Heves orosz drón- és rakétatámadás érte csütörtökre virradóra Kijevet. A műveletben az ukrán hatóságok korábbi közlése szerint legalább két ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek. A BBC azt írja, hogy a támadások halálos áldozatainak száma azóta legalább kilencre emelkedett, és köztük gyerekek is vannak. A csapások lakóépületeket találtak el, valamint tűz ütött ki egy belvárosi szállodában, több városrészt is evakuáltak.
Timur Tkacsenko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője előzőleg azt közölte, hogy a támadásnak a halálos áldozatok mellett 16 sebesültje van, de további részleteket nem ismertetett. Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint egy lakóház első hat emelete egy közvetlen találat következtében részben összeomlott, a sebesültek között mentősök és egy mentőállomás gépkocsivezetői is vannak, miközben több ember a megrongálódott épületek romjai alatt rekedt.
A Reuters hírügynökség tudósítója több robbanást hallott a városban. Az interneten közzétett felvételek szerint tűz keletkezett egy épület felső szintjein a belvárosi Sevcsenko sugárúton. A légiriadó idején sokan gyermekekkel, háziállatokkal és személyes holmijaikkal a metróállomásokon kerestek menedéket.
Súlyos támadásra készülhet Ukrajna ellen Moszkva, Volodimir Zelenszkij sürgősen hazatér ÍrországbólVolodimir Zelenszkij ukrán elnök már a támadást megelőzően egy várható éjszakai orosz légicsapásra figyelmeztetett, és bejelentette, hogy megszakítja Írország soros európai uniós elnökségének kezdete alkalmából tett dublini látogatását. Az ukrán elnök a közelmúltban ismét tárgyalásokat javasolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a több mint négy éve tartó háború lezárására, ezt azonban a Kreml elutasította.
Orosz részről az éjszaka ukrán támadásokról számoltak be. A Leningrádi terület kormányzója, Alekszandr Drozgyenko közölte, hogy csütörtökön hat ukrán drónt semmisítettek meg az orosz térség felett. A helyi hatóságok közlése szerint a határ menti Belgorodi területen egy férfi meghalt, felesége pedig megsebesült, miután egy drón csapódott a házukba.
Zelenszkij: Egy héten belül másodszor csaptak le ukrán erők az ufai olajfinomítóra
