Fidesz;Integritás Hatóság;

Bíró Ferenc - Korábbi felvétel

Visszautasítja a Fidesz az Integritás Hatóság elnökének kijelentéseit

Az ellenzéki párt önmentegetésnek tartja az elhangzottakat.

A leghatározottabban visszautasítja az Integritás Hatóság elnökének kijelentéseit a Fidesz.

Mint hírt adtunk róla, Biró Ferenc egy nemrég megjelent interjúban egyebek közt arról beszélt, hogy politikai indíttatású támadásokat kapott, mind őt, mind feleségét érték vesztegetési kísérletek. Emellett Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János uniós ügyekért felelős miniszterrel volt egy találkozója, ahol előbbi határozottan azt kérte, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket. Továbbá elvárásként fogalmazták meg vele szemben, hogy igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését.

Az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója emlékeztetett: Biró Ferenc ellen jelenleg büntetőeljárás zajlik hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt. Havasi Bertalan szerint az általa elkövetett cselekmények miatt menteni akarja a bőrét, és ezért az előző kormányra nézve valótlan, alaptalan állításokat és rágalmakat fogalmaz meg. Jelezte, biztosak abban, hogy a nyomozó hatóságok és a bíróság az ilyen önmentegetést nem tekinti enyhítő körülménynek, és az Integritás Hatóság vezetője az elkövetett cselekményeiért pontosan azt kapja, ami a törvény szerint megilleti.

Az egészségügyi miniszter hétfő reggel a tárcánál fogadta az újbudai intézményből Járai Zoltánt és Kerkovits Andrást. Délutánra már előbbi szakember megbízott igazgató, utóbbi orvosigazgató lett, mert az eddigi főigazgató Bedros J. Róbert bejelentette, hogy nyugdíjba vonul.