Blokkolta a Magyar-kormány Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának folytatását

A kabinet szerint a magyar kisebbségek ügyében ugyanis nem történt előrelépés.

A CÖF szerint lehet, hogy Magyarország már nem is létezik

A fideszes álcivilek szerint az Orbán-kormány bukásával került veszélybe az erkölcsös Magyarország.

Korábbi felvétel

A Tisza első igazi töréspróbája Unger Anna kinevezése

Miért volt fontos a Tiszának a semmilyen büntetőjogi, vádképviseleti tapasztalattal nem rendelkező társadalomtudós kinevezése? Podcast.

Megduplázná a Tisza-kormány Paks 2 2026-ra szóló támogatását

A pótköltségvetésben 111,6 milliárd forinttal megemelik a Paks 2 projekt idei költségvetési támogatását, annak ellenére, hogy az elmúlt hetek klímaválsága rámutatott arra, hogy a két atomreaktor nem épülhet meg az eredeti tervek szerint. A projekt eddig 628 milliárd forintot nyelt el, ami idén további 206,6 milliárddal emelkedne.

Csődeljárást kért maga ellen a Bayer Construct

Változnak az idők, állami százmilliárdok helyett pereskedés várhat a NER-közeli cégre.

Az első száz nap

A Magyar-kormány visszaadja a fővárosnak az Orbán-kormány által elvett közterek vagyonkezelését

Az erről szóló rendelkezést társadalmi egyeztetésre bocsátották. Karácsony Gergely örül, de szerinte a vagyonkezelés csak az első lépés. 

Magyar Pétert hallgatja a tömeg a budapesti Széchenyi téren 2024. április 26-án

A parlamenti választás óta először nyert közbeszerzést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Kft.

Egyajánlatos tenderen, verseny nélkül.

Vitézy Dávid elveszi Mészáros Lőrinc és Szíjj László 1700 milliárdos homokozóját

A Tisza-kormány ejtette az M86-os és M87-es gyorsforgalmi utak koncessziós pályázatát, ahol csak a két oligarcha érdekeltségei adtak le érvényes ajánlatot.

Kapu Tibor: Orbán Viktor megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Rögzítette, ő akar lenni az utolsó olyan magyar űrhajós, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához.

Kapu Tibor - Korábbi felvétel

Cser-Palkovics András: Az önkormányzatok konstruktív munkára készülnek az új kormánnyal

Székesfehérvár polgármestere nyolc önkormányzati szövetség tanácskozása után posztolta, hogy a vidék- és településfejlesztési miniszternél ismét kezdeményezik az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa ülésének összehívását.

Political Capital: Ezt a Tisza-kormány nyerte, de kérdés, hogyan alakul a Sulyok-ügy politikai emlékezete

A fő két kérdés az lesz, ki lesz az új államfő, illetve hogyan fog teljesíteni a későbbiekben a kormány.

Sulyok Tamás ragaszkodik a székéhez, és alkotmányos válságról beszél

Magyar Péter: Vizsgálják Szijjártó Péter kapcsolatát az oroszokkal

A miniszterelnök szerint a Tisza-kormány és a BYD kapcsolatát nem fogja befolyásolni, hogy Szijjártó Péter a cégnek dolgozik, de úgy látja, egy normális demokráciában biztosan nem történhetne meg, hogy valaki egy olyan nemzetközi globális multicéghez megy dolgozni, amelynek a támogatását ő lobbizta ki.

Tárkányi Zsolt szerint Kínában is nagy visszhangja lett a debreceni Semcorp bezáratásának

A Tisza párt országgyűlési képviselője birtokába jutott egy, a kínai akkumulátoripari felsővezetőknek szánt jelentés. A dokumentum a jövőben a teljes magyarországi ágazatban a környezetvédelmi szempontok, hatósági előírások betartatásával számol.

Tárkányi Zsolt - Korábbi felvétel

Karácsony Gergely: Ideje elengedni az augusztus 20-ai tűzijátékot

Lehetőleg mindörökre – fűzte hozzá a főpolgármester, aki szerint ideje bizonyítani, hogy lehet méltó és látványos állami ünnepséget rendezni a tűzijáték levegőszennyezése, zajszennyezése és az élő környezetnek okozott pusztítása nélkül.

Korábbi felvétel

Vitézy Dávid szerint legfeljebb feleannyit költött autópályákra a Mészáros–Szíjj-duó koncessziós cége, mint amennyi pénzt szakított az üzleten

A miniszter szerint a cég gyakorlatilag semmiféle kockázatot nem vállalt – ami az efféle szerződések lényege lenne.

IDEA: A magyar szavazópolgárok majdnem kétharmada elégedett a Magyar-kormány eddigi teljesítményével

Nem úgy tűnik, hogy megingatja a Tisza-szimpatizánsok bizalmát a 17. Alaptörvény-módosítás.

Szolidaritási adó: 175 milliárd forint plusz kamatok a tét, Orbán Viktor bukott kormánya helyett Magyar Péteré fizethet Budapestnek

Újranyitják a szolidaritási perek aktáit, őszre születhetnek ítéletek. A főváros folyószámlája már több mint 50 milliárd forint mínuszban van.

Magyar Péter: Áder János szavai hiteltelenek, nevetségesek és senkit sem érdekelnek

A miniszterelnök óvatos a SAFE-hitelt illetően, Donald Trump Béketanácsától nincs elragadtatva.

Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón 2026. július 2-án

Százezer forintos iskolakezdési támogatásról döntött a Tisza-kormány

Az ezzel kapcsolatos részleteket holnapra ígérte a miniszterelnök.

Magyar Péter június 13-án

Csaknem 10 ezer embert tiltott le Magyarország Kormányának Facebook-oldaláról az Orbán-kormány, 13 perc csak végiggörgetni

Az új kormány átvette a Facebook-oldal kezelését és beszámolt a tapasztalatokról.

Képünk illusztráció

Panyi Szabolcs: Továbbra is európai elfogatóparancs alatt áll Hernádi Zsolt

Az újságíró szerint a MOL vezetője technikai értelemben továbbra is nemzetközileg körözött személynek számít.

Navracsics Tibor elkezdett aggódni a nyomtatott sajtóért, a Horn-kormányt állítja példaként a Magyar-kormány elé

Az Orbán-kormány volt minisztere tovább magyarázza a jobboldalinak tartott oligarchákhoz Ferencz Orsolyával írt levelét. A fideszes politikus a napilapok megszűnésén elmélkedve az alig másfél hónapja hivatalba lépett Magyar-kormányt is felelőssé tenné.

Korábbi felvétel

Jogi és fizikai értelemben a NER nem volt népirtás, de ezen kívül majdnem

A kormányváltás után rögtön elindult a vita a szembenézésről, számonkérésről. Szabó Miklós társadalomkutató szerint a cél nem a bosszú, hanem a megbékélés, egy közös világ kereteinek kialakítása, és ehhez az is szükséges, hogy, a jogi és szimbolikus számonkérés mellette, mindenki szembenézzen a saját felelősségével is.

Amnesty International: Sulyok Tamásnak mennie kell, de tisztességes eljárás után

A jogvédő szervezetnek nem tetszenek a Magyar-kormány módszerei.

Sulyok Tamás - Korábbi felvétel

Ezt a négy alkotmánybírót küldené nyugdíjba a Magyar-kormány

Köztük van Polt Péter is.

Sulyok Tamás tolmácson keresztül közölte, ő minden eszközt meg fog ragadni, hogy a pozíciójában maradhasson

A köztársasági elnök a Politicónak adott interjújában kifejtette, félti a jogállamot, sőt, az európai értékeket is. Szerinte kötelessége hivatalban maradni, „a demokratikus normák, a parlament és az elnöki hatalmi ágak szétválasztásának védelme” érdekében.

Mire lehullanak a levelek

Buda Péter egykori elhárító alezredes lesz a titkosszolgálatok stratégiai felügyelője

Az új pozícióra a Magyar-kormány által felkért szakember operatív tevékenységet nem fog végezni. A miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója melletti munkájának fő célja a demokrácia védelme lesz. 

Magyar Péter és Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó

A közbeszerzésekre és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat is szigorítaná a Tisza-kormány

Megjelenhet az „átlátható gazdasági szereplő” fogalma is.

Korábbi felvétel
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang