléshez, kiégéshez és a pálya tömeges elhagyásához vezet. Ezért lépett közbe a civil szféra, a művészek és a támogatók. Aki mások segítésére tette fel az életét, az megérdemli a biztonságot – ha ezt a hivatalos ellátórendszer nem adja meg nekik, nekünk kell összefognunk és megszerveznünk.




Puskás Péter az esemény moderátoraként elmesélte, hogy Koczkával már több mint húsz éve mély barátság köti össze, így gyakorlatilag a kezdetektől fogva látja és követi a Random Shooting Day fejlődését. Szerinte nemcsak művészetileg fantasztikus, amit Koczka és a csapata létrehozott, hanem emberileg is példaértékű. Róla is készült már fotósorozat a projekt keretében, így pontosan tudja, milyen felszabadító az a kreatív közeg, amit ők teremtenek. Tavaly például egy nagyon szép állatvédelmi grafikát vásárolt a kiállításon, ami azóta is az otthonuk dísze, és emlékezteti őket a jó ügyre. Fantasztikus látni, hogy a kultúra és a szórakozás hogyan képes ilyen komoly összegeket megmozdítani.
Molnár Áron színész, aktivista is részt vett az eseményen, két kép is készült róla, amelyek a leghamarabb találtak gazdára. Számára ez óriási megtiszteltetés volt, de a legfontosabb mégis az, hogy ez a gyorsaság közvetlenül a TREVA Egyesület – Életrevalók Programját és a gyógypedagógusok ügyét szolgálja.
Az aukció pörgése hűen tükrözi azt az energiát, amit Koczkáék beletesznek ebbe a projektbe. Itt a művészet nemcsak esztétikum, hanem kézzelfogható, azonnali segítség. Korábban már vásárolt Áron is képet, egy egészen különleges alkotást, Kafi, a szomáliai modell portréját. Ez a kép mindig vele van, ha költözik, Kafi képét elsőként csomagolja be, és azonnal kiteszi az új otthonában. Kafi története számára a tiszta szabadságról szól. Valahányszor ránéz a portréra, arra emlékezteti, hogyha az ember elég bátor, és kiáll magáért, akkor az álmai megvalósulnak. Ez a kép egy vizuális iránytű számára.
A virágmintás védőpajzs
A rendezvény igazi különlegességét a vizuális kontraszt adta: a vendégek lenyűgöző virágmintás ruhái és az este vibráló, ünnepi hangulata éles ellentétben állt azzal a nehéz, sokszor elhallgatott valósággal, amely a gyógypedagógusok mindennapjait jellemzi. Ez a kontraszt azonban nem gyengítette, hanem felerősítette az összefogás erejét. Megmutatta, hogy a művészet és a divat színes világa képes védőpajzzsal körbevenni azokat, akik a legkiszolgáltatottabbakért dolgoznak nap mint nap.

