Hernádi Zsolt;Panyi Szabolcs;Magyar-kormány;

Panyi Szabolcs: Továbbra is európai elfogatóparancs alatt áll Hernádi Zsolt

Az újságíró szerint a MOL vezetője technikai értelemben továbbra is nemzetközileg körözött személynek számít.

Problémát vethet fel Hernádi Zsolt személye, amennyiben Magyar Péter maradéktalanul be akarja tartani azon kampányígéretét, hogy Magyarország nem lesz nemzetközileg körözött bűnözők lerakóhelye - erről írt Panyi Szabolcs, a VSquare oknyomozó újságírója a Facebookon.

A beszámoló szerint Ana Mlinaricnak, az RTL Croatia riporterének kérdésére a horvát igazságügyi minisztérium közölte, továbbra is érvényben van a Hernádi Zsolt MOL elnök-vezérigazgató elleni horvát elfogatóparancs, valamint az erre épülő európai elfogatóparancs is.

Az újságíró felidézte, hogy a horvát bíróság távollétében ítélte börtönre Hernádit, amiért az a vád szerint megvesztegette Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, hogy a MOL megszerezze az irányítási jogokat a horvát INA olajvállalat felett. Az ügy megjárta a horvát és a magyar bíróságokat is, több mint egy évtizede húzódik és elég különböző fejleményekkel: Magyarországon a Fővárosi Törvényszék március 18-án jogerős döntésben tagadta meg a horvát ítéletek elismerését. Ennek ellenére a horvát és az európai elfogatóparancs azonban továbbra is érvényben van. Vagyis kérdéses, hogy ebben a formában Hernádi Zsolt bűnözőnek számít-e: a Tisza párt környezetében is vannak, akik vitatják Hernádi bűnösségét ebben az ügyben, Panyi Szabolcs azonban azt hangsúlyozza bejegyzésében, hogy a MOL vezetője technikai értelemben továbbra is nemzetközileg körözött személynek számít.

Az újságíró több kormányközeli forrása úgy vélekedett, a Magyar Péter által ígért rendszerváltás hitelesen nem valósítható meg úgy, ha Hernádi Zsolt továbbra is Magyarország egyik legnagyobb vállalatát vezetheti. Egy volt MOL-os bennfentes pedig úgy fogalmazott Panyinak, hogy a MOL-t 2001 óta megszakítás nélkül vezető Hernádi Zsolt feje felett lebegő elfogatóparancs hosszú ideje hasznos politikai kontrolleszköz volt a kormány számára, mivel a szabadsága gyakorlatilag Orbán Viktor jóindulatától függött. Ugyanez a logika elméletileg most a Magyar-kormányra is érvényes - vélekedett Panyi Szabolcs.

Az újságíró szerint nehéz belátni, „hogyan maradhatna a helyén egy ennyire kompromittált szereplő, ha az új kormány valóban komolyan gondolja ígéretét a tiszta lappal való újrakezdésről. Az persze két teljesen külön dolog, hogy Hernádit távozásra kényszerítik-e a MOL éléről, illetve kiadják-e Horvátországnak” - jegyezte meg.

Panyi Szabolcs kereste az ügyben a Miniszterelnökséget és a MOL-t is, de választ egyelőre nem kapott.

Van visszaút a Momentum számára – jelentette ki Szilas Kincső.