Helyes döntés volt, és a magyar emberek biztonságát szolgálta a Covid-járvány idején a lélegeztetőgépek beszerzése, és az intézkedés támadása helyett inkább elismerés illeti a beszerzést intéző döntéshozókat és szakembereket - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Távirati Irodához (MTI) hétfőn eljuttatott közleményében, arra reagálva, hogy a kormány felül kívánja vizsgálni a lélegeztetőgép-beszerzéseket.
Havasi Bertalan azt írta: a nemzeti kormány a Covid-válság kitörésekor az ország legkiválóbb koponyáit vonta be a járványkezelésbe. A szakértők véleménye szerint a járvány legrosszabb forgatókönyve esetén legalább 8 ezer működő lélegeztetőgépre, plusz tartalékokra lehetett volna szükség életveszélyben lévő betegek ellátására.
Hozzátette, ezért az Orbán-kormány úgy döntött: egyetlen magyar ember élete sem kerülhet veszélybe lélegeztetőgép hiánya miatt és megteremtette a szükséges pénzügyi és jogi feltételeket annak érdekében, hogy a megfelelő mennyiségű eszköz folyamatosan rendelkezésre álljon.
Ez a döntés helyes volt, és a magyar emberek biztonságát szolgálta - olvasható a közleményben.
Több mint 2,3 milliárd forintba került eddig a Covid idején 300 milliárdért vásárolt lélegeztetőgépek raktározásaFeltűnően gyorsan, húsz hónap után ledarálták a lélegeztetőgép-bizniszhez köthető gyanús papírokat a Szijjártó-féle külügybenA legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón Szondi Vanda kormányszóvivő számolt be arról a kormánydöntésről, amelynek értelmében felülvizsgálják a Covid-járvány első hullámának idején a lélegeztetőgépek beszerzésére vonatkozó szerződéseket.
Azt mondta, nem látszik, miért volt szükség ilyen mennyiségű, nagyságrendileg 17 ezer lélegeztetőgép beszerzésére közel 300 milliárd forint értékben. Ugyanis az egészségügyi háttéranyagok a beszerzések előtt világossá tették a kormány számára, hogy szakszerű személyzet egyidejűleg 800-1500 embert tud lélegeztetőgépen ápolni. Irreális mennyiségnek tűnik tehát a beszerzett gépek száma.
A vizsgálatot a külügyminiszter folytatja le azonnali hatállyal, az eredményekről beszámolnak a nyilvánosság számára - közölte korábban Szondi Vanda.
Menczer Tamás neve is feltűnik a méregdrágán vett kínai lélegeztetőgépek ügyében Már darabonként 13 ezer forintért árulják az eredetileg tízmillióért vett kínai lélegeztetőgépeket
