A Vatikán kiközösítette a pápai engedély nélkül szerdán Svájcban felszentelt ultrakonzervatív püspököket. A kiközösítés a pápai engedély nélkül felszentelt négy püspökre, valamint a II. Vatikáni Zsinat reformjait elutasító hagyományőrző katolikus Szent X. Pius Társaságnak a felszentelésben résztvevő tagjaira is vonatkozik a Hittani Dikasztérium dekrétuma szerint, amelyet a Vatikán csütörtökön tett közzé.
A Victor Manuel Fernandez, a Hittani Dikasztérium prefektusa aláírásával jegyzett dekrétum szerint a pápai engedély nélkül, az egyházfő akarata ellenére történt püspökszentelés a kánonjog értelmében automatikusan életbe lépő kiközösítést von maga után. A Marcel Lefebvre által 1970-ben alapított Társaság a svájci Écone-ban négy püspököt szentelt fel szerdán annak ellenére, hogy XIV. Leó nyílt levélben figyelmeztetett, hogy a pápai engedély nélküli szentelés az egyházi közösség végleges megszakadásához, vagyis skizmához vezet.
A kiközösítés vonatkozik a négy püspökre, valamint az őket felszentelő Alfonso de Galarreta püspökre és a szertartáson résztvevő Bernard Fellay püspökre. Utóbbit 1988 júniusában Marcel Lefebvre szentelte fel, ami szintén kiközösítést vont maga után.
A dikasztérium a dokumentumban felszólítja a Társaság tagjait és híveit, ne kövessék az egyházszakadást előidéző Társaságot, mivel az az ő esetükben is kiközösítéshez vezethet. A dekrétum aláírói között szerepel a Hittani Dikasztérium fegyelmi és doktrinális hivatalának vezetője is. A dikasztérium úgynevezett kiegészítő feljegyzést is közölt, amely hangsúlyozza, hogy VI. Pál pápa óta számos kísérlet történt a Marcel Lefebvre által elindított mozgalomnak az egyházi közösségbe való visszavezetésére, de a helyzetet a püspökszentelés súlyosbította. A szöveg utal arra, hogy Victor Manuel Fernández bíboros a Vatikánban idén februárban találkozott a Társaság elöljárójával, Davide Pagliarani atyával, amelyen a felszentelések felfüggesztését javasolta, az egyeztetés azonban eredménytelenül zárult.
A dikasztérium megjegyezte, hogy a Társaság papjai engedély nélkül részesítik szentségekben a híveket, és az általuk végzett gyóntatás és házasságkötés érvénytelennek számít. Az érintett papokkal, püspökökkel szemben a helyi egyházak járnak el az apostoli nunciusok útmutatása szerint. A dikasztérium felszólítja a hívőket, ne vegyenek részt a Társaság szertartásain és más tevékenységein. Hozzáteszi, hogy az egyház visszavárja és visszafogadja a Társaságot követő híveket.
A svájci székhelyű Szent X. Pius Társaságot (SSPX), amelynek jelenleg becslések szerint 600 ezer követője van szerte a világban, Marcel Lefebvre francia érsek alapította 1970-ben. A 77 országban immár hat püspökkel, 751 pappal, 264 szeminaristával és csaknem 800 vallásgyakorlási hellyel rendelkező közösség elutasítja a II. Vatikáni Zsinat egyházra, vallásszabadságra, ökumenizmusra és a más vallásokkal való kapcsolatokra vonatkozó tanításait, és a modern liturgiák helyett a hagyományos latin nyelvű tridenti misét követi.

