egészségügy;kórházak;arcfelismerő rendszer;arcfelismerő kamerák;Hegedűs Zsolt;

Hegedűs Zsolt a Szent István Kórházban 2026. július 2-án

Itt a vége, kikapcsolták az arcfelismerő rendszereket a magyarországi kórházakban

Mától a dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak, azok kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók – közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját – jelentette be Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

A tárcavezető azt írta, a mai naptól az egészségügyi dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak, azok kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók, az arcfelismerő szoftvert pedig kikapcsolták.

Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a sajtó munkatársai immár szabadabb rend szerint tudósíthatnak a kórházakból, és a dolgozók is egy új nyilatkozati rend, illetve irányelv alapján szólalhatnak meg. A tárca szerdai közleménye szerint Hegedűs Zsolt utasította az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) frissen kinevezett igazgatóját, Tótth Árpádot, hogy gondoskodjon a fenntartásában lévő egészségügyi intézmények transzparenciájáról.

Mint írták, az intézményeknek a sajtómegkeresések megválaszolásakor a transzparencia elvének szem előtt tartása mellett szakmailag megalapozott, tárgyszerű válaszokat kell adniuk, a válaszokban kerülni kell a politikai állásfoglalást, de a szakterületüket érintő kérdésekben megfogalmazhatnak véleményt.

Az utasítás szerint az országos kórház-főigazgatónak gondoskodnia kell arról is, hogy az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények a sajtó megkereséseit folyamatosan fogadják és mielőbb megválaszolják azokat. Hegedűs Zsolt arra is utasította az OKFŐ vezetőjét, hogy az intézményekbe a sajtó méltányos szabályok szerint beléphessen, a betegek személyiségi jogai és méltósága megvédése mellett felvételeket készíthessen a nyilvánosság tájékoztatása érdekében.

Még egy 2024 nyarán elfogadott salátatörvénybe került bele az a módosítás, amelynek értelmében az állami kórházakban egységes beléptető rendszert vezetnek be. Az indoklás szerint azért, hogy „ellenőrizzék az alkalmazottak munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését”. E jogszabály szerint tavaly júniustól kellett volna élesben működnie az új rendszernek, ám az érdekvédők tiltakoztak. Arról lapunk is beszámolt korábban, hogy sok helyen a dolgozók megtagadták a kamerás azonosításhoz elrendelt kötelező fotózást. A választások után egy héttel Hegedűs Zsolt megígérte, hogy július 1-jén, Semmelweis-napon megszüntetik a kórházakban működő arcfelismerő rendszereket, véget vetve a Pintér Sándor fémjelezte, rendőri típusú irányítási modellnek.

Az elemi logika alapján aligha kérdéses, hogy a pécsi Volvo-per valódi elkövetői eddig megúszták a felelősségre vonást, és helyettük a sameszek ülnek. Kérdés, tizenegy év után várható-e fordulat.