Mert mindenekelőtt le kell számolnia a bűnös múlttal, nem egyszer s mindenkorra, hanem folyamatosan, újra meg újra. Aztán fel kell fognia, miben él, hol vannak a nagy ellentmondások, majd pedig ennek megfelelően újra kell gondolnia baloldaliságát. Szépen, megfontoltan. Sok kávé meg bor mellett. Mindig önelégülten, baloldaliságának büszke tudatában.Mindeközben, minő fájdalom, elkerülhetetlen a szembesülés azzal, hogy Marx tévedett. Sok mindenben. Elméletben feltárt fontos igazságokat a kapitalista termelési módról, a tőke természetéről, a kizsákmányolásról, de gyakorlati-politikai elképzelései a munkásosztály szerepéről, az osztályharcról, a kommunista jövő felé vezető útról felettébb vitathatók. Nem is beszélve Lenin vagy akár Trockij és mindazok nézeteiről, tetteiről, akik forradalmi helyzetben meggondolatlanul belevágtak forradalmakba.
Láthatjuk, hova vezetett ez az út. De ma már a szociáldemokrácia sem nagyon talál teret magának.
Megváltozott a világ, az átkozott kapitalizmus meglepő alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot.
Átalakult a társadalom szerkezete, eltűnőben a munkásosztály, minden réteg a középosztályi státusz felé tör, a technikai fejlődés, a digitális forradalom, a növekvő fogyasztás elkábítja az emberek fejét. Merre lehet itt mozdulni a skandináv jóléti modellen kívül?
Szabadidős buborékok
A baj csak az, hogy ez a baloldaliság válságáról bölcselkedő baloldal maga is aktív részese az állítólagos krízisnek. Egyre inkább elméleti szintre terelte a baloldali diskurzust, megfeledkezve róla, hogy a baloldaliság elsősorban politikai irányultságot jelöl, amelynek célja mindenféle társadalmi (!) egyenlőtlenség, elnyomás megszüntetése. Teoretikusan persze lehet kritizálni Marxot, de politikai szinten ennek ma már semmi haszna nincs. Hacsak nem bűnbakot akarunk belőle csinálni, hogy az ő tanítása a válság oka. Csak hát ez egyben azt is jelenti, hogy mostanáig marxista irányban mozogtunk. Pontosabban, képtelenek vagyunk más irányba fordulni. (Mondjuk, nem csoda, mert hasonló kaliberű, hatású baloldali gondolkodók nemigen születtek.) Miért olyan érdekes, hogy ő, Lenin, Trockij, Rosa Luxemburg, Gramsci, Lukács és mások miben tévedtek? Egy száz-kétszáz évvel korábbi valóságban éltek, arra reagáltak, azt próbálták emberibbé tenni, annak megfelelő alternatívákat dolgoztak ki az elnyomottak mozgalmai számára. A 2020-as években még mindig az ő igazságaikkal és kudarcaikkal takarózni egyszerűen szánalmas.
Merre az előre? – A baloldal feladatai a Tisza-korszakbanEz a fajta „válságbaloldaliság” szimpla önigazolás. Nem sikerül megszólítani az embereket, nem vesszük észre azokat a problémákat, amelyekre mozgalmat lehetne építeni, kezelésüket, harcias kritikájukat átengedjük a demagóg szélsőjobboldalnak? Igen, mert Marx tévedett. De még tehetetlenséggel is nehéz magyarázni. Valójában kényelmes (bár nem feltétlenül tudatos) betagozódásról van szó a jelenlegi polgári rendszerbe. És nem hagyományos szociáldemokrata elveket, stratégiát követve. Az szintén túl akar lépni a kapitalizmuson, de apró lépésekben, élve a parlamentarizmus lehetőségével is.
A „válságbaloldalnak” távlatilag sincs ilyen célja. Eljut(hat) ugyan a rendszerkritikáig, de benne kíván létezni. Szellemi-kulturális irányzatként, kis szabadidős buborékokban.
Legkomolyabb célja, hogy létrehozzon egy parlamenti középpártot. A „válság” számára lényegében „üzleti kudarc”. A kelet-európai rendszerváltások tökéletesen szimbolizálják ezt az irányt. A kommunista állampártok reformer csoportjai részéről balra mozdulást jelentett ugyan az emberi és polgári jogok érvényesítésének támogatása, szabad választások, a politikai intézményrendszer demokratizálásának követelése, de legfőbb céljuk mégiscsak a magántulajdonon alapuló tőkés piacgazdaság meghonosítása volt. Mint ismeretes, a folyamatban sok „progresszív” baloldali jutott vagyonhoz, másoknak maradtak jobb államigazgatási pozíciók, vagy éppen a politikusi pálya. A piramis alján meg ott rekedt az értelmiségi „válságbaloldal” – többnyire azért egyetemeken, tudományos műhelyekben vagy a médiában. Legeslegalul pedig a megmaradt baloldali tábor várja a feltámadást.
Valójában tehát a baloldal állítólagos válsága nem más, mint volt baloldali csoportok, értelmiségiek polgárosodási folyamata. Ami nem csupán a „vörös” baloldalon megy végbe. Hasonló beolvadást látni a zöld pártoknál is. Jól ismerték fel, hogy a klímaválság, a természeti károk mögött az állandó növekedést erőltető tőkés termelési mód ellentmondásai, pusztító hatásai húzódnak. Ám nem vitték el radikális irányba a rendszerkritikát, megrekedtek a természetvédelem, a racionális szabályozások követelésének szintjén. Teljesen legitim szerephez jutva a rendszerben, közvetett politikai támaszt nyújtva a klímabarát technológiákban utazó „zöld” cégeknek.
Balos hevületben
Érdekes kérdés a civil szervezetek és a szakszervezetek helye a politikai életben. Legtöbbjük bizonyára tiltakozna a felvetés ellen, mondván, ők nem akarnak részt venni a politikában. Ez szintén a rendszerbe tagozódás jele. Ugyanakkor egyértelmű, hogy sok civil szerveződés tevékenysége alapvetően baloldali, hiszen a nehéz szociális helyzetben levőknek, egyenjogúságukért küzdő csoportoknak igyekeznek támaszt nyújtani, és távolról sem mindig a napi segélynyújtás szintjén. Gyakran lépnek fel törvénymódosításért, jogi szabályozásért, állami intézményrendszerek reformjáért, nem riadnak vissza tüntetések szervezésétől sem. Ráadásul demokratikus struktúrákban működnek. Gyengülésük ellenére hasonló a helyzet a szakszervezeteknél is, amelyek egyik sérelme idehaza éppen az, hogy kiszorították őket a közéletből, a szakpolitikai egyeztetésekből. Így potenciálisan mindkét szféra mozgósítható lenne a rendszerkritikus baloldal számára.
Teljesen érthetetlen a siránkozás, hogy nincs baloldal Magyarországon, elég meghallgatni Orbán ViktortMagyarországon ma egyébként nehéz bölcsnek lenni, mert sajátos fordulatot vett a politika. Lényegében forradalmi folyamat zajlik egy össznépi mozgalom zászlaja alatt, parlamentáris keretek között.
Vezetője jobboldali demokratának vallja magát, csapata sem sorolta eddig magát máshova, önmagában programjuk egészében is erős ez az irány.
Ám egyelőre a baloldali szavazótábor is ezt a népfrontos politikai szerveződést támogatja. Amelynek szervezete, működése kisebb helyi közösségekre épül, alsóbb szinten felvillantva a közvetlen demokrácia vonásait is. Magyar Péter beszédeiben a nemzeti egység hívó szavának hangsúlyozásán túl rendre említést tesz szociális célokról, a szegénység felszámolásáról, a kormányzás társadalmi kontrolljáról, széles körű társadalmi egyeztetések szükségességéről. Az is nehezen vitatható, hogy a Tisza Párt egy oligarchikus, autokratikus rendszert igyekszik lebontani, ami egyértelműen progresszív politikai szerepvállalás. Nem tudni persze, meddig tart ez a részben „balos” hevület, mindenesetre a folyamat erős jelzés arról, hogy a társadalom ma is hajlandó politikai szinten képviselni érdekeit, fellép a fojtogató elnyomás, az elitek gátlástalan, a mindennapok alapvető biztonságát, normális működését fenyegető visszaélései ellen. És nem feltétlenül a szélsőjobboldal vonzásában.
A baloldaliság tehát nincs válságban. Más kérdés, hogy rendszerkritikus politikai kemény magja szűkül, mert komoly dilemma előtt áll.
Tisztában van a mai kapitalizmus ellentmondásaival, kizsákmányoló természetével is, de nem lát világos alternatívát. Azzal nyugtatgatja magát, hogy nincs is rá szükség, a társadalmi mozgás majd kitermeli. De az is lehet, hogy sokan látnak ugyan rendszerszintű alternatívát, de pillanatnyilag nem tartják „eladhatónak”. Hiszen könnyű kijelenteni, hogy a társadalmi egyenlőséghez, az emberi szabadság, kreativitás kiteljesedéséhez, a termelés racionalizálásához, humanizálásához a tulajdonviszonyok és az egyént szűk korlátok közé szorító jelenlegi munkamegosztás radikális átalakítására volna szükség. Ám óvatosságra int, részben történelmi példák alapján, hogy vajon a közösségi tulajdonformák, a közvetlen demokratikus módon működő „állam” képes lesz-e azonnal fenntartani és növelni vagy éppen egyéb áldásaival kiváltani a mai fogyasztási szintet. Mert úgy tűnik, a társadalom döntő többsége ragaszkodik jelenleg elérhető jólétéhez, tűri érte a kizsákmányolást, az elitek féktelen gazdagságát, hatalmát. Egy igazi, következetes politikai baloldalnak azonban nincs más választása: szembe kell fordulnia a kapitalizmussal, hirdetnie kell meghaladásának alternatíváit, lehetőleg saját közössége mintáinak felmutatásával. Helyzettől függően hol nagyobb, hol kisebb visszhangra talál vele. Lehet, hogy közvetve ér el vele progresszív eredményeket. Ahogy a bukdácsoló szocializmusnak is szerepe volt a jóléti polgári társadalmak kialakulásában. De ehhez az kell, hogy elsősorban ne az elmúlt két évszázad valóságát, mozgalmait keressük és értelmezgessük a jelenben.
