Fidesz;Békés megye;Bács-Kiskun megye;Jász-Nagykun-Szolnok megye;Nemzeti Kulturális Alap;Csongrád-Csanád megye;Hankó Balázs;

Hankó Balázs 2025. május 5-én.

Összesen 900 millió jutott NKA-támogatásokból az alföldi fideszes szervezeteknek

Ez csak egy konzervatív becslés.

Mintegy 900 millió forint jutott olyan alföldi szervezetekhez Bácsban, Csongrádban, Békésben és Szolnok térségében, amelyekre minden további nélkül ráillik a fideszes jelző – derül ki a 24 újabb, NKA-s forrásokkal foglalkozó összesítéséből.

A portál megjegyzi, ez is csak egy konzervatív becslés, ugyanis

sok pártkötődés nélküli, érthetetlen támogatást is találni.

Ilyen például a Vecsernyés János kiskunhalasi vállalkozó által vezetett Térségi Informatikai Oktató és Kutató Egyesület, ami összesen 81,5 millió forintnyi közpénzt kapott öt tételben „közösségépítő” programokra, roma ifjúsági programokra, illetve preventív programokra. Vecsernyés – aki egy kis, helyi villamossági céget visz, amelynek az elmúlt években átlagban 7-10 milliós árbevétele volt – nem tagadta, hogy valóban az ő egyesülete kapta meg a támogatást, majd megígérte, hogy mindenre válaszol, ám sem amikor a portál újra hívta, sem máskor nem vette fel a telefont.

A 24 összefoglalójában Bács-Kiskun megyével kapcsolatban az áll,

  • 43,5 milliót kapott Hodovány Anett, illetve az általa vezetett Jobb Bajáért Polgári Egyesület (JBPE). Utóbbit a 2010-es években még az a Vedelek Norbert irányította, aki a Fidesz egyik helyi erős embere. Vedelek korábban fideszes alpolgármester volt, de 2024 óta a megyei közgyűlés fideszes alelnöke, sőt – honlapja szerint –, „2022 októbere óta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Bács-Kiskun Vármegye 6-os számú választókerületének elnökeként is a térségért dolgozom”. Hodovány Vedelektől vette át a JBPE-t. Hodovány Anett 2024. november 8-tól a Bajai Imázs Kft. felügyelőbizottsági tagja, a társaság tulajdonosa a fideszes vezetésű bajai önkormányzat.

  • 39,4 millió forint kapott a Kunság-Média Nonprofit Kft. „közösségépítésre”. A cég tulajdonosa a fideszes vezetésű kiskőrösi önkormányzat.

  • 24 millió forintot kapott az Ifjúkonzervatívok a Nemzetért Egyesület, amely a fideszes Lezsák Sándor-féle Nemzeti Fórummal közösen szervez táborokat, és teljes mellszélességgel támogatta az Orbán-kormányt.

  • 15 millió forintot kapott a korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Lezsák Sándor vezette a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Kft.

  • 13,5 millió forintot kapott a kecskeméti Bethlenváros Lakóinak Egyesülete. Vezetője az a Ladányi Kovács Zoltán , akiről a helyi sajtó úgy tudta, hogy az előző önkormányzati választáson ő lesz a fideszes jelölt az egyik körzetben, illetve Ladányira akkor is felfigyelt a szélesebb nyilvánosság, amikor a fideszes önkormányzati céget vezette, amelynek tenderét váratlanul épp a saját cége nyerte meg.

  • 12 millió forintot kapott a kiskunfélegyházi Belvárosi Közösségi Egyesület, amelyet a fideszes-nemzeti fórumos alpolgármester, Balla László vezet, aki korábban a Fidesz helyi szervezetét is irányította.

  • 11,5 milliót kapott a kecskeméti Hetényvezér Kulturális és Közösségi Egyesület, ahol Papp Zoltán fideszes önkormányzati képviselő az alelnök.

  • 10 millió forintot kapott összesen a Széchenyivárosért Egyesület, amelyet Laczkó-Zsámboki Angéla kecskeméti fideszes képviselő vezet. Ő volt az, akit végül kivezettek a szervezők a fórumról, miután tavaly augusztusban kiabálva kérdezett Magyar Pétertől a „genderlobbista” Bódis Krisztináról.

  • 10 millió forintot kapott a fideszes többségű Bács-Kiskun megyei önkormányzata.

  • 5,9 milliót kapott a Kecskemét Kiskertváros Egyesület, amely közösen, Sipos László kecskeméti fideszes képviselő támogatásával szervezett nyugdíjas programot.

  • 5,5 millió forintot kapott a Térségi Korzó Kulturális Egyesület, amelyet az a Szabó István Pál vezet, aki Nagytarcsán indult fideszes jelöltként 2022-ben. Szabó ismert hokiedző, korábban eljárás indult ellene, mert – egy, a 24 által ismertetett jegyzőkönyv szerint – alkalmazta az „ütővel gáncsolást, hátba-, fejbevágást, ököllel ütést, utóbbit oda, ahol éppen nincs védőfelszerelés, vagy éppen a gyerek fejének rángatását a fejvédő rácsánál fogva”, miközben pedagógiai módszereiben „simán benne volt” a káromkodó kötőszavak, a bazdmeg használata, függetlenül attól, hogy 8 vagy 16 éves gyereket oktatott.

  • és 5 millió forintot kapott a Kadafalva Közösségéért Egyesület, amelyben alelnök Leviczky Cirill kecskeméti fideszes képviselő.

Csongrád megyéről a cikk kiemeli,

  • 40 millió forintot kapott az a Pro Patria Hungariae Egyesület, amelyet Varga Róbert vezet. Ő a szegedi KDNP elnökségének korábbi tagja, 2014-ben fideszes képviselőjelölt is volt.

  • 20 millió forintot kapott a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány, amelyet Botkáné Kovács Henriett, hódmezővásárhelyi fideszes képviselő vezet.

  • 20 millió forintot kapott szintén a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyen Egyesület, amelyet a korábbi fideszes képviselő Cseri Tamás vezet.

  • 19,5 milliót kapott a Makói Polgári Egyesület, amelyet Kovács Sándor és Tódor Éva Mária irányít, utóbbi erős fideszes propagandát vitt a választás előtt közösségi oldalán. Előbbiről pedig egy helyi portál azt írta, hogy a település fideszes képviselője.

  • 18 millió forintot kapott a Körös-Torok Kultúrájáért Egyesület, amelyet Komlósiné Rácz Nikolett csongrádi fideszes képviselő vezet.

  • 17,5 millió forintot kapott a Tisza Menti Gasztronómia és Hagyományőrző Egyesület, amelyet Kasza Bence Erik vezet, aki 2024-ben fideszes képviselőjelölt volt Szegeden.

  • 9,8 milliót kapott a Marosmenti Közösségek Összefogása Egyesület, amelynek elnöke a magyarcsanádi fideszes polgármester, Farkas János.

  • 9,4 milliót kapott a Jobb Makóért Egyesület, amelyet a korábbi fidelitaszos Veszely Tamás vezet, akiről úgy írtak, hogy a helyi önkormányzat fideszes volt képviselőjének férje.

  • 8 millió forintot kapott a Kurca Vidéke Polgári Egyesület, amelynek alelnöke Pászti Dániel, aki legutóbb fideszes jelölt volt Szentesen.

  • 7 milliót kapott az Együtt Csongrád Jövőjéért Egyesület, amelyet Gyovai Anita irányít, aki két éve fideszes jelölt volt.

  • 5 millió forintot kapott a Hódmezővásárhely és Térsége Gazdakör, amelyet Szél István, hódmezővásárhelyi fideszes képviselő vezet.

  • 4 millió forintot kapott a Makói Úszó Klub Sportegyesület, amelynek elnöke az a Czirbus Gábor, aki a Fidesz országgyűlési jelöltje volt.

A 24 Békés megyével kapcsolatban kiemeli,

  • 100 millió forintot kapott a Magyar Sámsonok Alapítvány, amelyet Annus István, Békéssámson fideszes polgármestere vezet.

  • 100 milliót kapott összesen a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cég, maga az esemény már többszörös volt fideszes kampányhelyszín. A helyi portál szerint a „kolbásztöltő verseny évekig elképzelhetetlen volt Orbán Viktor nélkül, aki 1997-ben, az első fesztivál idején a Fidesz elnökeként debütált kolbásztöltőként, majd később, már kormányfőként is rendszeresen visszatért a fesztiválra”. Miniszterként Fazekas Sándor és Szijjártó Péter is visszatérő vendég volt itt, ahogy a békési fideszesek természetesen rendszeresen jelen voltak. A cég mögött az a Hégely Sándor áll, aki a megye egyik legbefolyásosabb vállalkozója, és üzlettársa annak a Barkász Sándornak, akit a békési „Mészáros Lőrincnek” is tituláltak közbeszerzési sikerei miatt.

  • 40 milliót kapott a Kondoros és Környéke Polgári Egyesület, amelyet a fideszes Dankó Béla alapított.

  • 14,6 milliót kapott a Szeretlek Békéscsaba Egyesület, amelyet a nyíltan fideszes, és békemenetező Frankó Attila vezet.

  • 14,5 milliót kapott a Csabai Jövőért Egyesület, amelyet a fideszes Alföldi Károly vezet.

  • 13 millió forintot kapott a Békés Megyei Polgári Egyesület, amelyet a korábbi fideszes jelölt Vass Csaba, valamint szintén fideszes Pálfi-Rigó Kriszta vezet.

  • 10,8 milliót kapott a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi és Hagyományőrző Egyesülete, amelyet a fideszes Závoda Ferenc vezet.

  • 10 millió forintot kapott a Közösség a Fejlődésért Egyesület, amely a korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Herczeg Tamással működött együtt.

  • és 7 millió forintot kapott fideszes vezetésű sarkadi önkormányzat.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig a portál szerint

  • 40 millió forintot kapott a Jász Nemzet Egyesület, amelyet Mészárosné Vas Márta vezet, aki 2019-ben és 2024-ben is a Fidesz-KDNP színeiben indult Jánoshidán a polgármesteri székért.

  • 40 millió forintot kapott az Együtt Egymásért, Jánoshidáért Egyesület, melynek vezetője a Jánoshidán nemrégiben lemondott Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, Czibak Ottó.

  • összesen 40,5 milliót kaptak az alábbi fideszes vezetésű önkormányzatok: Tiszafüred, Kisújszállás, Tiszaszőlős, Tiszaderzs, Nagyiván.

  • 39,4 milliót kapott a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör, amely mögött két korábbi fideszes, szolnoki önkormányzati képviselő, Bagdi Sándorné és Tóta Áron áll. Közös rendezvényük is volt a Fidesszel.

  • 23,5 millió forintot kapott a Karcag Kincse Rendezvényszerző, amelynek tulajdonosan a fideszes önkormányzat.

  • 15,6 millió forintot kapott a szolnoki Tallinn-Alcsi Városrészért Egyesület, amelyet Ádám Csaba fideszes képviselő vezet.

  • 10 milliót kapott az a Tiszapüspökiért Kör Kulturális és Sport Egyesület, amelynek egyik vezetője a polgármester Bander József, aki a választás előtt nyíltan a Fidesz mellé állt független létére.

  • és 7,5 milliót kapott a Mezútőr Közművelődés és Sport Nonprofit Kft., amelynek a tulajdonosa a fideszes többségű mezőtúri önkormányzat.

Az előrejelezhető terhelési adatok alapján az energiaellátás így is biztosítható.